177 évvel ezelőtt az Oszmán Birodalomba menekülő kormányzó-elnök, Kossuth Lajos diktátorrá nevezte ki az Arad környékére érkező Görgei Artúr tábornokot, aki úgy döntött, a további, értelmetlen vérontás elkerülése érdekében leteszi a fegyvert az orosz inváziós csapatok előtt. Lett volna esély a szabadságharc folytatására? Tényleg Kossuthnak volt igaza és Görgei árulása hozta el az orosz (osztrák) győzelmet?

Az orosz cár semmit sem bízott a véletlenre

1849 tavaszán a sebtében megszervezett honvédség sikert-sikerre halmozott és több győzelmet aratva űzte nyugatra a császári csapatokat. Az ország jelentős területét felszabadították, a Habsburg-ház trónfosztását kimondta az Országgyűlés. Csakhogy a trónját decemberben elfoglaló Ferenc József segítséget kért egy 1833-as egyezmény alapján az orosz cártól, aki a megelőző hónapokban elképedve követte figyelemmel, ahogy az osztrák tábornokok képtelenek megverni egy “maroknyi lázadót”.

I. Miklós orosz cár pontosan tudta, hogy egy esetleges magyar siker katalizálhatná a korábban felosztott lengyel állam függetlenségi küzdelmeit is és látva az osztrák vereségeket, úgy döntött, hatalmas, még a napóleoni háborúknál is nagyobb sereget küld külföldre, hazánkba. 200.000 orosz katona masírozott be az országba Paszkievics herceg vezetésével, miközben további 80.000 orosz állt készenlétben a román fejedelemségekben és a lengyel területeken. Ukrajnát ugyanígy 200.000 katonával próbálta meg lerohanni Putyin 2022 februárjában.

Hagyományőrző huszárok bemutatója a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Fotó:
MTI/Mohai Balázs

A magyar hadsereg teljes létszáma – még Kossuth vidini, vádló levelében megfogalmazottak szerint – sem érte el a 140-150.000 főt, ráadásul ezek az ország több pontján, egymástól távol állomásoztak (Görgei, Bem, stb.). Ehhez járult a bresciai hiéna, az egyébként a korábbi hadvezéreknél jobb képességekkel rendelkező Haynau által parancsnokolt mintegy 170.000 főnyi Habsburg haderő. A túlerő egyértelmű, tartalékokkal együtt háromszoros.

Döbbenetes katonai hiba

Esély csupán külön-külön lett volna megverni e csapatokat, ám Kossuth Lajos a korábban is kudarcos Dembinsky Henriket nevezte ki a hadsereg főparancsnokának, aki érthetetlen módon a Temesvár-Szeged-Arad térségben jelölt ki összpontosítást, a szerb népfelkeléstől nem messze és azzal, hogy ide vonulva feladják majd az ország jelentős területét.

Orosz és magyar csapatok összecsapása egy magyar faluban 1849-ben. Fotó: Wikimedia

Bár Görgei négyszeres túlerőt magára vonva (csatában szerzett súlyos sérüléssel) navigált egy északi kitérővel az összpontosítás helyszínére, mire odaért, Dembinsky és Bem már csatát vesztettek Temesvárnál augusztus 9-én. Görgei már korábban világossá tette Kossuth számára, hogy amennyiben Temesvárnál nem nyernek a Haynauval szemben egyébként ott éppen kétszeres túlerőben lévő magyar főerők, akkor ő leteszi a fegyvert. A vereségről érkező jelentést Kossuth olvasta, továbbította Görgeinek, kinevezte őt diktátornak, majd elhagyta az ország területét. A történészek szerint nem más történt itt, mint a felelősség áthárítása, amit egyértelművé a szeptember 12-i vidini levelében tett egyértelművé a kormányzó-elnök.

Görgei, a szabadságharc árulója?

“Görgeyt felemeltem a porból, hogy magának örök dicsőséget, hazájának szabadságot szerezzen. És ő a hazának gyáván hóhérjává lőn“, írja Kossuth a levél második bekezdésében. Levelében 43-szor írja le Görgey nevét (következetesen az arisztokrata y-nal, miközben ezt Görgei már 1848 óta nem használta, pontosan a forradalmi események miatt) és őt teszi felelőssé a szabadságharc bukásáért. A stigma megmaradt, Görgeit később még visegrádi magányában, a 19. század végén és a 20. század elején is többek felkérdezték, miért nem lett öngyilkos. Emlékiratai szerint azonban öngyilkosságával pontosan Kossuth vádjait erősítette volna meg, hosszú élevével így rácáfolt az árulózásra. Görgei 1916. május 21-én, legdicsőbb győzelme, Buda 1849-i visszafoglalásának emléknapján adta vissza lelkét teremtőjének. Május 21-e a ’90-es évek vége óta a Magyar Honvédelem Napja.

Görgei Artúr nyughelye, Fotó: Mayer Jácint

Diplomáciai zsákutcák

Mire lett volna lehetőség, ha Görgei seregét fegyverben tartja és tovább küzd Haynau és Paszkievics ellen? Hermann Róbert történész szerint néhány napig vagy talán hétig lehetett volna még ellenállni a győzelem reménye nélkül. Ez pedig egyedül diplomáciai kibontakozásra adhatott volna időt, ám erre fogadókészség nem volt a nagyhatalmak, Anglia vagy Franciaország részéről. A rokonszenven kívül ugyanis a brit politika fontosnak tartotta a Habsburg Birodalom fenntartását Oroszország ellenében, sőt azt szerette volna, ha a szabadságharc leverése kevésbé véresen, gyorsabban és az oroszok minél kisebb volumenű beavatkozásával megy végbe.

A Görgei-vezette magyar csapatok leteszik a fegyvert az orosz túlerő előtt Világosnál. Fotó: Creative Commons

Egy független Magyarországot azonban senki sem támogatott, a szintén harcoló Velencén kívül csak az Egyesült Államok ismerte volna el állami létünket, ám mire követük Washingtonból ideért, Haynau már a megtorlást készítette elő, aminek egyébként az oroszok éppen az ellenkezőjét javasolták, Miklós cár pedig fel is háborodot, hogy nem hallgatott az ifjú Ferenc József a tanácsaira.

Ez is érdekelhet:

• Amit még a magyarok sem tudtak az 1848-as forradalomról – olvass tovább ITT
• Himnuszkeresés a 19. században: nemzeti dalok versenye Magyarországon

Olvass tovább történelem témában.