A Hold két ‘oldala’ szöges ellentéte egymásnak, ez lehet az oka
A Pink Floydnak nem volt igaza, ugyanis a Holdnak nincs sötét oldala, csak távoli és egy közelebbi. A Föld és a Hold közötti árapályhatások okozták a szinkronizált keringésnek nevezett jelenséget.
A Hold közeli és távoli ‘oldala’. Kép: NASA
A két oldal nagyon különböző földrajzi jellemzőket hordoz magán. A közeli oldalon medrek és ősi vulkáni áramlások láthatók, míg a távoli oldalon kráterek kráterek hátán találhatók. Az új kutatások szerint a Hold “kifordult önmagából”, és a nehéz elemek, például a titán feltörtek a felszínre, derül ki a Universe Today beszámolójából.
Azzal az ötlettel álltak elő, hogy egy óriási becsapódás a távoli oldalon titánt hozott a felszínre, és ezzel egy vékonyabb, aktívabb közelebbi oldalt hozott létre, áll a Sci-News cikkében.
De hogyan lett ilyen a Hold?
A képen egy Hold méretű égitest nagy sebességgel csapódik egy Merkúr méretű égitestbe. Valószínűleg a mi kísérőnk is így alakult ki. Illusztráció: NASA/JPL-Caltech
Kísérőnk keletkezésére számos elmélet született és majdnem ugyanennyit el is vetettek. Jelenleg talán a legelfogadottabb, miszerint a Földnek egy nagy tárgy csapódott, ennek következtében pedig rengeteg törmelék került a Föld körüli pályára. Ez az anyag végül összeolvadt, és így alakult ki a Hold, amelyet ma ismerünk és szeretünk.
Az Apollo-missziók által visszahozott kőzet- és pormintákat a követő évtizedekben a tudósok buzgón tanulmányozták. A vizsgálatok során kiderült, hogy a felszíni kőzetek közül számos váratlanul magas koncentrációban tartalmazott titániumot.
Ami még meglepőbb volt, hogy a műholdas megfigyelések azt mutatták, hogy ezek a titánban gazdag ásványok sokkal gyakoribbak voltak a közeli oldalon, és hiányoztak a távolabbi oldalon. Az ismert, hogy a Hold gyorsan és forrón alakult ki, és rövid ideig olvadt magma óceánja boríthatta.
Amint a magma lehűlt és megszilárdult, kialakította annak kérgét, de alatta csapdába estek a sűrűbb anyagok, köztük a titán és a vas.
A sűrű anyagnak mélyebbre kellett volna süllyednie a Hold belsejében, azonban az ezt követő időszakban valami furcsa dolog történt. A sűrűbb anyag lesüllyedt, elkeveredett a köpennyel, de megolvadt, és titánban gazdag lávafolyamok formájában visszatért a felszínre.
Ennek mikéntjéről számos vita folyt, de az Arizonai Egyetem Hold- és Bolygólaboratóriumának kutatócsoportja által végzett új kutatás további részleteket kínál a folyamatról és arról, hogyan alakult ki az égitest belseje.
A legszerencsésebbek még lábukat is megvetették rajta, és persze hoztak is némi tanulmányozni valót. Forrás: Creative Commons
Már korábban is felmerült, hogy a Hold a túlsó oldalon egy óriási becsapódást szenvedhetett el, amely a nehezebb elemeket a közeli oldalra kényszerítette. Ez az új tanulmány viszont kiemelte a gravitációs anomáliákból származó, ezt alátámasztó bizonyítékokat. A kutatócsoport a GRAIL misszió adataiból mérte annak gravitációs mezejének apró eltéréseit.
A GRAIL – vagyis a Gravity Recovery and Interior Laboratory – nevezetű holdkutató szonda természetes kísérőnk körül keringett, hogy elkészítse a Föld legjobb barátjának eddigi legpontosabb gravitációs térképét.
A GRAIL adatait felhasználva a kutatócsoport felfedezte, hogy titán-vas-oxid ásványok vándoroltak a közeli oldalra, és lépcsős szakaszokban süllyedtek a belsejébe. Ez összhangban volt azokkal a modellekkel, amelyek szerint az esemény több mint 4,22 milliárd évvel ezelőtt történt.
Ahogy a tanulmány társszerzője, Jeff Andrews-Hanna mondta: “A Hold alapvetően egyoldalú minden tekintetben”. Az Oceanus Procellarum néven ismert közeli képződmény remek példa erre.
Alacsonyabban fekszik, és lávafolyással borított, vékonyabb kéreggel rendelkezik, amely nagy koncentrációban tartalmaz titánban gazdag elemeket. A túlsó oldalon azonban teljesen más a történet. A régió sajátossága létfontosságú lesz annak az eseménynek a megértésében, amely évmilliárdokkal ezelőtt történt, és amely a ma látható égitestet formálta.
Érdemes elolvasni:
