Két magyar állampolgárt tartóztattak le szerdán Bosznia-Hercegovinában kémkedés gyanújával – erősítette meg több hírportál, köztük a Klix és a horvát Index. Az eset a kelet-boszniai Tuzla környékén, Banovići városában történt, miután egy helyi lakos értesítette a rendőrséget két gyanúsan viselkedő idegenről.
A Tuzlai Kanton Belügyminisztériumának közlése szerint a hatóságok október 22-én azonosították a két személyt: a 73 éves G. B.-t és a 63 éves J. G.-t, akik azt állították, hogy két nappal korábban, október 20-án léptek be az országba.
A gyanúsítottakat röviddel ezután átadták a boszniai Belbiztonsági Minisztérium Külföldiekért Felelős Szolgálatának helyi központjának, és az ügybe bekapcsolódott a Bosznia-Hercegovinai Hírszerző és Biztonsági Ügynökség (OSA) is – számolt be a Klix. A hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy az érintettek legálisan tartózkodtak-e az országban, illetve valóban kémtevékenységet folytattak-e.
Volt magyar kémelhárító a gyanúsítottak között
A boszniai és horvát sajtó információi szerint az egyik őrizetbe vett férfi a 73 éves G. B., aki 1975 és 1979 között hivatásos katonaként szolgált a Magyar Néphadseregben – írja a magyar Index a Klix nem megerősített információi alapján. Később a Belügyminisztérium katonai elhárítási, majd kémelhárítási osztályán (BM III/IV, illetve BM III/II) dolgozott. A rendszerváltás után a Magyar Köztársaság Információs Hivatalában több beosztást is betöltött, később pedig biztonsági tanácsadóként és magánnyomozóként tevékenykedett. Saját ügynöksége biztonsági tanácsadással és magánnyomozással foglalkozik.
Különös eszközöket találtak náluk
A horvát Index és a boszniai Raport forrásai szerint a férfiaknál hangrögzítőket és minikamerákat találtak, amelyek állítólag a baseballsapkáikba voltak beépítve. A nyomozásban részt vevő ügynökségek vizsgálják, mire használták ezeket az eszközöket, és van-e kapcsolatuk bármilyen hírszerzési tevékenységgel.
Jelena Miovčić, a Bosznia-Hercegovinai Állami Nyomozó és Védelmi Ügynökség (SIPA) szóvivője szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy a cselekmény kimeríti a boszniai büntetőtörvénykönyv valamely tényállását, az ügynökség is közvetlenül részt vesz a nyomozásban.
A vizsgálat még tart
Hivatalos részleteket egyelőre nem hoztak nyilvánosságra sem a gyanúsítottak pontos tevékenységéről, sem arról, hogy valóban kémkedtek-e. Az ügyben minden érintett boszniai titkosszolgálati szervezet értesítve lett, a nyomozás pedig továbbra is folyamatban van.
Forrás:


