A Fehér Ház oroszbarátsággal vádolja az OPEC+ kitermeléscsökkentésről szóló döntését és vészhelyzeti olajkészleteket szabadít fel
Az Egyesült Államok újabb 10 millió hordó kőolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból novemberben, hogy mérsékelje az üzemanyag-árak várható emelkedését, miután a kőolaj-kitermelő országok kibővített tanácsa, az OPEC+ a napi kitermelés 2 millió dolláros csökkentéséről döntött szintén novembertől.
A Szaúd-Arábia vezette országcsoport lépése nyomán a Fehér Ház közleményében csalódottságának adott hangot, rövidlátó döntésnek nevezte a kitermelés csökkentését. Karinne Jean-Pierre szóvivő újságírók előtt szerdán úgy fogalmazott, hogy az OPEC+ egyértelműen Oroszország mellé állt a szerdai bejelentéssel.
A szóvivő azt is hozzátette, hogy ez az eset is emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államoknak miért fontos csökkentenie függését a külföldi energiaforrásoktól, és a tiszta energia felé fordulnia.
Szaúd-Arábia energiaügyi minisztere határozottan visszautasította a politikai motivációra vonatkozó utalást. Abdulaziz bin-Szalman azt mondta, hogy a csoport a stabil energiapiacok őreként működik.
Az Egyesült Államok Olaj- és Gázipari Szövetsége közösségi médiában megjelent közleménye szerint a Fehér Háznak egyetlen lehetősége maradt, ami felől soha nem lett volna szabad elfordulnia, mégpedig a hazai, amerikai forrásokra alapozott olaj- és gázipar.
Martin Durbin az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája energiapiaci intézetének elnöke sürgette az adminisztrációt, hogy a hosszú távú energiabiztonság érdekében fokozza az olaj- és gázkitermelést. Az üzleti vezető egy interjúban arra utalt, hogy az Egyesült Államok a világ legnagyobb kitermelője lehetne.
[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/09/30/az-egyesult-allamok-a-gazdasagi-es-a-katonai-hatalmat-is-novelne-a-csendes-oceani-tersegben/” ][/hm_embed]
Source: MTI
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Az amerikai külügyminiszter szerint néhány nap alatt magára hagyják Ukrajnát, ha nem történik előrelépés a békéért
A világ legrégebbi piramisát lehet, hogy nem emberek építették
Egy új kutatás szerint elfelejthetjük a sötét anyagot, de még a sötét energiát is
Megerősíti kétoldali együttműködését Magyarország és Marokkó
Középkori zarándokok graffitiztek oda, ahol Jézus elfogyasztotta az utolsó vacsorát
Most már valóban megszülethet az USA és Ukrajna jözött az ásványkincsekről szóló megállapodás