Az alapkérdésük az volt, hogy miként kerülték el az egymástól távol élő halászó-vadászó kőkori közösségek azt, hogy teljesen belterjessé váljanak, ami egyenes út lett volna közösségeik meggyengüléséhez és előbb-utóbb az emberiség kihalásához.
Az iflscience.com arról ír, hogy egy új tanulmány ezt a kérdést járta körbe annak érdekében, hogy kiderítse, miként kerülték el a zárt és egymástól távol élő kőkori közösséget a belterjességet, miközben gondoskodniuk kellett a megfelelő számú utódról is.
Ehhez 10 csontvázat vizsgáltak meg, mind fontos franciaországi kőkori régészeti lelőhelyekről származott, ahol a leletek jó állapotban maradtak fenn. Radiokarbon kormeghatározás alapján az itt talált maradványok 6700 évesek, azaz a középső kőkorszak és az újkőkorszak közé datálódnak, amikor a halász-vadász közösségek szép lassan letelepednek és áttérnek a földművelésre.
Mivel a népesség alacsony volt és a közösségek is nagyjából egy nagy családból álltak, joggal vetődik fel a kérdés, hogy miként kerülték azt el, hogy a testvérek, unokatestvérek egymás között házasodjanak. Ez már csak azért is érdekes, mert mindhárom vizsgált lelőhelyen (Hoedic, Téviec, és Champigny) egymás mellé temetkezés volt megfigyelhető, azaz a feltételezés szerint vérrokonoknak kellett volna ott nyugodniuk.
Cserélgették a kőkori nőket
Ám Dr Amélie Vialet kutatási eredményei azt mutatják, hogy ez mégsem igaz. A temetkezés formája mégis azt mutatja, hogy nagyon erős társadalmi kapcsolat állt fenn az eltemetett egyének között, aminek azonban nem volt biológiai alapja. Ám e kapcsolat mégis fontos maradt haláluk után is.
Az izotópvizsgálatok megállapították, hogy minden egyes lelőhely más-más csoportot reprezentált. Például Hoedic lelőhelyen több volt a tengeri eredetű fehérje a csontokban, mint a másik két lelőhelyen.
Az izotópvizsgálatok alapján a kutatók azt is megállapították, hogy az itteni sírokban talált nők életük korábbi részében nem fogyasztottak annyi tengeri eredetű ételt, mint később. Tehát életük korábbi időszakában máshol éltek, mint a későbbiben. Ez pedig arra utal, hogy a különféle halászó-vadászó közösségek egymás között cserélgették a nőket, hogy megakadályozzák a vérfertőzést. Nem is találtak a kutatók ilyen típusú kapcsolatból született utódra utaló bizonyítékokat. De vajon csak a halászó-vadászó közösségek “cserélgették” a hölgyeket, vagy a földművelőkkel is voltak ilyen kapcsolataik?
Korábban azt gondolták, hogy ezek a nők letelepedett, földművelő közösségek tagjai voltak életük kezdetén, akik később olvadtak be egy halász-vadász közösségbe. Ám az adatok ennek ellentmondanak.
A halász-vadász közösségek kizárták a földművelőkkel való “házasodást”, inkább egymás között cserélgették az asszonyokat. Olyan típusú “génvándorlás” tehát, hogy egy földművelő közösségből valaki halász-vadásszá váljon nőként nem fordult elő. Fordítva viszont igen.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
