Jelentős károkat okoz a Balaton körüli vasúti pályán és több más dunántúli vasútvonalon az országon végigsöprő vihar – közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel. A balatoni, valamint a győri fővonalon is pótlóbuszokra kell átszállni. A budapesti repülőtér eközben késésekkel és járattörlésekkel számol.
Jelentős károkat okoz a Balaton körül a vihar
Mint írták, a 150-170 km/órás sebességgel érkező viharos szél a Balaton északi partján leszakította a felsővezetéket, a déli parton fák dőltek a vasúti pályára, sérült a felsővezeték is. Az Országos Havariaközpont mintegy 50-60 buszt állított be azonnal, hogy biztosítsa az utasok eljutását, a szakemberek pedig dolgoznak a hibák megszüntetésén – írták, hozzátéve, hogy részletes, frissülő információk a mavinform.hu oldalon találhatók.

Forrás: Időkép videó/FB
A Balaton északi partján Székesfehérvár és Balatonfüred között, a déli parton Székesfehérvár és Lepsény között pótlóbuszok közlekednek. A fennakadás végéig a Balaton északi és déli partján valamennyi vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető.
- Szomorú nap Fonyódon: eltűnik a Balaton egyik legszebb kilátója
Orkán erejű szél a Balaton partján:
Az átvonuló vihar a Dunántúl több más vasútvonalán is károkat okozott a felsővezetékben, emiatt ezeken szintén jelentős változásokra kell számítani. A győri fővonalon Kelenföld és Szárliget között pótlóbuszokat indítanak, ezek fokozatosan állnak forgalomba. Fakidőlés miatt nem járnak a vonatok Rétszilas és Bátaszék között. A közlekedés szervezése megkezdődött.
A kelet felé átvonuló vihar már a ceglédi fővonal több szakaszán is megrongálta a felsővezetéki hálózatot, emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen, valamint a Budapest és Szeged közötti járatok esetében is hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi járatokra lehet számítani.
Már áthaladt a Dunán a vihar, az Időkép videója alapján:
Budapesti reptér: késések és járattörlések jöhetnek a vihar miatt
A Magyarország légterén átvonuló heves zivatarlánc járatkéséseket és akár járattörléseket is okozhat hétfőn és kedden a légi közlekedésben – közölte a Budapest Airport a Facebook-oldalán hétfőn délután. Tájékoztatásuk szerint a biztonságos légi közlekedés fenntartása érdekében átmeneti légtérkorlátozásokat vezethetnek be, ami növeli a késések esélyét, hiszen az érintett járatok csak kerülőutakon tudják elérni úti céljukat.
- Jégeső, szélvihar és szokatlan hideg: érkezik a várva-várt hidegfront, erre számíts a héten
Az intézkedések a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér forgalmát és a magyar légtéren átrepülő forgalmat egyaránt befolyásolhatják – tették hozzá. A HungaroControl és a Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy utazásuk megkezdése előtt tájékozódjanak járatuk indulási és érkezési időpontjáról.
FRISSÍTÉS: reptéri terminált és kifutópályát is lezártak Budapesten, a Balaton és a főváros környéke katasztrófa sújtotta övezet
A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – tájékoztatta a Mávinform hétfőn az MTI-t, hozzátéve, hogy a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.
A közleményben kiemelték, hogy a hétfői brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.
Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.
Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.
“A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ” – írták.
A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni.
Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkot az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.
A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei ezekben a percekben is szervezik.
Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek – áll a közleményben.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Hoppá: tényleg az ufók titkos üzenetét rejti ez a furcsa képződmény?
Figyelem! Teljes hajózár lesz a Dunán rendezvény miatt a hétvégén, de jön sztárvendég is
Különleges leletre bukkantak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ha a Művészetek Völgyében jársz, látogass el a Református Udvarba is
Retró buszokkal akartak segíteni a lerobbant IC utasainak a kánikulában, máshova túl kevés buszt küldtek
Akkora a vízhiány, hogy leereszthetik az egyik legnépszerűbb magyar tavat, de a Balaton is nagy bajban van