M0 nélkül: Új gyorsforgalmi út köti majd össze az M1-est, az M5-öst és az M6-ost – itt az időpont!

Végleges az M200-as autópálya nyomvonala, és Székesfehérvár részéről már nincs jogi, technikai akadálya az építkezés megkezdésének. A beruházás nemcsak a térségre, hanem Budapest egész közlekedési rendszerére is alapvető hatással lesz.
Miért fontos ez Budapest számára?
Az új gyorsforgalmi út megépülése forradalmasíthatja a főváros és az ország déli része közötti közlekedést. Akik eddig Budapesten keresztül voltak kénytelenek utazni, hogy a déli autópályákat elérjék, a jövőben közvetlenül az M1-esről az M5-ösre juthatnak.
Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy Horvátország, Szerbia vagy Románia felé utazóknak nem kell majd Budapestig autózniuk – az M1-esről közvetlenül elérhetik a déli irányú autópályákat. A Budapest elkerülése jelentősen tehermentesíti az M0-s körgyűrű kritikus szakaszait, különösen a déli és nyugati szektorokat, ahol jelenleg óriási a forgalom.
Az M200-as–M8-as összeköttetés megvalósulásával a tranzitforgalom egy jelentős része kikerül a budapesti agglomerációból, ami csökkentheti a dugókat, javíthatja a levegőminőséget és általában gördülékenyebbé teszi a közlekedést a fővárosban.
Mi az M200-as és merre fog vezetni?
Az M200-as autóút egy tervezett magyarországi gyorsforgalmi út, amelynek célja, hogy tehermentesítse az M0-s körgyűrű forgalmát, és összekapcsolja az M1-es és az M7-es autópályát Székesfehérvár térségében, majd Sárbogárdtól az M8-as hálózatába kapcsolódjon.
A nyomvonal:
- Kiindulás: Az M1-es autópálya 13. számú főúti csomópontjától
- Székesfehérvár: Elkerüli a várost nyugat felől
- M7-es keresztezés: Át fog húzódni az M7-es autópálya felett/alatt
- Sárbogárd: Itt csatlakozik az M8-as gyorsforgalmi úthoz
- Tovább Kecskemét felé: Az M8-as (korábban M8-as néven tervezett) a Kecskemétig vezetne, összekötve az M5-össel
A tervek szerint egy 110 km/h sebességre alkalmas 2×2 sávos autóút valósulhat meg.
Dunaújváros kulcsfontosságú érdeke
“Évek óta beszélünk a helyi nyilvánosságban és a színfalak mögött tárgyalásokon arról, hogy Dunaújvárosnak és az egész térségnek érdeke, hogy mielőbb megépüljön az M1-es és M5-ös autópályát összekötő gyorsforgalmi út” – írta Facebook-bejegyzésében Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere.
A városvezető szerint Dunaújváros központi helyzetét tovább erősítené az megépülése, és megkerülhetetlen logisztikai lehetőségeket nyitna a város és térsége számára.
“A Dunaferr, a dunaújvárosi vasmű helyzete miatt ez most különösen sürgős lenne” – hangsúlyozta Pintér, aki szerint a beruházás nemcsak Dunaújvárosnak, hanem Székesfehérvárnak is fontos érdeke.
“Sokunknak ismerős, milyen gondot okoz az Auchan-körforgalom a megyeszékhelyünkön, az új út ezt is megoldaná” – emelte ki a polgármester.
Mikor készül el? Van konkrét dátum!
Lázár János közlekedési miniszter tavalyi levele szerint a Sárbogárd-Dunaújváros szakasz 2031-re lehet kész, most pedig úgy tűnik, hogy a Sárbogárd-M1 közötti rész már 2030-ra elkészülhet.
A pontos ütemterv:
- 2027: Az építkezés megkezdése
- 2030: A Sárbogárd-M1 közötti szakasz átadása
- 2031: A Sárbogárd-Dunaújváros szakasz befejezése
“Nagyon bízom benne, hogy ezek a dátumok semmiképpen nem tolódnak és 2031-ig, Székesfehérváron keresztül, autóúton juthatunk el az M1-es autópályáig” – írta Pintér Tamás.
Hozzátette: “Nagyon fontosnak tartom ugyanakkor, hogy a Kecskemétig tartó szakasz megépítése se késsen sokat, akik ismerik szerintem megerősítik, hogy az 52-es út állapotára a tragikus a legjobb jelző.”
Székesfehérvár: minden akadály elhárult
Fontos mérföldkőhöz érkezett az M200-as gyorsforgalmi út fejlesztése. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése rendkívüli ülésen módosította településrendezési eszközeit, ezzel városi szinten minden akadály elhárult az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának megépítése elől, írja a VG.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a döntést követően bejelentette: lezárult egy egyéves folyamat, melynek során a helyi építési szabályzatot hozzáigazították a véglegesített nyomvonalhoz.
“Fehérvár részéről már nincs jogi, technikai akadálya az építkezésnek” – mondta a polgármester, utalva arra, hogy az önkormányzat megtette a szükséges lépéseket a beruházás előkészítéséhez.
Mit jelent ez Székesfehérvárnak?
Az M200-as autópálya megépítése alapjaiban formálhatja át Székesfehérvár és környéke közlekedését. A tervek szerint az M200-as autópálya részeként egy új autópálya-lehajtó is épül, amely jelentősen csökkentené a város déli részének forgalmi terhelését.
Az M200-as Székesfehérvár és az agglomeráció szempontjából létfontosságú fejlesztés, amely jelentősen tehermentesítené az Auchan-körforgalmat és a város belső úthálózatát is – mondta el Cser-Palkovics András polgármester év végi interjújában.
Hozzátette: a koncesszorként működő MKIF Zrt. nagyon gyorsan halad az előkészítéssel és tervezéssel, 2027-ben talán már elindulhat az építkezés is, látótávolságban van a fejlesztés.
Hol fut majd az út Székesfehérvár térségében?
A 65-ös és a 75-ös kilométerszelvény közötti rész fut majd Székesfehérvár mellett, egy kis részen viszonylag közel a városhoz. Az M200-as az M1-es autópálya 13. számú főúti csomópontjától indul, és Székesfehérvár elkerülését, valamint az M7-es autópálya keresztezését követően, Sárbogárd térségében csatlakozik a leendő M8-as gyorsforgalmi úthoz.
Érintett települések: kisajátítások is lesznek
Az M200-as gyorsforgalmi út építése több Fejér vármegyei települést is érint, többek között Székesfehérvárt, Mohát és Iszkaszentgyörgyöt.
Moha térségében a település Iszkaszentgyörgy felőli részét érinti az útépítés: a tervek szerint az M200-as út Iszkaszentgyörgy és Moha között fut majd, pontosan kettészelve a jelenlegi Szentgyörgyi utat.
Egy igencsak keskeny szakaszról van szó, ezért a leendő út építése óhatatlanul érint egyes – jelenleg magántulajdonban álló – területeket is. A jelenlegi Szentgyörgyi út megmarad, de felüljáróként lesz átépítve, s alatta fut majd az M200-as gyorsforgalmi.
Ha ezt még nem olvastad:
A Pentele-híd óta a legnagyobb fejlesztés
Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere hozzátette, hogy a Pentele-híd 2007-es elkészülte után ugyan elég sokat kell várniuk arra, hogy befejeződjön az útépítés, de továbbra is bízik benne, hogy minden dunaújvárosi számára érezteti majd előnyös hatását ez a beruházás.

