Földönkívüli biorobotok által irányított „akváriumban” él az emberiség?

Az óceánok mélyén talált, azonosítatlan objektumok bizonyíthatják, hogy mindent a földönkívüliek irányítanak.

Az emberiség nem csupán kapcsolatba lépett idegen intelligenciákkal, hanem évezredek óta egy láthatatlan, fejlett rendszer felügyelete alatt áll, állítja a magát „Élő Nostradamusnak” nevező brazil látnok, Athos Salomé. A kijelentés látványosan egybecseng azzal, hogy Donald Trump ígérete szerint hamarosan nyilvánosságra hozza az összes ufóaktát, hívja fel a figyelmet a Daily Star.

Az „akvárium-elmélet” és az óceán mélyének titkai

Salomé első (meg persze második és harmadik) hallásra meghökkentő hasonlattal élt: szerinte az emberek olyanok, mint a halak egy akváriumban. Az amerikai elnök ígérete pedig szerinte egy töréspont: ez az a pillanat, „amikor a hal végre meglátja az akvárium üvegét”.

A látnok állítása szerint az óceánok mélyén rejtőző objektumok (az úgynevezett USO-k) bizonyítják, hogy az idegen intelligenciák már évezredekkel ezelőtt megjelentek a Földön. Amit persze alátámaszthat az is, hogy már a szovjet szolgálatok is rengeteg ufóészlelést rögzítettek. Salomé különösen a Mariana-árok mélyén felfedezett törmeléket tartja jelentősnek, amely szerinte egy ősi invázió nyoma.

„Az óceánok alatt működő anyahajóbázisokat hoztak létre a Földön. Ez a hagyományos földrajz vége” – hangsúlyozta. Hozzátette: „A határok a rezgésektől függenek, az emberiség pedig most fedezi fel, hogy a Földet egy olyan erővel osztja meg, amely nem ismeri el sem a szerződéseinket, sem a kormányainkat. Felfedezzük, hogy megosztjuk valakivel az otthonunkat, aki mindig is itt volt, és aki bármelyik helyiségbe beléphet.”

Földönkívüli biorobotok és ismeretlen dimenziók

Salomé szerint fontos kiemelni, hogy nem „kis zöld marslakókról” van szó. Ezek a lények inkább mesterségesen létrehozott biológiai organizmusok, úgynevezett „biodrónok”, amelyeket egy idegen intelligencia küldött. „Nem galaktikus szomszédok látogatnak meg, hanem magasabb valóságrétegből származó, automatizált rendszerek figyelnek bennünket” – húzta alá.

A látnok arra is figyelmeztetett, hogy a hagyományos fegyverek ellenük teljesen hatástalanok lehetnek. Példaként egy Szíriában készült felvételt említ, amelyet egy MQ-9 Reaper drón rögzített, és amelyen egy rakéta állítólag sérülés nélkül pattan le egy fémes gömbről.

Szerinte ez bizonyítja, hogy a Pentagon arzenálja gyakorlatilag olyan, mintha íjakkal és nyilakkal vennénk fel a harcot a földönkívüliekkel. A globális fegyveres erők elavultak. Az emberiség már nem uralja saját légterét. A nemzetek szuverenitása az intelligenciák engedékenységétől függ” – véli az „Élő Nostradamus”.

Bár Salomé állításait a legtöbben összeesküvés-elméletnek tartják, a földönkívüli élet és a titkos kormányzati akták továbbra is lázban tartják a világot. Vajon tényleg csak halak vagyunk egy kozmikus akváriumban?

Kiemelt kép: depositphotos.com

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük