Halott csillag darálhatja le egy nap a Földet
A tudósok alaposan tanulmányozták a fehér törpecsillagokat, azonban nem szolgálhatnak túl jó hírekkel a Föld szempontjából. Kiderítették ugyanis, hogy ha a Nap nem is emészti fel a Földet, amikor vörös óriássá dagad, a veszélyhelyzet fenn fog maradni.
Leszámítva az időnkénti hatalmas erejű kitöréseit, a Nap egy meglehetősen nyugodt és stabil csillagnak minősül. A Monthly Notices of the Royal Astronomy Society-ben megjelent tanulmány szerint ennek pedig mi mindannyian, azaz a teljes földi élet vagyunk a bizonyítéka. Azonban most következik a rossz hír, ugyanis ez nem lesz mindig így.
A Föld halála a saját csillaga lesz
![csillag bolygó bekebelez](https://hellomagyar.hu/wp-content/uploads/2024/04/StarDevouring.jpg)
A képen egy, a Naphoz hasonló csillag falja fel egy bolygóját élete végén. Ha a Föld ezt meg is ússza, a veszélyek nem fognak múlni. International Gemini Observatory/NOIRLab/NSF/AURA/M. Garlick/M. Zamani/Wikimedia
Az IFLScience szerint a hasonló kategóriájú csillagok mind-mind először vörös óriássá fújodnak, majd fehér törpévé zsugorodnak össze. A vörös óriások sokkal több hőt bocsátanak ki, mint azok, amelyekből kialakulnak, így már ennek a kezdeti fázisa is kiirtaná az életet bolygónkról, jól átsütve azt.
Abban a hihetetlenül ritka forgatókönyvben pedig, ahol az emberiség ekkor még létezik és talált egy másik otthont, nagyon távoli leszármazottaink végignézhetik majd, ahogyan a Nap elpusztítja egykori otthonunkat.
Bár az élet teljes bizonyossággal meg fog szűnni, a kutatók nem tudnak biztosat mondani azzal kapcsolatban, hogy Földünk csillagunk martalékává válik-e, de a Merkúrt és a Vénuszt biztosan elnyeli majd.
Egy új kutatás szerint ha a Földet meg is kíméli a “nagy sárga korong”, akkor sem lankadhat a figyelme. A vörös óriás utáni fehér törpe stádium ugyanis a maga kockázataival jár majd.
Boris Gaensicke, az angliai Warwick Egyetem professzora és Dr. Amornrat Aungwerijwit, a thaiföldi Naresuan Egyetem munkatársa vezette azt a kutatócsoportot, amely három fehér törpe hosszú évek óta tartó megfigyeléseit gyűjtötte össze.
Mindegyik csillag fényességében olyan változásokat találtak, amelyeket a felemésztett objektumoknak tulajdonítanak, amelyek eközben szó szerint hatalmas port kavarnak.
Hogyan fog elpusztulni a napunk?
A Nap fehér törpeként fogja befejezni pályafutását. Lényegében egy halott csillag, amely kimerítette az összes nukleáris fűtőanyagát. Fehér törpeként lassan lehűl és ezzel együtt végleg elhalványul. A Nap és az összes többi, kis tömegű csillag ugyanerre a sorsra fog jutni, olvasható a Space.com beszámolójábam.
A Föld ugyan jelenleg milliószor beleférne a Napba, egy fehér törpe viszont nagyjából akkora, mint otthonunk. A halott csillag nagy része egy különleges, ultrasűrű anyagállapotból, az úgynevezett elektron degenerált anyagból áll. Ebben az állapotban az összes elektron a lehető legalacsonyabb energiaállapotban van.
Mit tud egy fehér törpe?
![fehér törpecsillag sötét anyag](https://hellomagyar.hu/wp-content/uploads/2023/10/WhiteDwarf.jpg)
Fehér törpe illusztrációja. WikiImages/Pixabay
A fehér törpék kisebbek és könnyebbek elődeiknél, azonban olyan sűrűek, hogy elképesztő gravitációs erővel rendelkeznek. “Korábbi kutatások kimutatták, hogy amikor aszteroidák, holdak és bolygók kerülnek fehér törpék közelébe, a csillagok hatalmas gravitációja egyre kisebb darabokra tépi ezeket a kis bolygótesteket” – magyarázta Aungwerijwit.
Rombolás közben természetesen porfelhők is keletkeznek, amelyek átmeneti ideig elhomályosítják a csillagokat. Ezenkívül magukban a csillagok külső rétegeiben is történik változás, így pontosan megfejthető, hogy mikor épp mit fogyasztottak el.
“Maga a tény is szinte hihetetlen, hogy mindössze néhány óránként észlelhetjük egy fehér törpe körül keringő aszteroidák, esetleg holdak vagy akár bolygók törmelékét. Emellett a tanulmányunk azt mutatja, hogy ezeknek a rendszereknek a viselkedése gyorsan, néhány év alatt is változhat” – mondta Gaensicke.
“Bár úgy gondoljuk, hogy jó úton járunk kutatásainkkal, az ilyesfajta csillagrendszerek sorsa sokkal összetettebb, mint azt valaha is gondoltuk volna.”
Ha a Föld mégis megússza a Nap vörös óriássá válását, valószínűleg a legnagyobb célpont lenne az ezután következő gravitációs huzavonában, ezzel együtt pedig a legbelső, megmaradt bolygóvá válna.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
5 dolog, amelyről nem tudtad, hogy szerepel a Bibliában
Egy 8 ezer kilométeres, savas felhőből álló fal van a Vénuszon
Oroszország minden hadihajóját kivonta az Azovi-tengerről
A kutatóknak fogalma sincs, milyen gyorsan tágul az univerzum, lehet, hogy mindent újra kell gondolniuk?
Szőke, fehér férfit találhattak egy 8. századi kínai falfestményen?
Videón, hogyan okádja az Egyesült Államok a levegőbe a szén-dioxidot