Meghibásodott és sajnos nem tudott különbséget tenni az őt éppen vizsgáló munkás, illetve egy doboz zöldpaprika között. Mivel utóbbira azt a parancsot kapta, hogy tegye egy raklapra, így tett volna az emberrel is. Csak közben súlyos sérüléseket okozott azzal, hogy nekinyomta a futószalagnak. Az orvosok pedig már nem tudták megmenteni a férfit.
A szörnyűség ráadásul nem valahol a harmadik világban történt, hanem a technológiai, ipari és informatikai újításokban élen járó Dél-Koreában. Az áldozat a 40-es éveiben járt és az lett a veszte, hogy a robot összekeverte egy doboz zöldpaprikával. A fickó ugyanis a robotgyártó cégnek dolgozott és azt a feladatot kapta, hogy ellenőrizze a gép szenzorát, írja a Daily Star brit bulvárlap. Ekkor történt a tragédia.
A robot egyik karja az egyik futószalaghoz nyomta, aminek következtében súlyos fej- és mellkasi sérüléseket szenvedett. Bár rögtön kórházba szállították, életét már nem tudták megmenteni.
A rendőrség szerint egyébként nem a robot gyártója, hanem annak használója lehetett a hibás, mert nem tartott be bizonyos biztonsági előírásokat. Precíz és biztonságos rendszerre van szükség a rendőrség szóvivője szerint.
Márciusban hasonló eset történt, de az szerencsére nem végződött halállal. Egy robot csapdába ejtett egy embert egy autógyárban, aki súlyos sérüléseket szenvedett.
Elon Musk nemrég arról beszélt egy, a brit miniszterelnökkel, Rishi Sunakkal tartott találkozón, hogy rövidesen humanoid robotok vadászhatnak majd tulajdonosaikra fát mászva és épületeket átnézve. Szinte már a Terminator-filmekben láthatjuk magunkat.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Létfontosságú szerv hiányzik a kacsacsőrű emlősökből, mégis vígan élnek
Laposföld: egy professzor végre végleg kivégezte az őrült elméletet
Több orosz sajtóorgánumot is betiltottak az Európai Unióban
Ezek voltak a legvéresebb európai csaták a középkorban
Putyin: Egyelőre nem tervezzük Harkiv elfoglalását
Óriási állat koponyáját sodorta partra az óceán