Újabb győzelem, megvan a Haladásnak a futsal BL főtábla
A Haladás futsalcsapata keddi, harmadik mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája tiranai selejtezőcsoportjában.
Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a szombathelyi együttes szoros csatát vívott a házigazda Tirana csapatával, és végül 3-2-re diadalmaskodott. A Hali 10. percre kétgólos előnybe került, a házigazdák azonban még a szünet előtt szépítettek. A fordulást követően ismét kettőre nőtt a különbség, melyet az albán gárda már csak csökkenteni tudott a végjátékban.
100%-os teljesítménnyel megnyerte a selejtezőcsoportját a magyar bajnok, így a BL főtáblára jutott.
A Haladás szombaton a norvég Utleira gárdáját verte 5-1-re, míg vasárnap a luxemburgi Differdange csapata ellen a félidőben még hátrányban volt, végül azonban fordított és 4-3-ra győzött.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Micsoda panoráma a Dunakanyarra! Új látványossággal tér vissza a leégett szálloda – KÉPEK
Félelmetes csúcsragadozót fedeztek fel, egy elefántot is összezúz az állkapcsa
Megújul a 800 éves zsámbéki Árpád-kori templom
Szökésben a „magyar keresztapa”, Radnai László
Libényi János kis híján megölte Ferenc József császárt
2032-ben ide becsapódhat a vészhelyzetet kiváltó aszteroida