• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
Helló Magyar Helló Magyar · 2021.10.07.
· Kult+Múlt

A felújított komáromi Csillagerődben látható a Szépművészeti Múzeum szobormásolatainak kiállítása

A felújított Csillagerődben péntektől látogatható a Szépművészeti Múzeum görög, római és reneszánsz szobormásolatainak kiállítása.

Az aradi vértanúkra emlékeztek a Csillagerődben, ahol Áder jános köztársasági elnök mondott beszédet. A rendezvény a kiállítás megnyitója is volt egyben, ahol a meghívott vendégek elsőként tekinthették meg a tárlatot.

A kiállítás

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget projekt miniszteri biztosa az új létesítményt bemutatva elmondta, a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult,

hatmilliárd forintos beruházással egy új, 7000 négyzetméteres kulturális központ jött létre, ahol a Szépművészeti Múzeum szobormásolatainak több száz darabja hét évtized után talált otthonra.

A több mint három évig tartó munkálatok során – Mányi István Ybl-díjas építész tervei alapján – az erődépületet és környezetét teljes körűen felújították, és kulturális központtal, modern kiállítótérrel bővítették.

Az intézményben a látogatók megcsodálhatják a többi között Andrea del Verrocchio Bartolomeo Colleonit és Donatello Gattamelatát ábrázoló, több méter magas lovas szobrainak másolatát, csakúgy, mint a milói Vénusz, a Laokoón szoborcsoport vagy Michelangelo több szobrának hasonmását.

Az 1900-as évek fordulóján olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak az antik szobrászat teljességét bemutató másolatoknak, hogy a Szépművészeti Múzeum földszinti hatalmas csarnokait a másolatgyűjtemény befogadására tervezték meg. Az 1920-as évektől az eredeti műtárgyak vásárlása miatt a másolatok szerepe visszaszorult. A második világháború alatt nem menekítették biztonságosabb helyre a gipszeket, majd a megsérült alkotásokat a múzeum egyetlen felújítás nélküli helyiségébe, a Román Csarnokba zsúfolták be, illetve a tatai zsinagógába és a komáromi Igmándi erődbe szállították.

Nemzetközi szinten az 1980-as évektől kezdődött meg a gipszmásolat-gyűjtemények rehabilitációja, az alkotások az oktatás és a tudomány számára is értékessé váltak. A másolatok többször olyan tárgyak hű képét őrizték meg, amelyek közben elpusztultak, más esetben az emlékeknek egy olyan állapotát mutatják, amely azóta már nem tanulmányozható.

Csillagerőd, komárom Szépművészeti Múzeum görög, római és reneszánsz szobormásolatainak kiállítása (5)
Csillagerőd, Komárom. A Szépművészeti Múzeum görög, római és reneszánsz szobormásolatainak kiállítása. Fotó: MTI

Az erdőd története és felújítása

A Csillagerőd felújítását megelőzően a bécsi katonai archívumban megtalálták az épület tervrajzait, ennek köszönhetően eredeti állapotába állították helyre az erődöt, 32 ezer köbméter földet mozgattak meg, 1200 négyzetméter kőfelületet újítottak fel és 115 ezer bontott téglát építettek be.

A Csillagerőd a komáromi erődrendszer egyik tagja, az erődrendszer az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházása volt, 200 ezer fős sereget is képes volt befogadni.

A komáromi erődöket az örökkévalóságnak építették, de befejezésük idejére megjelentek a repülőgépek, ezzel az erődítmények elvesztették hadászati jelentőségüket.

A Csillagerődöt a Monarchia hadserege laktanyaként és raktárként használta. Lengyel menekültek kaptak itt helyet, miután Németország lerohanta Lengyelországot. A nyilas hatalomátvétel után az erőd internálótábor lett; zsidók és cigányok ezreit indították innen megsemmisítő táborokba.

A második világháború után szükséglakásokat alakítottak ki a létesítményben, majd eladták a helyi ÁFÉSZ-nek és zöldségraktárként használták.

Később az állam visszavásárolta az erődöt, az épület 2005 óta látogatható műemlék.

amenhotep szépművészeti múzeum
Érdemes elolvasniII. Amenhotep és kora címmel nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
képgaléria kiállítás Komárom-Esztergom megye programajánló történelem
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • TOP30: a legjobb vidéki étteremlista 2025-ben

  • Tartsd magadnál a diákigazolványod! Így spórolhatsz a nyáron akár tízezreket

  • Olcsóbb jegy, több élmény? Megérkezett a Sziget fesztivál legnagyobb újítása

  • Végre megszűnhet a reptéri macera a folyadékokkal: de vajon mikor lép a Liszt Ferenc reptér?

  • Kilőttek az árak az Adriai-tengernél, újra a Balaton a kedvenc úti célunk

  • Egy másik erdélyi helyszínen is bekövetkezhet a parajdi sóbányáéhoz hasonló tragédia

Kapcsolódó cikkek

A Parlament országgyűlés
2025.07.11.

Így tervezték a Parlamentet a reformkorban, mikor az országgyűlés Pestre költözött

Olvasson tovább
Római legionáriusok katonák fieztség zsold ezüst denarius
2025.07.09.

Fizetés az ókorban: Mennyit keresett egy római legionárius?

Olvasson tovább
kínzás
2025.07.08.

Ez az őrült kínzási módszer látszólag ártalmatlan, mégis tönkreteszi az elmét

Olvasson tovább
egyiptomi múmia civilizáció
2025.07.05.

Elképesztő felfedezés: ősi civilizációval lehet kapcsolatban az 5000 éves férfi!

Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
TOP30: a legjobb vidéki étteremlista 2025-ben

TOP30: a legjobb vidéki étteremlista 2025-ben

Tovább olvasok
Tartsd magadnál a diákigazolványod! Így spórolhatsz a nyáron akár tízezreket

Tartsd magadnál a diákigazolványod! Így spórolhatsz a nyáron akár tízezreket

Tovább olvasok
Olcsóbb jegy, több élmény? Megérkezett a Sziget fesztivál legnagyobb újítása

Olcsóbb jegy, több élmény? Megérkezett a Sziget fesztivál legnagyobb újítása

Tovább olvasok
Végre megszűnhet a reptéri macera a folyadékokkal: de vajon mikor lép a Liszt Ferenc reptér?

Végre megszűnhet a reptéri macera a folyadékokkal: de vajon mikor lép a Liszt Ferenc reptér?

Tovább olvasok
Kilőttek az árak az Adriai-tengernél, újra a Balaton a kedvenc úti célunk

Kilőttek az árak az Adriai-tengernél, újra a Balaton a kedvenc úti célunk

Tovább olvasok
Egy másik erdélyi helyszínen is bekövetkezhet a parajdi sóbányáéhoz hasonló tragédia

Egy másik erdélyi helyszínen is bekövetkezhet a parajdi sóbányáéhoz hasonló tragédia

Tovább olvasok
Jótékony céljra fordította a Mátyás-kútba dobott érméket a Várkapitányság

Jótékony céljra fordította a Mátyás-kútba dobott érméket a Várkapitányság

Tovább olvasok
Forradalom a repülőtereken? Hamarosan elég lehet a telefonunk is a becsekkoláshoz!

Forradalom a repülőtereken? Hamarosan elég lehet a telefonunk is a becsekkoláshoz!

Tovább olvasok
Tele lesz pótlóbuszokkal Budapest: Több villamos és egy HÉV sem fog közlekedni

Tele lesz pótlóbuszokkal Budapest: Több villamos és egy HÉV sem fog közlekedni

Tovább olvasok
Így tervezték a Parlamentet a reformkorban, mikor az országgyűlés Pestre költözött

Így tervezték a Parlamentet a reformkorban, mikor az országgyűlés Pestre költözött

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4