Pontosan egy évszázada annak, hogy 1925 novemberében Howard Carter csapata rálelt a legendás Tutanhamon maradványaira. Az eseményt évtizedekig a régészet diadalaként ünnepelték – ma azonban sokkal sötétebb emlékként él ez a nap az archeológia történetében, leginkább amiatt, ahogyan kutatók a fáraó maradványaival bántak a feltárás során.
A „Tutmánia” kezdete
1922 novemberében a Királyok Völgyében egy Howard Carter vezette, főként egyiptomi munkásokból álló csoport sikeresen rátalált Tutanhamon sírjára. A felfedezés azonnal világszenzációvá vált, és újjáélesztette a nyugati világ ókori Egyiptom iránti rajongását. A korabeli sajtó és a közvélemény egyszerűen „Tutmánia” néven hivatkozott arra a hatalmas érdeklődésre, amely a fáraó kincseit és az egykori uralkodó rejtélyét övezte.
A sír feltárása ugyanakkor rendkívül hosszadalmas folyamat volt. A leletek gondos dokumentálása, valamint Carter és az egyiptomi kormány között kialakuló feszültségek miatt évek teltek el, mire a kutatók eljutottak a legfontosabb lelethez: magához a fáraó testéhez.
Csak 1925 novemberében került sor arra, hogy felnyissák Tutanhamon legbelső koporsóját. Sokan nem tudják viszont, hogy ekkor vette kezdetét a régészet történetének egyik legsötétebb fejezete is, írja a The Conversation.
Brutálisan zajlott a feltárás
A csapat döbbenten tapasztalta, hogy Tutanhamon testét vastag, fekete, megkeményedett gyantaszerű anyag, egyfajta szurok tapasztotta a koporsó falához, mely a temetéskor került a pólyákra, hogy megóvja a testet a bomlástól.
Ahelyett viszont, hogy megfelelő módszert kerestek volna rá, Carter csapata a nap melegével próbálta meglágyítani a gyantát. Amikor viszont ez sem segített, drasztikus eszközökhöz nyúltak: forró késekkel darabolták szét a múmiát. A fáraó fejét és temetési maszkját egyszerűen elválasztották a testtől, a vizsgálatok elvégzése után pedig megpróbálták visszailleszteni a testrészt, hogy a múmia épségének illúzióját keltsék.
Eltussolhatták a valódi körülményeket
Joyce Tyldesley egyiptológus később rámutatott, hogy Carter soha nem számolt be nyilvánosan ezekről a szörnyűségekről. A boncolás részletei ugyanis hiányoznak mind a megjelentetett beszámolóiból, mind a privát jegyzeteiből, melyek ma az Oxfordi Egyetem Griffith Intézetében találhatóak.
Carter hallgatását sokáig senki sem kérdőjelezte meg, Tyldesley szerint tudatos eltussolás lehetett a háttérben. Harry Burton régészeti fotós azonban minden kétes mozzanatot megörökített, képei pedig sokkolóan őszinték: némelyik fotón a fáraó koponyáját egy szimpla fémrúddal rögzítik éppen, hogy a nyilvánosságnak szánt fénykép elkészültekor egyenesen álljon.
A felvételek teljesen ellentétben állnak azzal a képpel, amelyet Carter saját, The Tomb of Tut-Ankh-Amen című könyvében közölt 1927-ben, ahol a fáraó feje gondosan be van pólyálva, ezzel az óvatosság látszatát keltve.
Komoly etikai kérdések merülnek fel
Az eset komoly etikai kérdéseket vet fel a modern régészet számára: meddig mehet el a tudós a tudásért cserébe? Mit jelent a felfedezés, ha közben az emberi maradványokkal szembeni tisztelet elvész?
A Tutanhamon-sír feltárása kétségtelenül hatalmas mérföldkövet jelentette az egyiptológia számára, és kulturális értelemben egyéb számos pozitív hozadéka is akadt. A jubileumi évforduló egyúttal arra is emlékeztethet, hogy a tudományos kíváncsiság ellenére a feltárt leletek tisztelete és óvása különösen fontos.
Ez is érdekes lehet:
- Atlantisz 50 ezer éves városát találták meg a kutatók az óceán mélyén?
- Az emberiség történelmét is újraírhatja a szaúdi sivatagban tett felfedezés
Forrás: