Szerkesztő

2022.04.03.

Református gyülekezeti ház alapkövét helyezték el Salgótarjánban – KÉPEK

Bibliaórát, ifjúsági összejöveteleket, kóruspróbákat, a földszinti nagyteremben kulturális, irodalmi rendezvényeket tartanak majd az új központban
2022.04.02.

Monaco nyomdokaiba lépne és függetlenné válna egy észak-olasz település

Az aprócska falunak nagy tervei vannak: egy történelmi dokumentum állítólagos hiányára hivatkozva szeretne elszakadni Olaszországtól
2022.04.02.

Alkoholista majmok segíthetnek megérteni az emberi alkoholizmust

Egyes majomfajok előszeretettel fogyasztanak erjed, alkoholtartalmú gyümölcsöket, hogy ezzel plusz kalóriára tegyenek szert
2022.04.02.

Orosz katonák halálos dózisú sugárfertőzést szenvedtek Csernobilban

Az orosz katonák mindenféle védőfelszerelés nélkül sátoroztak a sugárfertőzött területen, volt, aki nem is hallott még a nukleáris balesetről
2022.04.02.

Minden iPhone veszélyben lehet, vészhelyzeti frissítést adott ki az Apple

A cég szerint két olyan súlyos biztonsági hibát fedeztek fel a szoftverben, melyet kihasználva könnyen feltörhetik a készülékeket
2022.04.02.

Will Smith lemondott hollywoodi akadémiai tagságáról az Oscar-pofon miatt

A cikkben olvasható a színész nyilatkozata, amit az eset után az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának küldött
2022.04.02.

Az ukránok visszafoglalták a főváros egyes részeit és több települést

Az ukrán hadsereg beszámolói szerint több várost is sikerült megtisztítani az oroszoktól, ám ebben szerepet játszik Moszkva stratégiája is
2022.04.02.

Európát és Ázsiát köti össze a világ leghosszabb, vadonatúj függőhídja

Az építménynek köszönhetően közúton is átkelhetünk Európa és Ázsia között, melynek méretei számos szimbolikát hordoznak
2022.04.01.

Washington Kína után Indiát is megfenyegette

Az Egyesült Államok figyelmeztette az ázsiai országot, hogy "következményei lesznek", ha megpróbálja kijátsszani az oroszok elleni szankciókat
2022.04.01.

Egyre mélyül a szakadék az EU és Kína között Oroszország miatt

Bár az Unió és Kína sokszáz milliárd eurós kereskedelmet folytat egymással, az orosz agresszió miatti nézetkülönbség mindezt felülírhatja
2022.04.01.

20 évig tartott, de megérte: megfejtették az ember genetikai kódját

A nemzetközi tudóscsoport óriási, több évtizedes munkája révén közelebb kerültünk olyan dolgok megértéséhez, mint az öregedés vagy a rák
2022.04.01.

Olaszország számos korlátozást felold, itt vannak az új szabályok

A koronavírus-járvány nagyon keményen sújtotta a dél-európai országot, ám úgy tűnik, hogy lassan ott is visszatér az élet a rendes mederbe
2022.04.01.

Depardieu és Netrebko is kihátrál Putyin mögül

Mindkét művész jó kapcsolatot ápol(t) az orosz elnökkel, ám most mindketten elítélően nyilatkoztak Putyin ukrajnai tevékenységéről
2022.04.01.

Nem jutnak el a segélyszállítmányok Mariupolba, óriási a baj

Az ukrán kikötőváros szinte a háború kezdete óta a leghevesebb harcok színtere, mára már szinte alig marad valami a településből
2022.04.01.

A Coca-Cola megvásárolja Kubát, a szigetország lesz az USA 51. tagállama

Hawaii 1959-es beiktatása óta nem gyarapodott az Amerikai Egyesült Államok területe - egészen mostanáig
2022.04.01.

Merre néz a férfi? Egy magyar fotós képén pörög a fél internet

Valóságos kommentháborúk alakultak ki a témában, mindenki ragaszkodik a saját látásmódjához: szemből vagy háttal?
2022.03.31.

Gondot okozhat-e az oroszok csernobili jelenléte? A nukleáris mérnök válaszol

A jelentések szerint az orosz csapatok radioaktív bombák készítéséhez is felhasználható anyagokhoz fértek hozzá. Kell-e aggódnunk?
2022.03.31.

Putyin aláírta: holnaptól rubelben kell fizetni a gázért

Az orosz elnök rendelete szerint április elsejétől a "barátságtalan" országok csak a Gazprombankon keresztül vásárolhatnak gázt
2022.03.31.

Egy svájci biztosító „szünetelteti” logója használatát a háború miatt

Az egyik svájci biztosító logója megegyezik az orosz invázió jelképévé vált Z betűvel, ezért a félreértések elkerülése végett leveszik
2022.03.31.

A háború hívhatja életre a világ leghosszabb repülőjáratát

Ha a tervek megvalósulnak, a hongkongi légitársaság büszkélkedhet a világ leghosszabb járatával - bár szerintük a szél miatt