1809 májusában szokatlan hangvételű kiáltvány kezdett terjedni Magyarországon. A szöveg egyenesen Napóleontól, a francia császár főhadiszállásáról, az elfoglalt Bécs melletti Schönbrunnból érkezett.
Napóleon szorításában – háború a Habsburg Birodalom ellen
1809-ben Európa ismét háborúban állt. A Habsburg Birodalom – alig néhány évvel korábbi súlyos veresége után – újra fegyvert fogott Franciaország ellen, bízva abban, hogy Napóleon figyelme megosztott, és most kedvezőbb pillanat kínálkozik a revansra.
Ez az ötödik koalíciós háború azonban gyorsan az osztrák számítások kudarcává vált. A francia hadsereg felülkerekedett a Habsurgokon, Bécs elesett, a császári udvar pedig menekülni kényszerült.
Az osztrák vereség önmagában viszont nem volt elég, Napóleon tartós politikai gyengülést akart elérni, ehhez pedig kézenfekvő eszköznek tűnt Magyarország. Erre a felismerésre jutva adta ki 1809. május 15-én schönbrunni kiáltványt, amelyben a francia császár nyíltan a magyar rendekhez fordult, és szakításra buzdította őket a Habsburg-házzal.
A szöveg ügyesen épített a történelmi emlékezetre, szó esett az idegen érdekekért vívott háborúkról, a magyar katonák terheiről, és arról az ígéretről, amely különösen merésznek számított – hogy Magyarország saját királyt választhatna, és visszanyerhetné önállóságát.
A kiáltvány magyar nyelven is terjedt, és több vármegyébe eljutott:
„Magyarok! Eljött az a’ ízempillantás, melyben visszanyerhetitek régi függetlenségeteket. Fodadjátok el a békességet melyet ajánlok:maradjon-fenn egész épségben Országotok és szabadságotok;maradjon-fenn Hazátoknak Constituciója.” (Bonaparte Napóleon schönbrunni kiáltványa részlet, 1809;modernizált helyesírással)
A kiáltvány végén Napóleon arra szólította fel a magyar rendeket, hogy ősi szokás szerint a Rákos mezején gyülekezzenek, tartsanak nemzeti gyűlést, és ott hozzák meg döntésüket.
Voltak, akik komolyan elgondolkodtak rajta, mit jelentene egy ilyen fordulat. A probléma azonban az volt, hogy a magyar rendek ekkor már a nemesi felkelést szervezték, amelynek éppen a francia előrenyomulás feltartóztatása volt a célja, ezért a francia császár felhívása lényegében elkésett.
A Batsányi János által magyarra ültetett szöveg több vármegyébe is eljutott, de a nemzeti királyság ígérete mégsem talált támogatásra a rendek körében.
A magyar rendek végül több, egymással összefüggő okból nem mentek bele Napóleon tervébe:
- a nemesség számára a Habsburg-uralom kiszámíthatóbb keretet jelentett, mint egy francia támogatással létrejövő új rend
- nem volt garancia arra, hogy Napóleon hosszú távon tiszteletben tartaná Magyarország önállóságát
- a kiáltvány kizárólag a rendi elithez szólt, társadalmi bázis nélkül
- a nemesi felkelés már szervezés alatt állt, politikai irányváltásra nem volt tér
- sokan egyszerű hadicselnek tekintették a felhívást, nem őszinte politikai ajánlatnak
Győr után nem volt több kérdés
A döntés következménye hamar megmutatkozott. A magyar csapatok József nádor vezetésével Győr térségében vonultak fel, majd fegyverrel fordultak a francia hadsereg ellen.
A nemesi felkelés egységei lelkesek voltak, de harci tapasztalat és korszerű felszerelés híján kerültek szembe a napóleoni hadsereg reguláris alakulataival. A francia tüzérség és gyalogság fegyelmezett támadása gyorsan felbomlasztotta a magyar–osztrák vonalakat, az ütközet pedig visszavonulással és súlyos veszteségekkel ért véget.
Katonai értelemben a vereség súlyos volt, politikailag azonban egyértelmű állásfoglalást jelentett: Magyarország nem kívánt Napóleon eszközévé válni.
A győri csata lefolyásáról és a francia hadsereg magyarországi pusztításáról korábbi cikkünkben írtunk részletesebben:
Ezzel a schönbrunni kiáltvány végleg elvesztette jelentőségét. A francia császár nem erőltette tovább a tervét, és bár a háború végén Ausztriát meggyengítette, Magyarország jogállásához nem nyúlt hozzá. A birodalom nem szakadt szét, a merész történelmi kísérlet pedig lezárult.
Borítókép: Wikimedia Commons
Source: