Filmvarázslat Budapesten: megnyitott hazánk első LED-technológiás moziterme – képek, videó

Mától lehet a szélesebb közönségnek jegyet váltani hazánk, sőt a teljes közép-kelet-európai régió első LED-technológiás mozitermébe, amelynek megnyitóján tegnap mi is részt vettünk.

Magyarország első LED-technológiás moziterme
Forrás: HM/DNH

Lenyűgöző mozilátvány, színek és fények

A Kultik mozihálózat által üzemeltetett új technológia lényege, hogy a mozivászon helyett egy 9 méter széles HeyLED-panelen fut a film, azaz az eredeti mozikoncepció, amelynek a lényege a film, az égő és a vászon, amire a film kivetül immár teljesen megszűnik. Helyére egy önálló fénykibocsátással rendelkező LED-fal kerül, ami ténylegesen forradalmasítja a képminőséget. Bár a fentiek erőteljes marketingszövegnek tetszhetnek, a valóságot teljes mértékben fedik.

Amikor az űrben száguldó aszteroida vagy a gyermek által eldobott kő felénk kezd közelíteni, akkor az első reakció, hogy belepréseled magad az ülésbe, ha pedig kicsit gyengébb idegekkel áldottak meg, lehet kissé meg is ugrasz a székben, de legalább is felkiáltasz.

Magyarország első LED-technológiás moziterme
Forrás: HM/DNH

A technológia természetesen nem új, számos helyen használják már, a 100%-ban magyar tulajdonban lévő Kultik mozihálózat tulajdonosa, Kalmár István elsőként Los Angelesben próbálhatta ki és elmondása szerint már akkor eldöntötte, hogy el fogja hozni hazánkba is ezt a forradalmi újítást. A Kultik hálózatnak egyébként kimondott célja, hogy vidéki, bezárt, vagy bezárásra ítélt kis mozikat indítsanak újra és ezáltal helyben is moziélményt biztosítsanak a lehető legtöbb helyen.

Csepel Közép-Európa élvonalában

Ennek keretében működtetnek mozikat Sopronban, Hódmezővásárhelyen vagy éppen Kaposváron is, Csepelen, Budapest XXI. kerületében pedig a Jellinek Dániel fémjelezte Indotek Group-pal való remek együttműködésük következtében indíthatták újra a Csepel Plázában lévő mozit. Az itteni 2-es termet szerelték most fel a HeyLED nevű kínai cég által gyártott, 4000 kg tömegű LED-panellel, amihez egyébként alaposan átépítették magát a termet is, illetve annak hangrendszerét is átalakították. Tapasztalataink alapján mindkét vonatkozásban kiváló munkát végzett a csapat.

Hogy mikor és hol terjeszkednek tovább azt még nem tudni, mint ahogyan azt sem, hogy máshova is elviszik-e az egyébként meglehetősen drága technológiát. Ide is a Magyar Telekom támogatásával és segítségével tudták, így viszont a csepeliek még biztosan évekig élvezhetik az itt vetített filmek magasabb kép- és hangminőségét, amelynek része, hogy a LED-képpontok teljes kikapcsolásával a fekete valóban fekete, a kontrasztarány pedig kiemelkedő.

A csepeli Kultik terme 150 férőhelyes, a technológia 3D-filmek vetítésére is alkalmas és ott látható az igazi varázslat. Ehhez speciális, több tízezer forintba kerülő szemüveg is szükséges, amit emiatt minden vetítés után vissza is szednek. A jegy viszont csak 800 forinttal lesz magasabb, mint egy normál, nem HeyLed-es filmre.

Magyarország első LED-technológiás moziterme
Forrás: Kultik Csepel/FB

Az egész moziterem kibérelhető

És hogy honnan tudod majd a moziműsorban, hogy melyik a HeyLed-es film? Nos, oda van írva a filmek mellé.

A tegnapi premiert egyébként Büki Dani youtuber játéktesztje is színesítette. Az új technológia ugyanis tökéletesen alkalmas e-sport-események és konferenciák lebonyolítására, ami a jövőbeni tervek között szerepel is. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a terem bérelhető, akár nagyobb baráti társaságok, privát, céges vetítések alkalmára is.

Magyarország első LED-technológiás moziterme
Forrás: HM/DNH
E-sportokra is alkalmas. Forrás: DNH/HM

Mit tud az új LED-technológia műszaki paraméterkben?

  • több mint 2,2 millió képpont;
  • HDR-kompatibilis (nagy dinamikatartományú) kép;
  • éles kontrasztok, akár 30 000:1, míg a hagyományos technológiák 500:1–3000:1-hez arány tudnak;
  • csillogásmentes látvány, így kíméli a szemet;
  • akár 6000 nit fényerő, szemben a jelenlegi mozik többségében alkalmazott
  • DLP vetítők fényerejével, ami jellemzően 1000 nit alatt marad;
  • teljes mértékben lefedi a DCI-P3 színtartományt;
Magyarország első LED-technológiás moziterme
Kultik Csepel mozi a belvárosban, a HÉV állomás mellett. A pláza előtt parkoló, bár a Burger King építése miatt most kb csak félkapacitással. Forrás: HM/DNH

Forrás:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük