Több mint 55 milliót érő aranyrögre bukkant egy amatőr aranyásó
Egy amatőr aranyásó élete felfedezését tette, amikor kiderült, hogy az ausztráliai Victoria államban egy mezőn talált óriási aranyrög mennyire értékes is valójában.
A névtelenséget kérő férfi egy egyszerű fémdetektorral Ausztrália “Aranyháromszög” nevű területén kutatott, amely az 1800-as években az aranyláz epicentruma volt. A leletet később a Lucky Strike Goldba, a közeli Geelong városában található aranyásó üzletbe vitte, hogy felbecsüljék.
“Leesett az állunk, amikor először megláttuk” – írta Darren Camp, a Lucky Strike Gold tulajdonosa március 27-én az üzlet Facebook-oldalán. Szerinte a férfi egy “káprázatos rögöt” talált.
“Azért hozta be hozzám az aranyrögöt, hogy megkérdezze, szerintem van-e benne 6700 (amerikai) dollár értékű arany” – mondta Camp a Live Science-nek egy e-mailben.
“Azt mondtam, ‘legyen inkább 100 ezer dollár’, mivel nagyon nehéz volt, azonnal tudtam, hogy körülbelül ennyit érhet. Aztán a fickó azt mondta: ‘Ez csak a fele. A másik fele otthon van.’ Megkérdeztem, ‘hogy mégis hogy érti’. Erre ő azt válaszolta, hogy feltörte a követ, mert azt várta, hogy egy tömör aranyrög lesz benne.”
A több mint 4,6 kilogramm súlyú aranyrög a BBC News szerint bő 2,6 kg aranyat tartalmazott, amelynek értéke 160 ezer dollár (több mint 55 millió forint). Bár nem ritka, hogy Ausztrália ezen részén aranyra bukkannak, Camp azt mondta, hogy 40 éves kutatómunkája során “ez a legnagyobb, amit valaha látott”.
A világon valaha talált legnagyobb aranyrögöt “Welcome Stranger” néven ismerik. A bányászok által 1869-ben felfedezett arany súlya 66 kg volt, és a Museums Victoria szerint ma körülbelül 2,7 millió dollárt (kb. 930 millió forint) érne.
Miután felbecsülték a rögöt, Camp megvásárolta azt a férfitól.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Hoppá: tényleg az ufók titkos üzenetét rejti ez a furcsa képződmény?
Figyelem! Teljes hajózár lesz a Dunán rendezvény miatt a hétvégén, de jön sztárvendég is
Különleges leletre bukkantak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ha a Művészetek Völgyében jársz, látogass el a Református Udvarba is
Retró buszokkal akartak segíteni a lerobbant IC utasainak a kánikulában, máshova túl kevés buszt küldtek
Jelentős károkat okozott a vihar a Balaton körül, a budapesti reptér járattörlésekkel is számol – FRISSÍTÉS: reptérlezárás, katasztrófa sújtotta övezet