Csontos Bálint

Csontos Bálint

Csontos Bálint vagyok, szerző a Helló Magyarnál és a Daily News Hungarynél, ahol a történelem, a kultúra és a közélet témáival foglalkozom. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem média szakán szerettem bele az újságírásba, 2025 márciusában pedig gyakornoki programján keresztül csatlakoztam a szerkesztőséghez. Itt hamar megtaláltam azt a közeget, ahol igazán át tudom adni a történelem és a közélet iránti érdeklődésemet az olvasóknak. Úgy gondolom, hogy az újságírásnak egyszerre van társadalmi és szórakoztató szerepe, és a független, hiteles tájékoztatás mindkettő alapja.

Így ettek a történelem nagy seregei: Légiós lepény, kuruc szalonna, brit konzerv

Seregek élelmezése háború napi étel ital francia brit római kuruc
Az emberi történelem legnagyobb hadseregei nemcsak fegyvereikről és taktikai tudásukról voltak híresek, hanem arról is, milyen ételekkel tartották fenn katonáikat a harcok alatt. A római légiósoktól a Fekete Seregen át egészen a kurucokig és a napóleoni csapatokig –így nézett ki a katonák mindennapi étlapja a különböző korszakokban.