Legutóbb 20 évvel ezelőtt találkozhattak a magyar autósok, járművezetők új közlekedési táblákkal, ám a közlekedési változások, a mikromobilitási eszközök megjelenése és egyéb okok arra sarkallták a spanyol döntéshozókat, hogy két évtized után újabb jelképeket vezessenek be. A helyi járművezető-tanulóknak viszont nem kell aggódniuk: a bevezetést követően három hónapig még nem lesz a kötelező tananyagban és a tesztkérdések között.
Új közlekedési táblák szükségesek
Ahhoz képest, hogy mennyit változott világunk 2005 óta (gondoljunk csak az okostelefonokra vagy éppen az autóink felszereltségére, hogy a mesterséges intelligencia berobbanását ne is említsük) viszonylag meglepő lehet, hogy a helyi “KRESZ-táblák” két évtizede változatlanok. Most azonban utolérték magukat ez ügyben a spanyol döntéshozók és felismerve a mikromobilitás és az elektromos járművek terjedésének sebességét, új táblákat alkottak, melyeket alább be is mutatunk.
Az új táblák 2025 júliusától kerülnek kihelyezésre és céljuk, hogy mindenki számára tisztább legyen milyen szabályt is kell betartania, kikre is kell figyelnie az adott útszakaszon.
A új közlekedési táblák egyelőre Spanyolországban kerülnek majd kihelyezésre, de akár Magyarországra is megérkezhetnek majd hamarosan, hisz vannak köztük olyanok, amelyek a magyar autóutakon is hasznosak lennének és növelnék a közbiztonságot.
Íme egy képen az összes újonnan kihelyezendő tábla:
- Bal felülről haladva a jobb alsó irányába az első tábla egy elektromos vonatot ábrázol. Korábban itt gőzmozdony szerepelt, ami manapság azért ritka látványosság arrafelé is, így érthető a csere.
- A felhőbe rohanó autó ködöt, füstöt jelent, ami miatt lassíani érdemes.
- A felső sor jobboldali táblája, az egymást keresztező két nyíl az ütközési kockázati zónákra hívja fel a figyelmet.
- A konnektoros kétkerekű egyértelmű tiltás az elektromos kerékpárokra, rollerekre, sőt, a gördeszkákra is.
- A vaddisznó tábla patás állatok jelenlétére hívja fel a figyelmet az út mentén.
- A botra támaszkodó és a belé kapaszkodó alak táblája a kiszolgáltatott, lassan mozgó közlekedőkre hívja fel a figyelmet. Ilyenek kerülhetnek ki idősotthonok, egészségügyi intézmények mellé, akár majd Magyarországon is.
Ez is érdekelhet:
- Új közlekedési tábla Európában: mit jelent a zöld karika?
- A Balatonon nyaralsz idén? Ezek a legjobb fizetős strandok a magyar tengernél
Címlapkép: illusztráció. Forrás: FB/MKIF
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Kiutasítás fenyegeti a Fülöp-szigeteki vendégmunkásokat Magyarországon: még a várandósokat és a magyar családanyákat is
Halálsikolyok a Wizz Air gépén – de mi történt valójában a római viharban?
Felborult egy mentő Budapesten, többen kórházba kerültek
Az indiai kulturális igazgató magyarul köszöntötte Magyarországot nemzeti ünnepén – VIDEÓ
Hátborzongató: Azonosítatlan holttestek kerülnek elő a Duna mohácsi szakaszából
Káosz a vasúton: hetekre lezárják Budapest egyik fő pályaudvarát, teljes átrendezés várható