A jégkorszak művészete nemcsak gyönyörködtető – olykor megdöbbentően sötét is. Egyes barlangrajzok nem vadászatot vagy állatokat ábrázolnak, hanem erőszakot, halált és vért. Ezek az alkotások több mint képek: történetek, figyelmeztetések, sőt, talán gyilkosságok emlékei. Régészek számára ezek a jelenetek nemcsak művészi alkotások, hanem bepillantások egy olyan világba, ahol az ember maga is gyakran volt áldozat.
A történet nem Európában, hanem Afrika déli csücskén, a Blombos-barlangban kezdődik, ahol több mint 70 000 éves, elvont mintákkal vésett okkerdarabokat és kagylógyöngyöket találtak. Ezek a leletek már a szimbolikus gondolkodásra utalnak. Európában pedig nemcsak a Homo sapiens, hanem a neandervölgyiek is hagytak ilyen nyomokat hátra – például a La Pasiega barlangban található piros pontokat és vonalakat — számolt be róla a NORTH 02.
Állatok uralta falak – és az emberi hiány
A világ számos pontján – Indonéziától Borneóig, Ausztráliától Franciaországig – több tízezer éves állatábrázolások díszítik a barlangokat. Mammutok, bölények, oroszlánok és lovak részletgazdag képei között az ember alig jelenik meg. És ha mégis, gyakran sérülten, haldoklón, vagy épp megölt állapotban látható. Miért került ilyen háttérbe saját maguk ábrázolása?
A békés ősember mítosza és a valóság árnyai
A „nemes vadember” mítosza szerint az ősember harmóniában élt a természettel és egymással. Ám a barlangrajzok másról mesélnek. A festmények némelyike halálosan megsebesített embereket mutat: szúrt testek, kidőlt testtartás, áldozati jelenetek. Az egyik legismertebb ilyen jelenet a Pech Merle barlangból származik, ahol egy emberi alak fekszik hanyatt, testébe több lándzsa áll bele. A közeli szimbólumokat – például egy madárszerű jelet – egyes kutatók területjelzőnek, mások fenyegetésnek értelmezik.
Konfliktus, bosszú, emlékezet
Az őskori társadalmakban a nagy léptékű háborúk valószínűtlenek voltak, hiszen Európában 37 000 éve alig 4000 ember élt. De a személyes erőszak – például irigység, árulás vagy bosszú miatt – nagyon is valószínű. Egy modern vadászó-gyűjtögető közösségeket vizsgáló kutatás szerint az erőszakos halálesetek 55%-a személyes indíttatású volt, és sokat közülük évekig emlegettek.
Véres mítosz vagy rituális emlékezet?
Miért ábrázolták ezeket a halálos jeleneteket? Lehettek valós események emlékei, figyelmeztetések vagy mítoszok vizuális megjelenítései. Az is lehet, hogy a barlangok mélyén végzett festés maga is szertartásos, sámánisztikus tevékenység volt. A haldokló alakok akár hősök, akár árulók lehettek – de biztos, hogy szándékosan és részletesen készítették őket.
Amikor az ember volt a préda
Nem minden ábrázolt erőszak ember-ember elleni volt. A Lascaux-barlang híres jelenetében egy hatalmas bölény kifordult belekkel fekszik, mellette egy madárfejű emberi alak hever. Lehet, hogy ez egy sikertelen vadászat története: a sebzett állat visszatámadt. Más barlangokban, mint például a Gabillou, ember-állat hibridek tűnnek fel – ezek sámánisztikus ábrázolások is lehetnek, de az ember és vad közti törékeny határt is kifejezhetik.
Történetek, amelyeket már nem ismerünk
A Cognac és Pesh Merle barlangok áldozati jelenetei talán emlékek. De a Lasco-féle jelenetek inkább mítoszok lehettek. A jégkorszak kultúrái hiedelmekkel, rítusokkal és történetekkel teltek – csak mi már nem ismerjük őket. Egy madárfejű ember vagy egy bivalytestű figura ma is megdöbbent, mert nemcsak esztétikai, hanem emberi mélységekbe is vezet.
A múlt emberének üzenete ma is él
A barlangrajzok nem pusztán műalkotások. Azok az emberek, akik készítették őket, vadászok, túlélők, történetmesélők és hívők voltak – olyan emberek, mint mi. Ők is próbálták megérteni a világukat, és a kőre festett jeleik ma is megszólítanak minket. 30 000 év múltán is emlékeztetnek: valaki ott volt, és valamit mondani akart.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Karahan Tepe a Göbekli Tepe testvérhelye, amely átírhatja az őstörténelmet
Legalább 650 éves pincét tártak fel a Budavári Palotában
