A maják mindenből drogot készítettek, amit csak találtak
A maják, a mexikói és közép-amerikai őslakosok entheogéneknek nevezett hallucinogén anyagokat használtak annak érdekében, hogy a spirituális rituálékaikon és különböző szertartások során megváltozott tudatállapotot idézzenek elő, írja a Heritage Daily.
Ezzel az volt a céljuk, hogy az időbeli és térbeli dezorientációs állapotot érjenek el, és a szer használói átéljék a „belső békét”, illetve hogy „eggyé váljanak a természettel és az istenekkel”.
A drogok kiterjedt élvezete Amerikában az olmék korig vezethető vissza. A maja vallási szövegeknek, például a Popol Vuh-nak és a 16. századi spanyol beszámolóknak köszönhetően viszonylag pontosan meg tudjuk határozni a népcsoport kábítószerfogyasztási szokásait.
A maja szertartásokat gyakran föld alatti üregekben vagy barlangokban tartották. Ezeket az alvilághoz vezető szent hozzáférési pontoknak tekintették, és úgy gondolták, hogy ezek fokozzák a belső látást, és kedvező környezetet biztosítanak a szellemvilággal való kapcsolatfelvételhez – ezt erősítették a drogokkal.
Az egyik legelterjedtebb maja entheogén a balché nevű bódító ital, amely egy hüvelyes fa kérgéből készült, amelyet mézbe és vízbe áztattak, majd megerjesztettek, aminek köszönhetően enyhén alkoholossá vált.
A balché-t elsősorban az elemekkel és a szellemekkel való közösség kifejezésére szolgáló szertartások során használták, hogy megjósolják vagy megértsék az olyan eseményeket, mint a rossz termés, a betegségek és a háborúk kimenetele. Alacsony alkoholtartalma miatt a balché-t nagy mennyiségben kellett fogyasztani, egészen hányásig, a produktumot pedig zsákokba gyűjtötték és az „elkövető” nyakába akasztottak.
A chih is egy hasonló alkoholos ital volt, amelyet a maguey növény nedvének erjesztésével készítettek, és Mayaheul, a maguey istennőjének véreként fogyasztottak. A klasszikus maja korszak különböző kerámiáin gyakran előfordul a “chi” betűjelzés, mely edények ennek az innivalónak a tárolására szolgált. Az ital használatára vonatkozó utalások a drezdai, a borgiai, a firenzei és a borbonicusi kódexekben is megjelennek.
A vaddohányt (Nicotiana rustica), amelyet a maják pizietnek neveztek, szintén látomások előidézése céljából használták, illetve egyfajta fájdalomcsillapítóként az emberáldozatok során. A dohány nikotintartalmának idegrendszerre gyakorolt hatását használták ki, és legtöbbször úgy juttatták be a szervezetükbe, hogy simán megrágták a leveleket. De csakúgy, mint manapság, a füstje is népszerű volt – ilyenkor összekeverték a Datura nevű növénnyel, hogy fokozzák a hallucinogén hatást.
Gyakran használták a kábítószert beöntés formájában is, amely eljárás során az anyagokat tökből és agyagból készült fecskendőkkel juttatták a végbélbe, hogy ezáltal még erősebb révületet érjenek el. A régészek olyan kerámiákat találtak, amelyeken ezt a módszer örökítették meg: egyes alakok hánynak, míg mások beöntést kapnak.
A gyarmati korszakból származó különböző leírások (például a Firenzei Kódex) megjegyzi, hogy a beöntéseket betegségek és emésztőrendszeri panaszok leküzdésére is használták.
A maják által k’aizalaj okox néven ismert hallucinogén gombákat szintén gyakran fogyasztották rituális szertartások alkalmával. A gombát vagy frissen fogyasztották, vagy szárított, porított formában. A varázsgomba több entheogén vegyületet, pszilocibint és pszilocint tartalmaz, ami rendkívül erős vizuális hallucinációkat okoz.
Más növényfajokkal, mint például a Nymphaea amplával ópiáthoz hasonló hatást értek el, melyet nyugtatóként alkalmaztak, míg az Ololiuqui magjai az LSD-ben is megtalálható alkaloidákat tartalmaznak, amelyek porrá őrölve, majd kakaóitalba keverve hallucinogén látomásokat okoznak.
A maják által fogyasztott legfurcsább entheogén anyagokat különböző varangyfajok bőréből és fültőmirigyéből nyerték. A 16. századi krónikások dokumentálták, hogy a maják dohányt és a közönséges varangy (Bufo marinus) bőrét adták a szertartásokon használt italokhoz, így például a balchéhoz is, ami növelte a hatásfokot.
Ez is érdekes lehet:
