Friss ujjlenyomatokat is találtak a 3 ezer éves agyagszobrocskán

Egy agyagfigura évezredeket töltött befejezetlenül egy tó fenekén, arra várva, hogy készítője elvégezze rajta az utolsó simításokat.

A Popular Mechanics beszámolója szerint az olaszországi Aiolában található Gran Carro víz alatti lelőhelyen a kutatók a vulkanikus eredetű Bolsena-tóból emelték ki a kezdetleges agyagalkotást.

A befejezetlen női agyagfigura, amely a Kr. e. 10. és 9. század közötti időszakban készülhetett, vagyis készülhetett volna el, mivel a kutatók szerint inkább tűnik vázlatnak, mint kész műalkotásnak.

Ennek oka pedig az, hogy alkotója nem fejezte be teljesen a figurát. Ettől függetlenül rengeteg olyan, apró nyomot tartalmazott, amely elárulja, melyik korból is származik.

Több ezer éves agyagszobor egy tó fenekéről

vaskori szobor ujjlenyomatok illusztráció
Vaskori szobrocska illusztrációja. A szóban forgó műtárgy képei a régészek közleményében megtekinthetők. Megan Gard, Derby Museums

Az olasz Régészeti, Képzőművészeti és Tájvédelmi Főfelügyelőség közleménye szerint a nőies külsejű, tenyérnyi szobor olyan friss, hogy “még mindig látszanak rajta készítőjének ujjlenyomatai”, a mellkas alatti szövetdarab lenyomata pedig a legjobb jel arra, hogy a figurát valószínűleg valamikor “felöltöztették”.

A kulturális örökség szakértői szerint az ehhez hasonló figurákat temetkezések során szokták felfedezni, a helyszínen dolgozó búvárok azonban ezt a szobrocskát egy egykori lakóövezetben találták. Könnyen lehet viszont, hogy rituális célokat szolgálhatott.

A vulkanikus anyagokban gazdag Gran Carro lelőhelyről egyelőre a régészek is kevés információval rendelkeznek.

A lelőhely 1991-ig nem igazán volt a régészeti radaron, de a búvároknak hála elkezdődött a történetének felgöngyölítése. A kutatók ekkor jöttek rá, hogy az Aiolát alkotó kőhalom termálvízforrásokhoz kapcsolódik, és hogy a tó délnyugati oldalán található faoszlopok és kerámiatöredékek a korai vaskorhoz kötődnek.

2020-ban a szakértők a kövek alatt egy földhalmot találtak, ugyanarról a területet, ahonnan a fa és a kerámia származik.

Egy további, a konstantinápolyi korból származó érmék és edények felfedezése azt bizonyítja, hogy a település egészen a Római Birodalom késői időszakáig lakott lehetett.

Érdemes elolvasni:

Source: