Jelentős bontással, az épület megerősítésével és teljes rekonstrukcióval járó munka mintegy 40 milliárd forintba kerül.
A Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Swietelsky Kft. végezheti el az “Iparművészeti Múzeum teljes rekonstrukciójához kapcsolódó bontási és restaurálási feladatok” első ütemét – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
A kivitelezőnek jelentős bontási munkákat kell elvégeznie, így többek között egy 21 méter magas kéményt, az idők során felépült toldaléképületeket és belső falakat kell eltávolítani az épületből.
Emellett megrősítik az épület alapozását is.
Az építészeti munkák mellett természetesen kívül-belül restaurálják a szecessziós palotát és az épület eredeti díszítéseit is.
A munka összetettségére és nehézségére jellemző, hogy számos olyan munkafolyamat lesz, amikor az elbontott díszeket külső helyszínen, a kiírás szerint “megfelelő körülmények” között kell tárolni és felújítani.
A restaurátori munkákat nevesítették is a kiírásban.
Eszerint díszítőfestő, dísztégla, fa, fém, gipsz, kerámia, kő, műkő, terrazzo, üveg és vakolat munkákat kell elvégezni, ezen díszítőelemek visszahelyezése természetesen függ a nagyrekonstrukciós munkák menetétől.
A munkákat a 2018-as hatályos építési engedélyezési dokumentáció alapján végzik el a nyertes ajánlattevők.
A látványtervekről további képeket az építészstúdió honlapján találhat.
Már négy éve zárva
Mint ismert, a múzeum 2017 őszén zárt be. Az azóta eltelt időszakban a múzeum munkatársai leltároztak, csomagoltak és elszállították az értékes kiállítási tárgyakat, berendezési tárgyakat.
Ezt követően kezdődhetett meg a belső feltárás és épületkutatás, valamint készültek el a kiviteli tervek a Vikár&Lukács Építészstúdióban.
Bár a Közbeszerzési Értesítőben nem nevesítik, a Magyar Építők honlapján azt írják, hogy a főépület teljes rekontrukciója mellett felépül az új, Hőgyes Endre utcai, raktári, kiállító- és logisztikai funkciókat befogadó új, kortárs épületszárny is.
“A rekonstrukció alapvető célja, az eredeti lechneri épületnek – úgy is mint a múzeum 1. számú műtárgyának – a lehetőségekhez képes legteljesebb műemléki helyreállítása, míg a Hőgyes Endre utcában az eredetileg meg nem épült szárny helyén, egy olyan kiszolgáló kortárs épületszárny megépítése volt, ami – egy új bejárat elhelyezése mellett – egyrészt lehetővé teszi a korszerű technikai berendezések elhelyezését, másrészt befejezi és teljessé teszi a múzeum alaprajzi rendszerét, biztosítva egy korszerű, mai múzeum létrejöttét és működését”
– olvasható a tervező cég honlapján. Mint írják:
“Hallatlanul izgalmas és tanulságos volt a restaurátori feltárások nyomán előkerült tanúelemek felhasználásával helyreállítani az eredeti lechneri megjelenést, egyúttal azzal harmóniában elhelyezni a mai kor használatához illeszkedő új kortárs elemeket.”
A tervezés során a cél a kiállító terek, így a bemutatható műtárgyak számának és méretének jelentős növelése volt, amire az immár körbejárható első és második emelet, teljesen felszabadított tereiben, illetve részben az új 3. emelet helyiségeiben van lehetőség.
A rekonstrukciót a Mészáros Lőrinc és gyermekeinek érdekeltségébe tartozó FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. és a Swietelsky Kft. 40 milliárd 208 milió forintért nyerte el.
A felújítást 60 hónap alatt kell elvégezniük.
Az Iparművészeti Múzeum saját Flickr oldalán további képeket találhat.
Érdemes elolvasniHamarosan indul a visegrádi vár és palota rekonstrukciója
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak
Lerobbant az orosz kémhajó NATO-területen, a dánok és egy vontatóhajó kísérték vissza
Nobel-díjat kapott a mesterséges intelligenciáért, közben pedig retteg saját találmányától
Innen indultak a 20. századi Nobel-díjas tudósaink
Vasútépítő munkások találtak egy 5 ezer éves pincét