Nekiment a Magyar Nemzet a Netflixnek egy nembináris bölény miatt
A magyar újság feljelentette az egyik legnagyobb streaming szolgáltatót a rajfilmjében látható állat miatt. A gond a bölény szexuális orientációjával van.
A „nembináris” identitás egy angolból átvett szó, a „non-binary” tükörfordítása. Gyűjtőszó, azokat a személyeket értik alatta, akik saját bevallásuk szerint nem sorolhatóak be pusztán férfi és női nembe. A Netflixen látható Ridley Jones című mesében több állat is szerepel, köztük Fred, aki egy kis bölény és a sorozatban éppen ilyen figura.
Az óvodásoknak szánt szériában egy rövid párbeszéd utal erre, ami így hangzik:
– Fred különben lány vagy fiú?
– Fogalmam sincs, ő simán csak Fred.
– Oké!
A médiában egyre nagyobb teret kap az ilyen és ehhez hasonló úgynevezett „érzékenyítés”. Az utóbbi időben egyre több olyan filmmel, sorozattal, szórakoztató műsorral találkozhatunk, melyekben hangsúlyos szerepet kapnak az LMBTQ+ közösség tagjai, akiket szinte kivétel nélkül pozitív kicsengéssel ábrázolnak. A Netflixnek ez az első olyan produkciója, amiben ezt a tematikát követik és nem kapott korhatáros besorolást. Egyébként nem az állat az egyetlen ilyen karakter, az egyik szereplőnek két apja van.
A lap a nemrég elfogadott, a gyermekek védelméről szóló törvény alapján tette meg a bejelentését. Az ügyben eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) válaszában elutasított a beadványt, mondván, hogy a Netflix hollandiai székelyű cég, így nem esik a magyar törvények hatálya alá. Kiemelték, hogy
A médiatörvény rendelkezései nem vonatkoznak az összes, magyar nyelven és Magyarországon elérhető lekérhető médiaszolgáltatásra, mivel a törvény hatálya csak a Magyarország területén székhellyel rendelkező médiaszolgáltatókra terjed ki.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Borzalmas: egy év alatt 93 gyerek halt bele a könyörtelen beavatási szertartásba
Megfejtették a vízvezetékben talált idegenkoponya rejtélyét
Mi mindent rejthet még a Balaton mélye? Leletek és legendák nyomában
Másolatnak hitték, kiderült, hogy majdnem 3 ezer éves a Magyarországon talált kard
Bejutottak Kádár János titkos balatoni nyaralójába, ez fogadta őket
A tűrhetetlen szárazságban az ország legszárazságtűrőbb fűféléi is tömegesen pusztulnak