A Nagy Piramis: már a későbbi ókori tudósoknak sem sikerült megválaszolni, hogy kik, hányan, hogyan és miért építették

Bizony már ókoriak is nekifutottak a gízai Nagy Piramis és szomszédai problémájának, de ugyanarra az eredményre jutottak, mint mi.  Az ókorban élt bizánci szerző, Philón a következőket írja:

„A Memphisz mellett álló piramisok emberfeletti erővel készült építmények, leírásuk pedig túlmegy az elhihetőség határán. Kőhegyekre épített kőhegyek ezek, és az elme nehezen fogja fel, mi módon lehetett az óriási kvádereket akkora magasságba felemelni, s milyen eszközökkel épülhettek az emberi kéz eme végtelenül nagy alkotásai?”

Gízai hangulat, Fotó: Mayer Jácint

Gízában (a mai Kairó mellett) találhatók Egyiptom legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt piramisai. Az építmények az ókori világ 7 csodája közé tartoztak, egyben ezek az egyetlenek, amely fennmaradtak napjainkig. Építésükkor a világ legmagasabb építményei voltak, és ezt a rekordot legkevesebb 4400 éven át tartották. A gízai Nagy Piramis építését Hufu fáraó nevéhez kötjük, ezért nevezik Hufu-, vagy görögül Kheopsz-piramisnak. I. e. 2580–2530. körül épülhetett, de építtetése körül is sok a csupán feltételezés, hiszen csak töredékes információk állnak rendelkezésre.

A fáraó kamrája, Fotó: László Eszter

A Nagy Piramis rendeltetése

Az egyiptológusok által megfogalmazott álláspont szerint, mint az összes többi ilyen egyiptomi építmény, sírhelyül szolgált a fáraó számára. Itt is megtalálhatóak mindazon épületek (völgytemplom, halotti templom), amik szerepet játszanak a halottkultuszban, azaz az uralkodó testének mumifikálásában és temetési szertartásában. A fő gondolatmenet szerint csakis azért lehetnek ezek az építmények a piramis körül, mert Hufu fáraót ténylegesen itt helyezték örök nyugalomra.

A Nagy Piramisban azonban nem találunk sem kívül, sem belül olyan hieroglifát, faragást, papirusztekercset, agyagtáblát, ami hitelesen nevezné meg az építtetőt, de azt sem tudjuk, hogy szolgált-e végül sírhelyül, mert a piramisok sem mindenhol töltötték be a végső nyughely funkcióját. A nagy Hufu úgy párolgott el a történelemből, hogy a kairói Egyiptom Múzeum egyik legkisebb szobra őrzi emlékét mindössze.

Hufu szobra, Fotó: Mayer Jácint

Vaskos munkák tárgyalják azon matematikai, geometriai és csillagászati bravúrokat, melyeket a többi piramissal ellentétben itt alkalmaztak, ezért sokan nem is temetkezési helyként tekintenek rá.

A piramisok előterében a Szfinx, Fotó: Mayer Jácint

A piramis felépítményét átlagban 1 köbméteres, 2 tonnás kváderekből építették, összesen körülbelül 2,5 millió köbméter mennyiségben, azaz ötmillió tonnás tömegben. A méretük, alakjuk, magasságuk, és ezzel a rétegek vastagsága változatos, sokszor szabálytalan. Teljes képet alkotva a kőtömbök súlya az 1,5 tonnástól a több tíz tonnásig változik. Mindezt kibányászni, szállítani, sima felületűre megmunkálni, magasba emelgetni és vízszinteket, szögeket megtartva 147 méter magas épületként szinte hihetetlen teljesítménynek tűnik. Van olyan számítás, ami a munkaerő szükségletét akkorának látja, hogy szerinte a Földön nem élt akkoriban ennyi ember, nemhogy Egyiptom környékén.

A kis bejárat, Fotó: Mayer Jácint

A Nagy Piramis építése Hérodotosz elbeszélése alapján

Konkrét adat nincs az építkezésről, hacsak nem fogadjuk el Hérodotosz évezredekkel későbbi leírását. A gond csak az, hogy ő sem tudta elképzelni, amit elmeséltek neki. A Görög-perzsa háború című könyvének 2. részében a következőket írja Hufu (Kheopsz) építkezéséről:

„Majd minden egyiptomit arra kényszerített, hogy az ő számára dolgozzék. Egy részüknek azt parancsolta, hogy az Arábiai-hegységből kibányászott kőtömböket vonszolják el egészen a Nílusig, másoknak pedig azt, hogy a folyamhoz szállított köveket vegyék át s húzzák el egészen az úgynevezett Lübiai-hegységig. Mintegy 100.000 ember dolgozott mindig úgy, hogy 3 havonként váltották egymást.

A munkával sanyargatott nép 10 év alatt készítette el az utat, amelyen a köveket vonszolták, s ez nézetem szerint nem volt kisebb munka, mint egy piramis felépítése. 10 évig tartott tehát az út megépítése, a dombokon végzett munka, amelyeken a piramisok állnak és a föld alatti kamrák elkészítése, amelyeket Kheopsz saját sírkamráinak szánt a Nílus idevezetett csatornái által körbefogott mesterséges szigeten.

Magának a piramisnak az építése 20 évig tartott. A piramis alapja négyszög. Az egész simára csiszolt és jól összeillesztett kövekből épült, amelyek közül egy sem rövidebb harminc lábnál.

A keskeny Nagy Galéria, Fotó: László Eszter

Íme, így épült a piramis… Mikor az alap elkészült, rövid fagerendákból készült gépekkel emelték rá a többi követ. Először a földről az első lépcsősorra húzták, amikor fent volt, egy másik, az első soron álló gépre tették, s ezzel emelték fel a második sorba. Mert annyi gép volt, ahány lépcsősor. Vagy az is lehet, hogy egyetlen könnyű emelőgépet vittek feljebb sorról sorra, hogy a köveket a helyükre tegye. Azért említem a kétféle módszert, mert mindkettőt hallottam. Először a piramis legfelső részét készítették el, majd a lentebb lévő részeket, s utoljára a földön nyugvó legalsó lépcsőket.

Ha így áll a dolog, vajon mennyit kellett költeniük vasszerszámokra, amelyekkel a munkások dolgoztak, meg a munkások élelmére és ruházatára, ha az építés valóban annyi ideig tartott? Mert véleményem szerint a kövek kifejtése, odavonszolása és a föld alatti helyiséggel kiásása sem volt kevés idő.”

A sírrablók keskeny járata, Fotó: László Eszter

Ma elmondható a feltételezett technológiákról és célokról, hogy mindegyikre legalább ugyanannyi, de inkább több ellenérv sorakoztatható fel, mint bizonyíték.

Egyiptom látványosságairól még a Csinos kombó: a Nílus és Kom Ombo című írásunk foglalkozik.

Forrás:

Szabó Gergő: A gízai Nagy Piramis in: hobbiregeszet.atw.hu