A magyar útlevél a világ egyik legerősebb úti okmánya lett a Henley & Partners tanácsadó cég legfrissebb, negyedévente megjelenő rangsora szerint. A magyar állampolgárok jelenleg 186 országba utazhatnak vízum igénylése nélkül, ami a lista hatodik helyére emelte Magyarországot.
Európa továbbra is dominál a top 10-ben
A Henley Passport Index a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) exkluzív adatai alapján méri az útlevelek „erejét”, vagyis azt, hány országba biztosítanak vízummentes belépést tulajdonosaiknak.
A 2025-ös lista élén Szingapúr áll, amelynek állampolgárai 193 országba utazhatnak vízum nélkül. Őt követi Dél-Korea (190 ország) és Japán (189 ország). A negyedik helyen több európai ország (Németország, Olaszország, Luxemburg, Spanyolország és Svájc) osztozik, mindegyikük 188 vízummentes úti célt kínál.
A magyar útlevéllel megegyező pontszámot ért el Görögország, Új-Zéland, Norvégia, Portugália és Svédország, amelyek szintén a hatodik helyen szerepelnek. (Érdekesség: idén júliusban a magyar útlevel még a 7. helyet foglalta el a listán.)

Az Egyesült Arab Emírségek látványosan javított pozícióján
Az elmúlt évtized egyik legnagyobb sikertörténete az Egyesült Arab Emírségek: az ország tíz év alatt 34 helyet javított, és a 42.-ről a 8. helyre ugrott a listán. Ez jól mutatja, hogy a diplomáciai kapcsolatok és a nemzetközi együttműködés mennyire befolyásolhatja egy útlevél erejét.
A lista másik végén továbbra is Afganisztán áll, amelynek útlevele mindössze 24 országba biztosít vízummentes belépést. A második leggyengébb útlevelet a szíriaiak (26 ország), a harmadikat pedig az irakiak (29 ország) birtokolják. A különbség drámai:
a szingapúriak 169-cel több országba utazhatnak vízum nélkül, mint az afganisztáni állampolgárok.
Az Egyesült Államok kikerült a top 10-ből
Meglepő fordulat, hogy az Egyesült Államok először a rangsor történetében kikerült a top 10-ből, és jelenleg a 12. helyen áll Malajziával holtversenyben.
A visszaesés okai között szerepel, hogy Brazília idén áprilisban megszüntette az amerikai, kanadai és ausztrál állampolgárok vízummentességét a viszonosság hiánya miatt – írja az Origo. Ezzel párhuzamosan Kína több európai ország számára (köztük Németország és Franciaország) vízummentességet biztosított, miközben az Egyesült Államok nem került fel a kedvezményezettek listájára.
A CNN elemzése szerint az amerikai útlevél gyengülése nem pusztán statisztikai kérdés, hanem a globális mozgástér és a „soft power” csökkenésének jele.

Magyarország stabilan tartja pozícióját
Magyarország továbbra is az élmezőnyben szerepel, és a vízummentes úti célok száma alapján megelőzi többek között az Egyesült Királyságot, Kanadát és az Egyesült Államokat is.
A Henley Passport Index adatai szerint a magyar útlevél nemcsak az európai, hanem a globális mobilitási listákon is kiemelkedő helyet foglal el, köszönhetően a nemzetközi kapcsolatrendszer erejének és stabilitásának.
Forrás:


