Sétálhatunk a földköpenyen?

A földköpeny bolygónk második rétege, amely a földkéreg alatt helyezkedik el, nagyjából 30-40 kilométeres mélységben. Éppen ezért furcsának hathat a kérdés, hogy vajon valaha láthatjuk-e a Föld ezen rétegét, miközben a legmélyebb ember alkotta üreg is csak 12 kilométerre ért le.

Azonban közel sem lehetetlen, ugyanis léteznek olyan pontok a bolygónkon, ahol nemcsak a bolygó kérgének anyagát, hanem a mélyben húzódó földköpeny kőzeteit is elérhetjük – méghozzá a felszínen. A helyzet azonban igen összetett.

Hogyan is néz ki a Föld belül?

Föld magja földkéreg földköpeny arany
Illusztráció. Kiemelt kép: depositphotos.com

A Föld alapvetően három nagy rétegből áll: a külső kéregből, az alatta elhelyezkedő földköpenyből, valamint a magból. Normál esetben a köpeny kilométerekkel a felszín alatt található, így annak eléréséhez fúrásokra vagy vulkáni kitörésekből származó anyagokra lenne szükség. Bár a láva valóban a köpenyből származik, az már átalakult, megszilárdult kőzet, vagyis technikailag nem az „érintetlen” köpenyt látjuk, számolt be az IFLScience.

A Macquarie-sziget: a kivétel erősíti a szabályt

földköpeny földkéreg föld bolygó láva
A Macquarie-sziget. Fotó: Hullwarren/Wikimedia

Az egyik legismertebb kivétel az Ausztráliához tartozó, szubantarktikus Macquarie-sziget. Itt nem egyszerűen köpenyerede­tű láváról van szó, hanem olyan kőzetekről, amelyek szinte változatlan formában emelkedtek a felszínre.

A sziget egy aktív lemezhatár mentén fekszik, ahol a Pacifikus- és az Indo-ausztrál kőzetlemez mozgása „kifacsarta” a köpeny egy részét. Nem véletlen, hogy az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. A sziget azonban nehezen látogatható: évente mindössze kétezer turista léphet partra, részben a rendkívül érzékeny élővilág védelme érdekében.

Gros Morne: félmilliárd éves köpenydarab a szemünk előtt

gros morne nemzeti park földköpeny földkéreg föld bolygó
A Gros Morne Nemzeti Park Kanadában. Fotó: Ryan Hodnett

A másik gyakran emlegetett hely a kanadai Új-Fundlandon található Gros Morne Nemzeti Parkban található. Itt hatalmas területen figyelhetők meg köpeny- és óceáni eredetű kőzetek, amelyek közel 500 millió évesek. A különös, vöröses-barnás felszín oka az oxidált vas, míg a frissen feltárt részek sötétzöld árnyalata az olivin jelenlétére utal – amely a földköpeny egyik jellegzetes ásványa.

Máshol is látható még a földköpeny?

A kérdés a kutatókat is megosztja. Más területeken, például Új-Fundland további részein vagy a Dél-Atlanti-óceán apró szigetcsoportjain szintén találhatók köpenyerede­tű kőzetek, ezek azonban vagy túl kicsik, vagy nehezen megközelíthetők, vagy hamarosan eltűnhetnek a tengerszint-emelkedés miatt.

Jelenleg tehát nem biztos, hogy ez az egyetlen két hely a Földön, ahol „a köpenyen sétálhatunk”, a Macquarie-sziget és a Gros Morne Nemzeti Park jelenleg a legjobban tanulmányozott és leglátványosabb példák arra, amikor bolygónk belseje szó előtör a felszínre.

Forrás:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük