Hogyan nem haltak ki a madarak ősei a többi dinoszaurusszal együtt?
Az ősi madarak kikelnek biztonságos tojásaikból, miután szüleik elpusztultak a robbanásban. Nem!
De akkor mi lehetett a túlélők titka? Sokféle válasz létezik.
Túlélhetik a tojásban levő fiókák, ha a szüleik elpusztulnak?
A madarak többsége ki sem kelne, ha szüleik elpusztulnának egy olyan katasztrófa következtében, mint az aszteroida becsapódása. A legtöbb fajnak szüksége van valakire, aki kikelti a tojásokat, amíg készen nem állnak a kitörésre. Vannak azonban olyan madarak, amelyek tojásai nem igényelnek folyamatos gondoskodást, például olyan fészkeket építenek, amelyek a meleget szerves anyagok lebontásával biztosítják a tojások fejlődését.
A kikelésig való eljutás azonban csak a probléma egy része. Sok madár kezdetben nem tud önállóan közlekedni. Ezzel szemben a prekoszociális fajok azok, amelyek már születésüktől vagy a kikeléstől kezdve látnak és rendelkeznek némi védekező képességgel a ragadozókkal szemben. De még a normális prekoszociális fiatalok sem tudnának teljesen egyedül életben maradni.
A szuperprekoziális madarak, születésük után azonnal képesek zsákmány után futni, sőt egyesek már a kikelésük napján repülni is tudnak. De még ők is kapnak általában némi szülői támogatást, például az apák úgy szabályozzák a fészkelődombjuk melegét, hogy rothadó növényeket tesznek hozzá vagy távolítanak el, hogy a tojásokat egy szűk hőmérsékleti ablakban tartsák.
Csakhogy Dr. Melanie During, az Uppsalai Egyetem munkatársa az IFLScience-nek elmondta, nem feltételezhetjük, hogy a madarak mai viselkedése tükrözi a 66 millió évvel ezelőtti őseik viselkedését. Másrészt némileg meglepő lenne, ha a tömeges kihalás túlélői szuperpreszociálisak lettek volna, és mégis szinte minden leszármazottjuk születéskor függővé vált.
A tojáshéj nem atombunker
During szerint azonban nagyobb problémák is vannak. „A héj nem annyira véd az infravörös sugárzással szemben” – mondta During az IFLScience-nek. „Az emberek úgy gondolják, hogy az esemény utáni sugárzás volt a legnagyobb probléma” – tette hozzá During. Szerinte a kezdeti hőhullám volt a fő gyilkos, legalábbis Észak-Amerikában és Európában, ahol a legtöbb kutatását végezte. Azok a maradtak életben, akik valamilyen módon védve voltak, például a föld alatt. „A legtöbb dinoszaurusz nem rakott tojásokat védett helyeken” – mondta During, de nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a korszak néhány madara igen.
A mai Észak-Dakotában található Tanis lelőhelyen végzett kutatások során kimutatta, hogy a becsapódás késő tavasszal történt.
During szerint a túlélő madarak valószínűleg a déli féltekén tartózkodtak. Nemcsak sokkal távolabb voltak a becsapódás helyétől, de a becsapódás is az őszükön történt. Az akkor téli álmot alvó madarak védve lettek volna az eredeti robbanástól, és talán akkor ébredtek fel, amikor a növények helyreállása már megkezdődött.
Egyetlen modern madár sem alszik valódi téli álmot, gyakran vándorlással vészelik át a telet. Sokan azonban úgynevezett torporba merülnek, ami egy kevésbé szélsőséges és rövidebb ideig tartó állapot. A közönséges szegényfarkú madár számára ez azt jelenti, hogy hetekig alszik, és nem kell táplálkoznia.
Mi volt a madarak őseinek trükkje?
Dr. Derek Larson, a Royal BC Múzeum munkatársa nem azt vizsgálta, hogy a madarak hol maradtak életben, hanem azt, hogy milyen tulajdonságok segítették a túlélésüket. Larson volt az első szerzője annak a Current Biology folyóiratban megjelent tanulmánynak, amely összehasonlította a késő kréta kori madárméretű dinoszauruszok csőrét az utána találtakkal.
Larson és társszerzői a kihalási eseményt megelőzően széles és stabil változatosságot találtak a kis dinoszauruszok szájszerveiben. A maniraptorák, amelyek méretükben hasonlítottak a fennmaradt madarakra, de fogaik voltak, kihaltak, míg néhány fogatlan madár átvészelte a krízist.
A szerzők szerint ez valószínűleg azért volt így, mert a fogatlan madarak gyakran magevők voltak. A magvak voltak a legvalószínűbb táplálékforrások, amelyek hosszú ideig elérhetőek maradtak. „Ez a minta megfigyelhető a modern tűzszukcessziós közösségekben, ahol a táplálékforrások hozzáférhetősége miatt a gabonafaló madarak az első madarak, amelyek újra elfoglalják a megzavart élőhelyeket” – írják Larson és szerzőtársai.
„Azt sem tartom valószínűnek, hogy a csak tojásokban való túlélés volt. Nem ismerek olyan bizonyítékot, amely ezt az elképzelést alátámasztaná” – mondta Larson az IFLScience-nek. „A kihalás túlélésének három fő tényezője, amely újra és újra felbukkanni látszik (a mi tanulmányunkban is), a következő volt: testméret, élőhely és étrend”.
A kisebb állatok gyakran jobban boldogulnak, ha a környezet drasztikusan megváltozik, de Larson szerint ez különösen igaz volt erre a kihalási eseményre, mert jobban tudtak „menedéket keresni a becsapódás és az azt követő tűzvihar elől”. Ezt követően azok, amelyek a katasztrófa előtt lehullott magvakból tudtak megélni, túlélték, amíg az erdők újra nem nőttek.
Ez is érdekelhet:
