Mi történt az első hálaadáson valójában?

A hálaadás az Újvilágba érkező gyarmatosítók és az őslakosok közötti szívélyes lakomáról emlékezik meg – a legenda szerint. A valóság azonban egészen más.

Ugyan a hálaadás kifejezetten amerikai ünnep, a filmek és sorozatok miatt világszerte ismert. November negyedik csütörtökéről mindenkinek a pulyka és a „kívánságcsont” eltörése jut eszébe, de a háttérsztorit már csak jóval kevesebben ismerik. Az elterjedted is, de pláne a valódit.

A hálaadás története – elvileg

Az amerikaiak minden novemberben asztalhoz ülnek, hogy megünnepeljék a hálaadást, megemlékezve az újonnan érkezett angol gyarmatosítók és a wampanoag őslakosok 17. századi partnerségéről. Legalábbis ezt az egyszerűsített történetet tanítják a gyerekeknek az iskolában. Az igazság ennél sokkal összetettebb. Mi történt valójában az első hálaadáskor 1621-ben?

„A történet hiányzó részei meglehetősen sötétek, és nem a családi ünnepek tárgyai” – mondta David J. Silverman, a washingtoni George Washington Egyetem történésze, aki a korai amerikai és indián történelemre specializálódott.

1620-ban mintegy 100 vallásos zarándok hagyta el Angliát a Mayflower hajóval az „Újvilág” felé, és a mai Massachusetts délkeleti részén, a wampanoagok által lakott területen kötött ki. Eredetileg a már létező Virginia gyarmat északi részén akartak letelepedni, de a rossz időjárás miatt Cape Codon kerestek menedéket, ahol aztán a Plimouth Patuxet Múzeumok szerint úgy döntöttek, hogy maradnak. A zarándokok ezt követően megalapították Plymouth Colony-t, és szövetséget kötöttek a wampanoagokkal, írja a World History.

„A hálaadás mítosza, amellyel sok amerikai nevelkedett, azt akarja elhitetni velünk, hogy az angolok elég szerencsések voltak ahhoz, hogy barátságos indiánokba botoljanak” – mondta Silverman. A valóságban a wampanoagok azért voltak hajlandóak katonai szövetséget kötni, mert a betegségek nemrég megtizedelték a népességüket, és sebezhetővé tették őket az ellenséges törzsekkel szemben.

Muszájból, és mindketten jól jártak

Ekkorra a wampanoagok már több mint egy évszázada kapcsolatban álltak az európaiakkal a korábbi expedíciók miatt. Ezek a találkozások „rendszeresen erőszakba, sőt emberrablásba torkolltak” mindkét oldalon, mondta Silverman. Ennek ellenére a wampanoagok mégis a szövetségkötés mellett döntöttek, többek között a gyarmatosítók katonai technológiája: a fémfegyverek és a puskák miatt.

„Az a tény, hogy a barátságuk egyben katonai szövetség is volt a narraganszettek ellen, érthető módon általában nem szerepel a gyerekverziókban” – mondta Kathleen DuVal, a Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetem korai amerikai történelemre szakosodott történésze a Live Science-nek küldött e-mailben.

De az angolok is nagy hasznot húztak a szövetségből. A wampanoagok megvédték őket más őslakos törzsektől, és megtanították őket halászni, növényeket ültetni és kagylókat gyűjteni.

A nagy lakoma

1621 őszén az angolok úgy döntöttek, hogy megünneplik az első aratásukat, de a wampanoagokat eredetileg nem hívták meg. A gyarmatosítók ünneplése során fegyverekkel lőttek a levegőbe, amit a wampanoagok segítségkérésként értelmeztek – mondta Silverman. Massasoit, a wampanoagok főnöke 90 harcosával a kolóniához sietett, hogy felfedezze, hogy az angolok harc helyett lakomáznak – így a harcosok csatlakoztak hozzájuk, mondta Silverman.

„Kukoricát, halat, szarvast és helyi szárnyasokat ettek, amelyek között valószínűleg volt vadpulyka is” – mondta DuVal. De a legtöbb hálaadásnapi étel, amit ők ettek, különbözött a maiaktól. Például sem az angoloknál, sem a wampanoagoknál nem volt vaj, liszt, cukor vagy burgonya, mert még nem honosodtak meg. Ehelyett valószínűleg halat, kagylót, angolnát, vadon termő bogyókat és a telepesek kertjeiből származó zöldséget fogyasztottak.

A „hálaadási asztal” pedig valószínűleg nem létezett – az étkezést a földön ülve, esetleg a kezükkel étkezve élvezhették, mivel nem voltak üveg- vagy ezüstkészletek, és csak nagyon kevés asztal és szék volt.

Nem számított rendhagyónak

Végső soron azonban az 1621-es lakoma kevés történelmi jelentőséggel bírna az érintettek számára, és nem tekinthető egyedülálló eseménynek, mivel „mind az angolok, mind az amerikai őslakosok rendszeresen tartottak szertartásokat és lakomákat a betakarítás megünneplésére” – jegyezte meg DuVal.

Valójában a történészek csak néhány szöveges bizonyítékra támaszkodhatnak az események újjáépítéséhez, többek között William Bradford (1590-1657), a plymouthi kolónia kormányzója és egy Edward Winslow (1595-1655) nevű telepes, akik mindketten röviden beszámoltak az ünnepről írásaikban. Abraham Lincoln elnök csak 1863-ban tette meg hálaadó kiáltványát, és ezzel megszületett az ünnep, amelyet az Egyesült Államok azóta is évente novemberben ünnepel.

Ez is érdekelhet:

• Az 1925-ös petricsi incidens: amikor egy kóbor kutya miatt tört ki a háború
• Stonehenge, megdöbbentő felfedezés: Az oltárkő eredete újraírhatja a történelmet

Kiemelt kép: depositphotos.com