46 éve történt a Malév bejrúti légikatasztrófája
1975. szeptember 30-án zuhant le a Malév 240-es járata. A Tu-154-es gép Ferihegyről tartott Bejrútba, ám soha nem érkezett meg a célállomására. A gép Ciprus légterének elhagyása után még bejelentkezett a bejrúti légiirányításnál, ám a libanoni tengerparttól nem messze eltűnt a radarról. Roncsait később egy brit vadászgép fedezte fel. A járat katasztrófája azóta is a magyar polgári légiközlekedés egyik legnagyobb megoldatlan rejtélye, amelyet a mindenkori magyar kormányok sem igyekeztek eloszlatni.
Baljós előjelek
1975. április 13-ától kezdődően számítják a libanoni polgárháború kitörését, amelyben számos fegyveres csoport vett részt. Ezen a napon összecsapások robbantak ki a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) és a keresztény milíciák között. Ezek az összecsapások elmosták a korábbi demarkációs vonalat, amely a keresztények uralta Kelet-Bejrút és a muszlimok uralta Nyugat-Bejrút között húzódott, de a háborús cselekmények később más területekre és résztvevőkre is kiterjedtek.
A nyugati légitársaságok ezért 1975 őszére leállították a járataikat, miután a libanoni konfliktust a polgári gépek biztonságára is fenyegetőnek tartották.
A Malév azonban továbbra is üzemeltette a bejrúti járatát. Magyarország a konfliktusban, a “testvéri” keleti országokkal együtt a palesztinok mellé állt. Olyannyira, hogy 1975. szeptember 29-én Magyarországon hivatalosan is megnyílt a palesztinok állandó képviseleti irodája. Az eseményre Jasszer Arafat kivételével a PFSZ teljes vezetése megjelent. Khaled Al Fahum, az egyfajta parlamentként funkcionáló Palesztin Nemzeti Tanács elnöke volt a legmagasabb tisztségviselő, aki megjelent az átadáson, és az utaslista szerint ő is a bejrúti járattal utazott volna haza. Valójában az átadási ünnepség után Belgrádba utazott.
Khaled Al-Fahum 1968-84 között a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke (Wikipedia)
Talán azért is késleltették a gép indítását a délutáni időponttól késő estig, mert a magyar hatóságok meg akartak bizonyosodni róla, hogy a leginkább veszélyeztetett vendég biztonságban elhagyta az ország területét. Amikor átlépte a határt, 22:40-kor a bejrúti járat is felszállhatott. 02:33-kor hagyta el a ciprusi légteret, húsz perccel a leszállás előtt bejelentkezett a bejrúti légiirányítóknál, azonban soha nem érkezett meg. A radarról eltűnt, roncsait később vették észre.
Ládák és holttestek
A 167 fős gépen hatvanan utaztak, ami számos gyanúra adott okot.
A felszabadult helyeket ugyanis leplombált fémládákkal töltötték ki, amelyeken a FÉG és a Videoton jelzései szerepeltek.
További gyanúra adott okot, hogy a Malév hivatalos utaslistája eltűnt. Így csak közvetett forrásaink vannak arról, hogy a tíz fős magyar személyzet mellett az utasok között egy magyar, két finn diplomata, négy francia apáca, egy brit házaspár a gyermekükkel, valamint egy-egy holland, angolai, egyiptomi és szaúdi utas volt. A többiek libanoni állampolgárok voltak.
A bejrúti járat személyzete (Wikipédia)
Ezek a részletek azóta is sokaknak feltűnnek. A legelterjedtebb történet szerint a járaton valójában a PFSZ kiképzett harcosai utaztak, libanoni papírokkal, a leplombált ládákban pedig a palesztinoknak szánt fegyvereket utaztatták. A britek felajánlották a gép kiemelését, ám a felajánlással nem éltek a magyar hatóságok, sőt a gép fekete dobozát is használhatatlannak tekintették. Egyesek szerint a magyar titkolózásnak több oka volt.
Egyrészt a biztosítási csalás, ha ugyanis a gép kiemelése után kiderül, hogy fegyvereket szállított a gép, akkor a Malév tetemes biztosítási összegtől esik el.
(A fegyverszállítással ugyanis megszegte volna a polgári légiközlekedés szabályait). Másfelől fény derült volna Magyarország szerepére a közel-keleti konfliktusban, amit az érintettek el akartak kerülni.
Bár eleinte ígéret is született rá, az áldozatok a magyar híradások szerint sosem kerültek elő. Libanoni források azonban nem így tudják. A vízben 37 holttest lebegett, amelyekből 20-at sikerült azonosítani, a többségük libanoni állampolgár volt. Ezt egy holland dokumentumfilm mellett a járat történetével kapcsolatos fejleményeket összeszedő hozzátartozó is így tudja.
Az azonosított muszlim holttestek rendes temetésben részesültek, a többi holttestet tömegsírban helyezték el.
Ki a felelős?
A soha nyilvánosságra nem hozott vizsgálati eredmények okán számos feltételezés kering arról, hogy mi történhetett. Az egyik igen elterjedt nézet szerint Izrael lőtte le a gépet, két lehetséges ok miatt. Egyrészt Al Fahumot szerették volna likvidálni, másrészt a fegyverek és a kiképzett palesztinok bejutását Libanonba. Ennek a teóriának azonban vannak gyenge pontjai. Egyrészt azok gép lezuhanásáról ismert körülmények (alacsony magasság, partközeli robbanás) inkább vállról indítható rakétára utalnak, márpedig az izraeli fegyveres erőknek ekkoriban már megvolt a technológiájuk egy ennél “tisztább” kivitelezésre. Másrészt Izrael sosem lőtt le polgári gépet más országok légterében és a támadás előtt mindig figyelmeztette az érintett felet, ez pedig nem történt meg. (Azonban egyes meg nem erősített források szerint ez megtörtént a Malévval is, ám figyelmen kívül hagyták az értesítést).
A másik gyakran felvetett elmélet, hogy a gépre felvitt eszközöket hibásan szállították, és azok robbantak fel.
Mivel erős a gyanú, hogy a ládákban olyan anyagok voltak, amelyek akár robbanásveszélyesek is lehettek, ezért nem kizárható, hogy egy hanyagságból bekövetkezett baleset okozta a járat vesztét. Ahogy az sem, hogy a PFSZ-szel rivális libanoni frakciók némelyike lőtte le a gépet.
Bármelyik verzió is az igaz, egy végső felelőst sajnos mindig találunk: a magyar államot és a nevében eljáró magyar hatóságokat. Úgy tűnik, hogy még ma is előrébb helyezik a vélt vagy valós anyagi érdekeiket az áldozatok emlékének.
Csak reménykedhetünk abban, hogy nem kell újabb évtizedeknek eltelnie ahhoz, hogy a magyar áldozatoknak a magyar állam megadja azt, ami nekik jár.
