Nem Drakulával kezdődött a vámpíroktól való rettegés, több ezer évvel korábban ugyanis már az ókori mezopotámiaiak is feljegyeztek néhány vámpírtörténetet. A világ első civilizációi szerint a hirtelen véget érő, befejezetlen élet miatt váltak különösen veszélyessé szellemek, főként, ha fiatal nőkről volt szó.
A modern popkultúra vámpírjai – Bram Stoker Drakulájától az Alkonyat-sorozat Edward Cullenjéig – mára szinte mindennapi alakjai a horrorvilágnak, a halottak visszatérésétől való félelem azonban jóval régebbre nyúlik vissza, mint a gótikus irodalom gyökerei.
A világ első civilizációi, például az ókori Mezopotámia lakói ugyanis már írásban rögzítették a veszélyes halottakkal kapcsolatos hiedelmeiket, írja a History Extra.
A vámpírmítoszok ősi gyökerekkel rendelkeznek
A régészeti leletek szerint az emberek már a történelem előtti korokban is féltek a halottak visszatérésétől. Őskori sírokban olyan temetkezési formákra leltek rá, melyekkel mintha meg akarták volna akadályozni a testek felkelését – kövekkel leszorított csontvázak, és szorosan összekötözött vagy lefejezett holttestek maradványai is előkerültek az idők során.
A különböző népek hiedelemvilága azonban csak az írás megjelenésével vált megismerhetővé, a legkorábbi dokumentumok pedig Mezopotámiából származnak – a mai Irak és részben Szíria, Törökország, valamint Irán területéről –, ahol Uruk, Ur és Babilon városai virágoztak. Itt született meg az ékírás, és ezzel együtt olyan szövegek is, amelyekben már megjelennek az élőhalottakra, vámpírokra való utalások.
Mezopotámiából származnak az első írásos emlékek
A Kr. e. 7. századi Újasszír Birodalom idejére már részletes feljegyzések szólnak arról, mit kell tenni, ha a holtak ismét az élők között járnak. Ezek a szövegek papoknak adtak útmutatást arra az esetre, ha egy holttest spirituális veszélyt jelentene az emberekre, vagyis az élőhalottaktól való félelem nem csupán mítosz volt, hanem a vallási gyakorlat része is.
Az ókori mezopotámiaiak úgy hitték, hogy a békés, öregkori halál lehetővé teszi, hogy az életerő megfelelően eloszoljon, ám a hirtelen, idő előtti elmúlás befejezetlenséget hagy maga után, és az életerő bennreked a testben. Ebből a megközelítésből táplálkoznak a későbbi vámpírhagyományok is, miszerint aki nem természetes módon halt meg, annak lelke nyugtalan marad.
A fiatal nők különösen veszélyes halottnak számítottak
A mezopotámiai hiedelmekben – akárcsak sok más kultúrában – különösen a fiatal nők számítottak veszélyes halottaknak. A 15 és 25 év közötti nők élete ugyanis gyakran korán véget ért – belehalhattak a szülésbe, illetve a súlyosabb betegségeket is kisebb eséllyel élték túl, ezek az befejezetlen sorsok pedig nagyobb eséllyel vezettek ahhoz, hogy valaki veszélyes szellemként térjen vissza.
Egyes kultúrák szerint a fiatal nőkben olyan erős spirituális erő lakozott, mely korai halál esetén a testben rekedt, ez pedig tovább erősítette a visszatérésüktől való félelmet.
A mezopotámiai mitológiában a női démonok is ezt a mintát követik. Lilitu gyermektelen volt, és mások gyermekeire vadászott. Lamashtu pedig a csecsemőket és várandós nőket támadta. Bár ők nem vámpírok, alakjuk mégis illeszkedik a veszélyes női szellemek hagyományába.
Hogyan terjedtek el ezek a hiedelmek?
Mezopotámia a Közel-Kelet kulturális központja volt, így hiedelmei messzire eljutottak, és évszázadokon keresztül olvadtak be újabb és újabb kultúrákba. A görög mítoszok, a hellenisztikus varázsszövegek, a római történetek a feltámadó holtakról, sőt a korai keresztény figyelmeztetések a nem megfelelő temetés veszélyeiről mind hasonló elemeket hordoznak.
A mezopotámiai örökség tehát nem veszett el: tovább élt, átalakult, és végül a vámpírirodalom és a modern horrorfilmek világában csúcsosodott ki.
Forrás: