Fegyveres incidens történt tegnap délután a magyar-osztrák határ harkai átkelőjénél: a rendőrök egy furgont akartak ellenőrizni, ám a jármű sofőrje – az intézkedést elkerülendő – megpróbálta elütni a járőrt, közölte a police.hu.

A határőrizettel megbízott egyenruhások csütörtök kora délután figyeltek fel egy litván rendszámú gépjárműre.

A sofőr és az utasok gyanús viselkedése okán feltételezték, hogy egy embercsempész banda tagjai lehetnek

és „felderítő” feladatot láthatnak el. Értesítették a magyar oldalon szolgáló kollégákat, felhívva a figyelmüket a fokozottabb éberségre, melynek meg is lett az eredménye; nem sokkal ezután kiszúrtak egy furgont, melyet ellenőrizni szerettek volna.

Az egyik járőr az ilyenkor szokásos módon az úttestre kilépve kézjelekkel utasította megállásra a kisteherautó sofőrjét,

ám az az addigi nagy sebességét még inkább fokozva a rendőr felé kormányozta a járművet és megpróbálta elütni őt.

Szerencsére idejében félre tudott ugrani, míg társa mindezt észlelve előrántotta szolgálati fegyverét és több lövést is leadott a furgonra, amely azonban nem állt meg és átszáguldott a határon.

Valószínűleg a golyóknak köszönhetően a határátlépést követően a teherautó üzemképtelenné vált és megállt. A magyar rendőrök eközben értesítették osztrák kollégáikat, akik időközben meg is érkeztek a helyszínre és ellenőrzésük alá vonták a gépjárművet.

Az intézkedés során kiderült, hogy nem volt alaptalan a gyanú: az egyébként magyar felségjelzéssel közlekedő furgon rakterében harminc, egyelőre ismeretlen állampolgárságú személy utazott.

A hatóságok előállították mind őket, mint az egyiptomi illetőségű sofőrt és megkezdték az eset kivizsgálását. Az eset során személyi sérülés nem történt.

[show]https://hellomagyar.hu/2021/12/14/elkepeszto-erovel-csapodott-egy-haznak-az-embercsempesz-autoja-heten-vesztettek-eletuket-kepek/[/show]