Fény derülhetett a floresi ember eltűnésének okaira
A floresi ember körül számos kérdés kering a paleoantropológia területén, melyek közül a legtöbb a mai napig megválaszolatlan. Egy friss tanulmány azonban olyan új megközelítést kínál, mely alapjaiban változtathatja meg a Homo floresiensis sorsáról alkotott képünket.
A Homo floresiensis, a tudomány és a nagyközönség számára egyaránt „hobbit” néven ismert archaikus emberfaj, évtizedek óta tartja izgalomban a paleoantropológusokat.
A mindössze egy méter körüli testmagasságú, különös anatómiai jegyeket mutató faj első maradványait Flores szigetén, a 2000-es évek elején fedezték fel, és azóta több olyan elmélet is napvilágot látott, hogy a floresi ember akár ma is köztünk élhet – bár ezt bizonyítani azóta sem sikerült.
Egy új, multidiszciplináris kutatás most jelentősen árnyalja a floresi embert övező rejtélyek sorát, és meggyőző bizonyítékokat tár fel arról, hogy az éghajlati és környezeti változások döntő szerepet játszhattak a „hobbitok” eltűnésében, írja az Archaeology News.
Széleskörű vizsgálat hozott eredményt
A kutatócsoport egy pontosan datált sztalagmitleletet elemzett a Liang Buához közeli Liang Luar-barlangból. A kalcit rétegeiben vizsgált magnézium–kalcium arányok és oxigénizotópok révén a kutatók rekonstruálni tudták a régmúlt csapadékmennyiségeit és az évszakos csapadékingadozásokat.
Az eredmények drámai képet festenek: 76 000 és 61 000 évvel ezelőtt egy hosszan tartó időszakban a sziget éves átlagos csapadéka mintegy 37%-kal csökkent, ezt követően pedig rendkívül súlyos nyári aszályok alakultak ki.
A floresi ember fő zsákmánya is az aszály áldozata lett
A csökkenő csapadék nemcsak az emberi közösségeket érintette súlyosan, hanem a sziget ökoszisztémájának kulcsfajait is. A „hobbitok” egyik legfontosabb zsákmányállata a Stegodon florensis insularis volt – egy modern elefántokhoz hasonló, de jóval kisebb termetű faj.
A friss izotópos vizsgálatok szerint ezek az állatok egyre súlyosbodó vízhiánnyal küzdöttek a csapadékcsökkenés időszakában, még azelőtt, hogy végleg eltűntek volna Flores szigetéről.
Mivel a stegodonok nagytestű növényevők voltak, stabil és bőséges édesvíz-ellátottságra szorultak. Amikor ez a feltétel megszűnt, populációjuk megfogyatkozott vagy vándorlásra kényszerült, ami a floresi ember számára is súlyos következményekkel járt.
Egy vulkánkitörés is rontott a helyzeten
A környezeti változások azonban a jelek szerint nem értek véget a fokozódó szárazsággal. A kutatók azt is hangsúlyozzák, hogy nagyjából 50 000 évvel ezelőtt a szigetet egy pusztító vulkánkitörés rázta meg, amely hamuval és törmelékkel borította be a környéket.
A növényzet pusztulása, a talajerózió és az élőhelyek átmeneti összeomlása pedig egyaránt hozzájárulhatott ahhoz, hogy a kis létszámú, elszigetelt „hobbit” közösségek képtelenek voltak alkalmazkodni.
A túlélési stratégiákat tekintve feltételezhető, hogy a Homo floresiensis csoportjai megpróbáltak alkalmazkodni a változó viszonyokhoz: elhagyhatták a Liang Bua barlangot és a partvidék felé vándorolhattak, ahol a vízellátás és az erőforrások kiszámíthatóbbak lehettek.
Hosszas folyamat vezetett a floresi ember eltűnéséhez
Az új eredmények alapján a floresi ember eltűnése nem vezethető vissza egyetlen pusztító eseményre. Sokkal inkább egy láncreakció következménye lehetett: a klímaváltozás okozta élőhely-átrendeződés, a kulcsfontosságú zsákmányállatok eltűnése, valamint a hirtelen geológiai fennakadások ugyanis egyszerre rontották a faj túlélési esélyeit.
A kis testméretű, szigetlakó populációk különösen sérülékenyek az ilyen összetett környezeti nyomásokkal szemben, és úgy tűnik, hogy a „hobbitok” sem tudták átvészelni ezt a rendkívüli terhelést.
Forrás: