I. Károly hadjárata, ahol egy magyar vitéz mentette meg a román árulástól

I. Károly, vagy ahogy közismerten tévesen hívjuk, Károly Róbert, nem tartozott a nagy hódítók közé. Királyi életművében elsősorban azt tisztelhetjük, hogy megteremtette a késő középkori Magyar Királyság működésének alapjait, lehetővé tette, hogy országa súlyosabb belháborúk nélkül, nagyhatalomként létezzen a 14. század hosszú évtizedeiben. Mégis akadt egy vállalkozása, amely majdnem tragédiába fordult. 1330. november 8-12. között a havasalföldi fejedelem, I. Basarab, csapdába csalta Károlyt és hadseregét, ahonnan a király csak segítséggel tudott menekülni.

I. Károly, aki ritkán öltött páncélt

I. Károly nem tartozik azon királyaink közé, akit a külső hódításai miattt tartunk számon. Éppen ellenkezőleg, elsősorban a belső ellenségeit legyőző, a széteső országot megszilárdító királyt látjuk benne. Ehhez hozzátartozott az a gazdasági reformsorozat, amelynek segítségével a Magyar Királyságot ismét a kor egyik nagyhatalmává tette. Külpolitikai tájékozódása eleinte Habsburg-szövetséghez vezette, utóbb viszont szembefordult velük, és hol a lengyelekkel, hol pedig a csehekkel szövetkezett. Ennek csúcsát a két fél kibékítésével járó visegrádi királytalálkozó jelentette.

Déli irányban a virágkorát élő középkori Szerbiával kellett megküzdenie, amely a Magyar Királyság korábbi déli területei közül jelentős szeleteket hasított ki. Károlynak komolyabb akciókra csak uralkodása második felében futotta, amikor már kevésbé kellett az oligarcák elleni küzdelmére odafigyelnie. A szerb-magyar területi viták középpontjában a Macsói Bánság állt, de szerep jutott a Szörényi Bánságnak is. Ez a terület azonban közel esett a Havasalföldi Fejedelemséghez, amelynek uralkodói időről időre rátették a kezüket, olykor a magyar király jóváhagyásával, olykor nélküle.

A szerbek ellen a király gyakran támaszkodott a bosnyákokra, sőt a román fejedelemségekre is. Havasalföldet ekkoriban I. Basarab uralta.

I. Basarab, akit I. Károly a szakállánál fogva akart kirángatni a búvóhelyéről

A tatárjárás után a Kárpátokon túli terület az Arany Horda uralma alá került. Hanyatlásával viszont az itteni kunok és románok önállósodni próbálkoztak. Ezek a törekvések hozták létre utóbb a moldvai és a havasalföldi fejedelemségeket. Utóbbit ekkor I. Basarab uralta. Hogy pontosan miként került trónra, arról megfelelő forrás hiányában nehéz biztosat mondani. Maga Basarab lehetett az első, aki egyesítette Havasalföldet. Kereste a külföldi kapcsolatokat, Teodóra nevű lányát például a bolgár cárhoz adta feleségül.

A Szörényi Bánság vázlatos térképe (Wikipédia)

Basarab azonban úgy tűnik, hogy I. Károly hűbérese volt. 1324-ben egy oklevele szerint legalábbis “a mi hűséges vajdánknak” nevezte őt a király, az általa 1321-ben elfoglalt Szörény várát is rábízta. Ez a hűség nem tarthatott sokáig, mert 1325-ben már egy másik oklevél az ellenségek között sorolta fel a fejedelmet. 1330-ban a bolgárok Basarabbal szövetségben rátámadtak Szerbiára, azonban 1330 júliusában katasztrofális vereséget szenvedtek. I. Károly ki akarta használni a helyzetet, és elfoglalta Szörény várát, majd a fejedelem székhelye, Argyasudvarely (románul: Curtea de Argeș) felé vette az irányt.

Basarab követeket küldött hozzá. A Képes Krónika tudósítása szerint hétezer márka ezüstöt, Szörény várát, évente fizetendő adót valamint egyik fiát túszként ígérte Károlynak, cserébe a békés távozásért. A Képes Krónika szerint a békeajánlatra az alábbi választ küldte:

“Mondjátok meg Bazarádnak: ő az én juhaim pásztora; szakállánál fogva húzom ki búvóhelyéről!”

A magyar sereg végül elfoglalta Argyasudvarhelyt, fegyverszünetet kötött a fejedelemmel és kapott egy kísérőt, aki megmutatja a hazautat I. Károly hadának. Basarabnak azonban esze ágában sem volt elengedni a királyt: a megbízott vezető Posadánál tőrbe csalta az uralkodót a egyek között.

Páncélcsere és függetlenség

A magyarok a Képes Krónika leírása szerint egy völgyben rekedtek, két oldalt magas falak, míg előttük a megerősített állások fogadták őket. A meglepetésszerű támadást a krónikás érzékletesen ahhoz hasonlította, hogy úgy dőltek le a magyar vitézek, ahogy a szél dönti meg a nádszálakat. I. Károly egy önfeláldozó tettnek köszönhette az életét: Hédervári Dezső, egy hű embere páncélt cserélt vele. Hédervári egyébként Piast Erzsébet királyné lovászmestere, majd udvarbírája volt, mellesleg somogyi ispán, úgyhogy a király környezetéhez tartozott.

I. Károly elmenekül a posadai csatából. A Képes Krónika ábrázolásán a halottak között felfedezhető Hédervári Dezső is a király páncéljában. (Wikipédia)

Károly, korábbi sértő megjegyzése miatt, vélhetően eleve a románok célpontjának számított. A királyt kimentő csapat végül egy oklevél tudósítása szerint az előttük lévő torlaszfal jobbjánál talált kiutat. Hédervárit és számos egyházi előkelőt megöltek, a magyar sereg pusztulásával az ellenség kezére nagy mennyiségű kincs jutott. A páncélcsere sem tette egyszerűvé a király életét: a havasalföldiek üldözőbe vették és csak a Csór nemzetségbe tartozó Tamásnak köszönhette a király, hogy lovon távozhatott, a sajátja ugyanis nem bírta tovább.

Basarab győzelme megteremtette Havasalföld függetlenségének az alapjait. A magyar királyok a Kárpátokon túlra egy darabig nem vezettek hadi vállalkozást. Ennek ellenére nem kellett sokat várni az újabb összetűzésre: I. (Nagy) Lajos 1344-ben Erdélybe vezette a seregét és délre készülődött. Végül Miklós Sándor, Basarab társuralkodóvá emelt fia, a magyar király elé járult, és hűséget esküdött neki. A Képes Krónika szerzője a király vereségét (és a rajta eluralkodó betegséget) a gőgjének tulajdonította, és alighanem egyfajta isteni igazságszolgáltatást láthatott abban is, hogy I. Károly sírját nem sokkal a halála után kirabolták.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/10/15/lepra-kinozta-nagy-lajos-kiralyt/” ][/hm_embed]