Ausztriában lefoglalták Gustav Klimt osztrák festő Afrikai herceg című alkotását a magyar hatóságok kérésére.
Ausztriában foglalták le a Magyarországról kivitt festményt
A mintegy 15 millió euró (nagyjából 6 milliárd forint) értékű festményt hamis adatokkal vitték ki Magyarországról: a képet „ismeretlen művész” alkotásaként, elenyésző értéken tüntették fel a kiviteli engedély kérelmében.
Az osztrák ZiB2 hírműsor beszámolója szerint a bécsi ügyészség a magyar hatóságok megkeresésére rendelte el a mű lefoglalását. A festményt úgy vitték át Ausztriába, hogy az engedélyt a magyar hatóságok megtévesztésével szerezték meg.
A HVG korábbi oknyomozása feltárta, hogy a festmény nem Ausztriában bukkant fel, ahogyan azt a Wienerroither & Kohlbacher galéria állította, hanem Magyarországról vitték ki. Az exportengedélyt 2023 júliusában adták ki, miután a kérelmező mindössze 50 ezer forintra becsülte az értékét, és egy ismeretlen festő munkájaként tüntette fel.
Hatósági mulasztás Magyarországon

Az Építési és Közlekedési Minisztérium, amely a műtárgyvédelmi hatóságot felügyeli, a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor kiadta az engedélyt. Ugyanakkor elmulasztotta a festmény személyes vizsgálatát – pedig a vásznon jól látható Klimt hagyatéki bélyegzője, amely egyértelműen igazolja az eredetiségét.
A botrány nyomán a minisztérium belső vizsgálatot indított, törvénymódosítást kezdeményezett, és megkezdte az alkotás védetté nyilvánításának folyamatát. Lázár János miniszter emellett utalt arra is, hogy a kormány lépéseket tehet a festmény visszaszerzésére.
Vitatott szerzőség és a galéria álláspontja
A ZiB2 hírműsor szerint a magyar hatóságok gyanúja megalapozott: a képet eladó személy tudatosan hallgathatott Klimt szerzőségéről. Ezt alátámasztja egy 2022-es magyar laboratóriumi szakvélemény is, amely már korábban megerősítette, hogy a festmény valóban Gustav Klimt alkotása.
A galéria társtulajdonosa, Lui Wienerroither ugyanakkor azzal védekezett, hogy az engedélyt „jogszerűen” szerezték meg, mivel „akkoriban a képet még nem tekintették megerősített Klimt-műnek”. Társa, Ebi Kohlbacher szerint Magyarországon nem akadt olyan szakértő, aki hitelesen igazolhatta volna a szerzőséget, ezért vitték át a képet Ausztriába vizsgálatra.
A művészettörténészek viszont cáfolják ezt az érvelést: az Afrikai herceg már a 20. század elején ismert volt, fekete-fehér reprodukciókban többször is publikálták, kiállításokon szerepelt, és eredete is jól dokumentált. Szakértők szerint az eladó valószínűleg azért hallgatta el a szerző kilétét, hogy engedélyt kaphasson a kivitelre, és később jóval magasabb áron értékesíthesse a képet Ausztriában.
Háborús múlt és bizonytalan jövő
A festmény története a harmincas évek végére nyúlik vissza: a zsidó Klein család, akik közismert műgyűjtők, a nácik elől menekülve hozták Magyarországra. A háború után azonban az alkotás nem került vissza a családhoz, tulajdonjogi viták akadályozták a visszaszolgáltatást.
A legfrissebb hírek szerint a Klein-örökösök és a magyar birtokosok megállapodtak egymással, ám a kép eladása még nem valósult meg, noha idén a maastrichti TEFAF művészeti vásáron 15 millió euróért kínálták.
Magyarországnak most azt kell bizonyítania, hogy a festményt jogellenesen vitték ki az országból. Ha ez bebizonyosodik, az Afrikai herceg visszatérhet az országba, ahol védett műtárggyá nyilvánítva többé nem hagyhatja el az országot.
Forrás:


