A dinoszauruszok korát csodálhatjuk meg hamarosan a Biodómban
A dinoszauruszok korát mutatja be a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában nyíló új kiállítás, amely február közepétől március végéig látogatható.
A közlemény szerint az Őslény körút 16. című kiállításon hat héten keresztül élethű, életnagyságú, mozgó őslénymodellek, VR-kalandok, tematikus filmvetítések és tudományos előadások segítségével merülhetnek el a látogatók a mezozoikum, azaz a földtörténeti középidő világában.
A kiállításon ismert és közkedvelt, valamint kevésbé közismert őslényeket is bemutatnak, sőt a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány és az Állatkerti Alapítvány együttműködésének köszönhetően azok az állatok sem fognak hiányozni, amelyeknek maradványait a Kárpát-medence területén találták meg az őslénykutatók.
A őshüllők mellett néhány további ősállat, többek között repülő őshüllők is láthatók lesznek a tárlaton. A modellek mellett VR-eszközökkel, interaktív ásatással és különféle ismeretterjesztő programokkal is készülnek a szervezők.
Az állatkert honlapján olvasható részletes programismertetőben kiemelték, hogy Magyarországon egy kicsi, hajdanvolt falu neve, Iharkút is megtalálható a híres dinoszaurusz-lelőhelyek listáján. Míg a T-Rex, az Oviraptor és a Hadrosaurus nevét már a gyerekek is ismerik, az Ajkaceratops, a Hungarosaurus, a Bakonydraco vagy a Foxemys trabanti létezéséről nagyon kevesen hallottak, pedig ezek világhírű magyar leletek.
Az ismertető szerint a kiállításon ízelítőt adnak a hazai dinoszauruszkutatás eredményeiből, az iharkúti ásatások anyagából is. Az ásatások vezetője, Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszékének vezetője előre meghirdetett időpontokban előadásokat tart a magyarországi ásatásokról. A kiállítás február 14-től március 30-ig látogatható az Állatkerti körút 16. szám alatt található Biodómban. Részletek az állatkert hivatalos weboldalán olvashatók.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Fantasztikus KÉPEKEN és VIDEÓN a látványos budapesti légi parádé a Duna fölött
Elkezdődött az ünnep, Budapesten több helyen is olcsó a sör, bor, pálinka – KÉPEK
Hidegfront közeledik záporokkal, elmossa a tűzijátékot? – Előrejelzés
Augusztus 20-ai programok Budapesten és vidéken: ingyenes koncertek, múzeumlátogatás és tűzijátékok
Trump-Putyin-Zelenszkij találkozó lehet Budapesten, ha Orbán támogatja az ukrán EU-tagságot?
Hogyan változtatta meg az internet a szórakozás szemléletét