A nap képe: gyermekrajzok köszöntik az édesanyákat a budapesti megállókban

Anyák napjára készülődve óvodás gyermekek rajzaival színesíti a megállókat a Budapesti Közlekedési Központ. A rajzokon kívül a FUTÁR-kijelzőkön és a járműveken felirattal, valamint hangbemondással köszöntjük az anyákat és a nagymamákat.

A kerületi óvodák vállalták, hogy a BKK kezdeményezésére anyák napi alkotásokat küldenek a BKK felhívására, hogy a kerületi buszmegállókban az ovisok alkotásai köszöntsék az édesanyákat május első vasárnapján.

A legkisebbek lelkesen készítették el a mintegy 200 anyák napi rajzot, amelyeket bárki megcsodálhat a megállókban.

 

 „Társaságunk minden fontosabb ünnep, esemény kapcsán igyekszik egy-egy járműfelirattal, hangbemondással, Facebook-poszttal kedveskedni ügyfeleinek” – emlékeztetett a BKK szóvivője. Borsi Dávid hozzátette: „Az anyák napja mindannyiunk számára az év egyik legfontosabb ünnepe. A tündéri gyerekrajzok bizonyára nemcsak az anyák és a nagymamák, de kicsit talán minden utasunk szívét megdobogtatják.”

gyerekrajz_plakatok
Fotó: BKK