Itt a pénteki menetrend: lesz miért izgulnunk

A magyar női vízilabda-válogatott csütörtöki vesztes elődöntőjét követően pénteken a férficsapat a görögökkel játszik a fináléba kerülésért. A férfi és a női kajaknégyesek is megkezdik szereplésüket.

Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese a görögök elleni 10-9-es vereséggel kezdte a tornát másfél héttel ezelőtt. Ezt követően mindkét gárda négy győzelem mellett egyszer játszott döntetlent, még a csoportkörben az olaszokkal.

Öttusában a női versenyszámban osztanak érmeket pénteken. Csütörtökön Gulyás Michelle és Kovács Sarolta a 36 fős mezőny első felében, a bő élcsoportban zárta a körvívást. 220 pontjukkal négy további társukkal holtversenyben a hatodik helyen várják a folytatást.

A kajak-kenu pályán magyar idő szerint hajnalban és kora reggel előbb az előfutamokra, majd a reményfutamokra kerül sor. Kajaknégyesben az előző két olimpián más összeállításban győztes női egységnek lehet komolyabb célja. Mellettük női C-2 500 méteren a Balla Virág, Takács Kincső egység, míg férfi C-1 1000 méteren Adolf Balázs és Fejes Dániel indul pénteken.

Atlétikában a gyaloglók számait rendezik Szapporóban. A férfiak 50 kilométeres versenyében Helebrandt Máté és Venyercsán Bence, a nőknél 20 km-en Kovács Barbara és Madarász Viktória révén lesz magyar érdekeltség. Ezen kívül küzdősportban a karatés Hárspataki Gábor (75 kg) és a szabadfogású birkózó, Muszukajev Iszmail (65 kg) képviseli a magyar színeket. Ritmikus gimnasztikában Pigniczki Fanni az egyéni összetett selejtezőjében lép szőnyegre.