A kormány szándékai szerint a Zalaegerszegen épülő Lynx-harcjárműgyár a magyar védelmi ipar újjáépítésének zászlóshajója lehet.
“Olyan üzem épül Zalaegerszegen, amelynek tevékenysége összhangban áll a kormányzati célkitűzéssel”
– közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken a zalai megyeszékhelyen, a német Rheinmetall és a magyar állam közös beruházásában épülő gyár bokrétaünnepségén.
Palkovics László szerint a gyár a védelmi ipar fontos bázisa lesz, felhajtóerőt jelent a gazdaságban és a foglalkoztatásban, valamint kiemelkedő szerepet játszik Magyarország járműipari, kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységében. A gyár a beszállítókkal együtt közel félezer képzett szakembernek ad majd munkát – közölte.
Hozzátette: a haderő modernizációjához korszerű technológiára és hadiiparra van szükség. A Lynx-gyárhoz hasonló beruházásokkal és fejlesztésekkel 2030-ra a Magyar Honvédség a régió meghatározó haderejévé válhat a miniszter szerint.
“A gyalogsági harcjárműveket gyártó üzem tevékenyégével ahhoz is hozzájárul, hogy az ország GDP-jének legalább 2 százalékát védelmi célokra fordítsuk”
– mondta Palkovics László.

Lynx gyalogsági harcjármű az épülő gyárban. Fotó: Honvédelmi Minisztérium
Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta, a magyar kormány megteremti a hazai hadiipar újra fejlesztését, a zalai megyeszékhelyen épülő üzem pedig “a korszakváltás szimbóluma lesz”. 2023-tól Zalaegerszegen gyártják a világ jelenleg egyik legkorszerűbb, legmodernebb páncélozott harcjárművét, a közelben működő ZalaZone tesztpálya lehetőségeinek kihasználásával komplex fejlesztés valósul meg. A kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, ezért kiemelt nemzeti cél, hogy a Magyar Honvédség a térség meghatározó hadereje legyen – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.
-
- Zalaegerszeg, 2021. szeptember 10. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j) és Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke lõszergyártásról szóló megállapodást ír alá a német Rheinmetall és a magyar állam közös beruházásában épülõ Lynx-harcjármûgyár bokrétaünnepségén Zalaegerszegen 2021. szeptember 10-én. MTI/Varga György
Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka kifejtette: a 21. századi technológia alkalmazásával a Magyar Honvédség az innovációban, az oktatásfejlesztésben motorja lehet a haderőfejlesztés területén történő modernizációs folyamatnak.
Maróth Gáspár védelmi ügyekért felelős kormánybiztos példaértékűnek nevezte a magyar és német cégek közti együttműködést. Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak és a kivitelezőknek az elmúlt időszakban végzett munkájukért.

Érdemes elolvasniHa Leopardot akar látni, akkor irány a Városliget!
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Különleges ajándékokat kapott III. Károly koronázása alkalmából
Veszélyben az egyik magyar légitársaság?
Új olajmezőt találtak Magyarországon, több mint ezer hordónyit termel naponta
Versenyt futnak az idővel a gleccserkutatók, több évszázadnyi információ veszhet oda
Jelentősen gyorsult az emberi evolúció a húsfogyasztás megjelenésével
63 napot töltött egy barlang mélyén egy férfi, és átírta, amit az emberi testről addig tudtunk