Még a XX. században is működött a pellengér, mint kínzási módszer – nem éppen volt kellemes

A pellengérre állítás ma is gyakran használatos hétköznapi mondásunk: nyilvános megszégyenítést jelent. A szégyenoszlop, avagy pellengér nem elsősorban fizikai bántalmazással járt, hanem az ugyanúgy romboló hatású lelki fájdalom okozás volt a lényege.

Nagyhöflány, Fotó: Mayer Jácint

A nyilvános megszégyenítés fő célja az elrettentés volt, hogy a megbüntetett személy példáján okulva mindenki tartózkodjon a tiltott magatartástól. Az oszlophoz kikötés olyan mértékű megalázásnak számított, hogy ezt követően kénytelen volt az érintett addigi lakóhelyét elhagyni.

A szégyenoszlop már a XIII. században említésre kerül Selmecbánya irataiban. A pellengérállításhoz való jog kiváltságnak számított akkoriban. Mondhatni, az önálló városi bíráskodás jelképe volt.

A stomfai pellengér, Fotó: Mayer Jácint

Hogy működött a pellengér?

A települések főterén, a központi épületek előtt felállított először fából, majd – a gyakori igénybevételt jobban bíró és a város tekintélyét növelő okból – kőből épített oszlop használata a középkorra gyakorlattá vált. Az oszlopokhoz lehetett bilincseket rögzíteni, esetleg kirakták rájuk a város igazságosztó hatalmát jelképező pallost is. A közszemlére kitétel pár napos volt általában, és leginkább vásárnapot érintett. Egészen a 18. sz. közepéig hozzátartozott a falvak, városok képéhez, használatuk II. József uralkodása alatt tiltva lett, majd uralkodását követően visszaszorult.

A cseklészi pellengér, Fotó: Mayer Jácint

Országosan kialakult általános gyakorlatról nem beszélhetünk, így eltérő történetek, szokások jellemezték országszerte. A pellengérre állítás lehetett fő- vagy mellékbüntetés és elsősorban kisebb vétségekért lehetett elszenvedni. Ilyen volt a tolvajlás, a paráznaság, istentelen beszéd, a munkakerülés, rágalmazás, megbotránkoztató viselkedés, hajadonok bűnbeesése, hamis vád.

Mellékbüntetésként párosulhatott hozzá vesszőzés, botütés, korbácsolás, vagy a bűnösnek bizonyos időnként fennhangon el kellett mondania bűnét az őt bámulóknak okulásként. A büntetett leköpése, gúnyolása megengedett volt.

A tekei szégyenkő, Fotó: Mayer Jácint

Akit pellengérre állítottak, annak szokás volt szégyenkövet vagy szégyentáblát akasztani a nyakába. Néha pellengér-álarcot is nyomtak a fejébe vagy a nyakába akasztották a lopott holmit.

Gyakori befejezésnek számított a településről való kiutasítás, bár sokszor az elítéltek szégyenükben enélkül is elhagyták a lakhelyüket.

A pellengér rokonai

A pellengér speciális változata a szégyenketrec. Ebbe napokra vagy hetekre is bezárhatták a bűnöst. Jókai Mór regényében, a Lőcsei fehér asszony-ban megismert híres szégyenketrec ma is látható Lőcse főterén. Szégyenketreccel nagyobb települések, városok életében találkozhatunk, így a késő esti városi részegeskedés, randalírozás, a lányok sötétedés után kíséret nélküli utcai tartózkodása, a városi élet sajátosságai kerülnek a megszégyenítés eddig említett lajstromához.

A lőcsei szégyenketrec

De voltak itt más bűnök is. Itt egy Marosvásárhelyről:

„Az ki penigh Hegedül, czimbalmol, kobzol, lantol, sipol, vagy Háznál, vagy Korcsmán Vasárnap, és ha rajtakapják tőlle a hegedűt elveszik, és a földhöz verik és magát is az Kaliczkában tészik.”

Általánosságban ismert tény a szégyenketrecekkel kapcsolatban a bizonyos bűntípusoknál alkalmazott hiányos öltözet. Kifejezetten magyarországi vagy konkrét történelmi példák, ahol valakit meztelenül helyeztek volna szégyenketrecbe, ritkán dokumentáltak, mivel az ilyen típusú nyilvános megszégyenítést gyakran nem részletezték pontosan a korabeli feljegyzésekben. A pikáns történetek kedvelői azonban ezt a témát ezzel együtt szeretik emlegetni, holott inkább európai források említik, mintsem a magyar használatáról tudnánk sok információt.

Kaloda is kiegészíthette a pellengérre állítást, de önálló büntetési eszköz is lehetett. Ez a jellemzően fából készült eszköz a mozgást akadályozta, lehetett fixen telepített, vagy hordozható. Nyakra vagy a végtagokra, vagy mindkettőre helyezve „viselték”. Ez a büntetési mód a világon majd’ mindenhol elterjedt.

Kaloda Fertőszéleskúton, Fotó: Mayer Jácint

Magyarország egyetlen eredeti helyén álló pellengérje Fertőrákoson található. Utolsó használatai között említik, amikor 1912-ben egy házasságtörő asszonyt szíjaztak hozzá, valamint amikor az 1930-as években három napra kötöztek ki kukoricalopás miatt egy másik faluból való embert.

A Fertő-tó érdekességeivel a Kéménybe szorult a részeg török katona – bemutatjuk a ferde tó épített örökségeit című írásunkat ajánljuk még.

Forrás: Vajna Károly: Hazai régi büntetések, Papp Attila: Európa, középkor: városok joga (szakcikkadatbázis), Pellengér, kaloda és társai (szikra.eu)