A német hadsereg végzett a Titanic testvérhajójával – a Britannic története
A Britannic egyike volt annak a három, Olympic-osztályú óceánjárónak, amelyet a Harland and Wolff hajógyár épített a White Star Line hajótársaság számára a XX. század elején, írja a Heritage Daily.
Az Olympic-osztály építése válasz volt a Norddeutscher Lloyddal, a Hamburg America Line-nal és fő versenytársukkal, a Cunarddal folytatott éles versenyre, amely akkoriban nemrég bocsátotta vízre a Lusitaniát és a Mauretaniát.
Abban az időben az óceánjárók a Kék szalagért versenyeztek, amely nem hivatalos díj volt, amelyet az Atlanti-óceánon való átkelés során a legnagyobb átlagsebességgel közlekedő utasszállító hajók kaptak.
Az új hajóosztály bevezetése 1908-ban kezdődött meg. Az Olympic volt a trió vezető hajója 269,1 méteres hosszával és 52.067 tonna vízkiszorításával. Nem sokkal később, 1909-ben az Olympickal párhuzamosan megkezdődött a Titanic építése is.
A Britannic volt az Olympic osztály harmadik és egyben utolsó hajója, és a második White Star hajó, amely a Britannic nevet viselte. A hajó eredeti méretei hasonlóak voltak a testvérhajókéhoz, de ezeket biztonsági okokból módosították.
A Britannic hossza 269,1 méter, vízkiszorítása pedig 53.200 tonna volt. A Titanic katasztrófájából okulva a hajót dupla hajótesttel látták el, a tizenöt vízmentes válaszfalból hatot megemeltek a B fedélzetig, és a rekeszeket olyan fejlesztésekkel látták el, amelyek lehetővé tették, hogy a hajó akkor is a felszínen maradjon, ha mind a hat rekeszt elárasztja a víz.
Az extra mentőcsónakokat a fedélzeti felépítmény teteje közelében lehetett tárolni, míg a tervezési fejlesztéseknek köszönhetően az összes mentőcsónakot ki lehetett bocsátani még abban az esetben is, ha a hajó a víz alá került.
A Britannic hajógerincét 1911-ben tették le a belfasti Harland and Wolff hajógyárban, ugyanazon a szerelőpadon, amelyet korábban az Olympic foglalt el. Mielőtt megkezdhette volna transzatlanti szolgálatát New York és Southampton között, 1914-ben kitört az első világháború.
A hajó a dokkban maradt, amíg az Admiralitás el nem küldte a Britannic kórházhajóvá történő átalakítására vonatkozó igénylési parancsot. A hajót 3.309 kórházi ággyal szerelték fel, míg a D fedélzeten lévő első osztályú fogadótermet műtőszobává alakították át. A hajó külső burkolatára nagy vörös kereszteket és egy vízszintes zöld csíkot festettek, hogy nyilvánvalóvá tegyék, hogy a hajó az 1906-os genfi egyezmény védelme alatt áll.
A Britannicot átkeresztelték HMHS (Her Majesties Hospital Ship) Britannicra, és 101 ápoló, 336 altiszt, 52 tiszthelyettes, valamint 675 fős standard legénységgel látták el.
Miután a HMHS Britannic egy sor sikeres, sebesült csapatokat szállító küldetést teljesített, visszatért Belfastba, hogy visszaalakítsák utasszállító hajóvá, miközben a brit kormány 75.000 font kártérítést fizetett a White Star Line-nak.
Néhány hónappal később az átalakítást leállították, mivel a háborús erőfeszítések szükségessége megkövetelte, hogy a Britannic visszatérjen katonai szolgálatba (ismét felvéve a HMHS Britannic nevet).
A közel-keleti hadszíntérre küldték, hogy beteg és sebesült katonákat szállítson, de 1916. október 21-én az Égei-tengeren, a Kea csatornán áthaladva a német SM U-73-as tengeralattjáró által elhelyezett aknára futott.
A robbanás következtében négy vízmentes rekesz megtelt vízzel, ami a fő kazánházat is elárasztotta. A hajó parancsnoka, Bartlett kapitány vészjelzést adott le, és utasította a legénységet, hogy zárják le a vízmentes ajtókat és készítsék elő a mentőcsónakokat.
Akkor még nem tudták, hogy a robbanás megrongálta az antennavezetékeket, ami azt jelentette, hogy az SOS-üzenetüket továbbítani tudták, azonban a közeli hajókról érkező válaszüzeneteket nem tudták fogadni.
Bár a HMHS Britannicot úgy tervezték, hogy a víz felett maradjon, ha az első hat vízmentes rekeszét elárasztja a víz, azzal nem számoltak a tervezők, hogy az ápolók kinyitják az első alsó fedélzet mentén lévő nyílászárókat. Pedig sajnos így történt, a betörő áradat elárasztotta a hajó belsejét, ami a dőlésszög növekedését okozta.
A hajó megmentésének reményében Bartlett kapitány parancsot adott, hogy a görög Kea sziget felé navigáljanak, abban a reményben, hogy partra tudják tenni a hajót. A legénység és a kórházi személyzet elővigyázatosságból megkezdte az evakuálás előkészületeit, és a hídról érkező parancsra való várakozás nélkül megkezdték az első csónakok vízre bocsátását. Két csónakot beszippantott a hajócsavar, és a csónakokat és utasaikat ledarálta.
Amint a víz elérte a D-fedélzetet, Bartlett kapitány felismerte, hogy a HMHS Britannic halálra van ítélve, és két hosszú füttyszóval jelezte a hajó elhagyását.
Miután a legtöbb embert evakuálták, a hajó fokozatosan a jobb oldalára borult, a válaszfalak egymás után omlottak össze. A tat felemelkedett a vízből, az orr a tengerfenékbe csapódott, majd 55 perccel azután, hogy az aknára futott, végleg a hullámok alá süllyedt.
Összesen harmincan vesztették életüket a fedélzeten tartózkodó 1.066 ember közül – a HMHS Britannic lett a legnagyobb hajó, amely az első világháború alatt veszett oda. A White Star Line-t a hajó elvesztéséért a háború utáni jóvátétel részeként az SS Bismarck odaadományozásával kárpótolták.
A HMHS Britannic egészen 1975-ig érintetlenül pihent a hullámsírban, amíg is Jacques-Yves Cousteau 122 méteres mélységben rá nem talált.
Ez is érdekes lehet:
