Tényleg megfelelt a magyar népléleknek a gulyáskommunizmus?

A gulyáskommunizmus, vagy fridzsiderszocializmus… Hát igen! Rengetegszer hallani a szokott közhelyeket: „régen minden jobb volt”, vagy „akkor voltunk fiatalok”. A mai felgyorsult világgal szemben a szocializmus kiszámíthatóbbnak tűnő, lelassult rendszere, biztosan más volt. Annak, aki nem akart a színfalak mögé pillantani, vagy nem számított a rendszer ellenségének, a kellemes langyos víz egészen elviselhetőnek hatott. A szoci retromúzeum, valódi nevén a Budapest Retro Élményközpont (Október 6. utca 4.) jó érzékkel hozza vissza a ’70-es, ’80-as évek magyar társadalmának fílingjét.

A gulyáskommunizmus. Budapest Retro Élményközpont, Fotó: Mayer Jácint

A gulyáskommunizmus és előzménye

Magyarország nemzeti ünnepei közé tartozik az 1956-os eseményekre való megemlékezés, melynek szovjet leverése után vérben bontakozott ki a Kádár János nevével fémjelzett új állami berendezkedés. A Kádár-rendszer aztán az 1960-as évektől lazít a szigoron és hamar arcot ölt a puha diktatúra, melyben aki nem fejtett ki komolyabb ellenállást, annak élhetőbbé váltak a mindennapok. Inkább kirekesztésre törekedtek a kritikusokkal, ellenzőkkel szemben, nem a konfrontációra.

A magyar-szovjet barátság emlékműve, Fotó: Mayer Jácint

BEZÁRÁS

Kellemes volt vagy mégsem annyira?

A kiállítótér jellegzetes szimbóluma az 1200-es rendőrségi Zsiguli. Most szívesen ül bele mindenki, nem így 1990 előtt. Ha ez megállt mellettünk anno, akkor biztos, hogy túlléptük a megengedett sebességet, vagy hosszabb volt a hajunk az elvtársi protokollnál, esetleg a rendszer számára nélkülözhetetlen folyamatos igazoltatások egyikére számíthattunk.

Az élményközpont felépítése

A kiállítótér tematikája a lakótelepi életformán keresztül repít vissza bennünket a múlt rendszerbe. A panelok életformája jó lehetőséget nyújt a modern szocializmus, a gulyáskommunizmus bemutatására. Megjelenésükkel komoly embertömegek váltottak a falusias életvitelükből a városi-nagyvárosi létformára.

Panelvilág, Fotó: Mayer Jácint

Az első panelházak az ’50-es évek végén épültek, az utolsók pedig a ’80-as évek zárultával készültek el. A 60-as évek második felében és a 70-es évek elején megjelentek az első házgyárak, amelyek megalapozták a paneles technológia elterjedését. A több emeletes épületekben 50-60 m2-es, szovjet és dán mintákra kialakított lakások kaptak helyet, a tervezők praktikus, a teret maximálisan kihasználó alaprajzokat alkalmaztak. Mindegyik lakáshoz tartozott egy kis konyha és egy fürdőszoba is, ami akkoriban óriási komfortnak számított.

A nyolcvanas évek esszenciáját tökéletesen leképezik a korabeli panellakások műanyag tárgyai a tömeggyártás hajnaláról, valamint az olyan, ma már kétesnek tűnő funkcióval rendelkező eszközök, melyek nélkül akkoriban aligha lehetett volna működőképes egy háztartás.

Retró büfé, Fotó: Mayer Jácint

A technológia fejlődésével 1960 és 1980 között a legtöbb háztartásban „varázsütésre” megjelent a hűtő, a mosógép, a porszívó, majd a szórakoztatás forradalmi eszköze, a televízió. Az életszínvonal megugrott, és a lakosság hamar hozzászokott a jóléthez. Az 1970-es és 1980-as években már nem lisztért, hanem téliszalámiért állt sorban a várakozó tömeg.

Az élményközpont részletes gyűjteményt tár elénk a használati cikkek, a háztartási- és tisztálkodási szerek, fogyasztási szokások, játékok bemutatásával.

ÁFOR-benzinkút, Fotó: Mayer Jácint

Külön érdekesség a szolgáltatások előtérbe helyezése, amit telefonfülkék kollekciója, a közértek, fodrászatok aurája, az ÁFOR benzinkút, szocialista élménybüfé és egy művelt népet láttatni kívánó könyvtár reprezentál.

A Retro Élményközpont híradója

A Híradó stúdiója, Fotó: Mayer Jácint

A korszak kiemelt kulcsfontosságú hatalmi szócsöve a Magyar Televízió Híradó műsora. Ez rendkívül fontos eleme volt a tájékoztatásnak, hiszen ekkor nem létezett a csatornák kavalkádja és a mai ember számára elsődlegesen használt internet. A rekonstruált stúdióban a látogató beülhet a kamerák elé és átélheti a bemondók kiváltságos helyzetét.

Az űrhajós program

Lényeges elemnek számít a szocialista parasztvakítás technikájának szemléltetése. Ki ne tudott volna mindent is Farkas Bertalan űrrepüléséről, és ki ne látta volna, amikor a sikeres küldetéséről jelentést ad Kádár János MSZMP főtitkárnak a Parlament lépcsője előtt. Fontos dolgok voltak ezek, még ha nem is sok vizet zavartak az átlagember napi rutinjában.

Farkas Bertalan űrrepülésének bemutatója, Fotó: Mayer Jácint

De a tereket járva találkozunk a kötelező sorkatonasággal is a Varsói Szerződés keretén belül az állandóan háborúra készülő katonai tömb részeként. Láthatjuk a rendőrség folyamatosan ellenőrző jelenlétét, és mindenekelőtt a Munkásőrség jól felszerelt karhatalmistáit, akik a rendszer akár véres eszközökkel való fennmaradását voltak hivatva betölteni.

A Munkásőrség címere, Fotó: Mayer Jácint

Az ’50-es évekhez képest azonban már mégsem tűnt annyira zavarónak az átlagember számára, hogy továbbra is szovjet megszállás alatt van az ország, hogy az állampárt továbbra is korlátlanul gyakorolja a teljhatalmat, és az állambiztonság biztosítja a rendszer működését. Mármint azoknak, akik nem voltak a megtorlások áldozatai, vagy csak szimplán nem voltak a rendszer ellenzői. A politizálás szabadsága nem volt megengedett, a nem politizálás lehetősége viszont igen.

A szocializmus tárgyában még a „Mi kommunista ifjak indulunk”- a Memento Park szoboróriásai című írásunkat ajánljuk.