Hátizsákkal a Karibon – Dominikai Köztársaság, a főváros és a vadon – képgaléria
Oh te csodás Karib-világ, ki a pandémia alatt sem zártad be kapuid, mit rejtegetsz még a kíváncsi vándor elől, s tartogatsz a bátor utazó számára?! A Dominikai-Köztársaságban a fehér homokos tengerparton túl az ország kultúráját, lakóit és belső, hegyekkel, valamint vízesésekkel tarkított vidékeit is érdemes megismerni.
Miután a keleti régióból indulva elértük a fővárost, lengyel útitársammal néhány napra belassítottunk, hogy jobban megismerjük az ország és a nagyváros építészetét, látványosságait, történelmét, múzeumait és a helyi embereket.
Santo Domingo-ban épült az amerikai új világ első keresztény temploma, mely ma is áll. Egy főtéri koktélteraszról ideális a rálátás, de látogatható is, ki ne hagyjuk. A főváros egy másik kiemelt nevezetessége a “Tres ojos”, vagyis a 3 Szem Nemzeti Park, melynek egyes részei csak tutajjal megközelíthetők és a cseppkövek valamint a buja növényzet ölelésében az ember úgy érezheti magát, mintha a Jurassic Park eltűnt világába csöppent volna vissza.
Ha akad utazási tapasztalat és idegen nyelvtudás, itt is érdemes inkább magunk nekivágni az útnak, a fogadható vezetők ugyanis előszeretettel rántanának le rólunk nagyobb összegeket. A helyet eléggé őrzik, de a park a szegényebb negyedek szomszédságában fekszik, így azon kívül nem tanácsos elbóklászni. Én azért miután kis kókusz itókámat elfogyasztottam, taxi helyett csak a tömegközlekedési kisbuszra szálltam a belvárosba való visszajutáshoz.
Másnap épp a szakácsnővel egyezkedtem perfektnek még közel sem mondható spanyol tudásommal a reggeli kapcsán, mikor is arra lettünk figyelmesek, hogy a szomszéd asztalnál egy leányzó mosolyog ránk. Szóba elegyedtünk, kiderült, hogy szintén lengyel, szintén magányos utazó és mielőtt Kolumbiába repül, szívesen velünk tartana pár napot. Természetesen igent mondtunk.
Északnak vettük az irányt a hegyekbe. Helyi, tömött kisbusszal közel három órát zötykölődtünk a gyönyörű tájakon, olykor a felhők felett járva. Útközben egy Chicharrones-esnél is megálltunk, ahol a zsírban gazdag disznóhús fogyasztása épp nem segített a koleszterinszegény diétám tartásában. Késő délután érkeztünk Constanza-ba és még az állomáson lepaktáltunk három “mototaxissal”, hogy kivigyenek a Salto de Aguas Blancas vízeséshez. Természetesen megint a „hülye magyar” ment be a jéghideg vízbe..mikorra a szervezetem a kezdeti sokkon túllendült, már egész élvezhető lett az úszkálás.
Kijövetelem után helyiek fotózkodtak velem. Azt nem értettem, hogy magam vagyok az ördög, vagy csak vele cimborálok, de a “Dios Mio” és az “el Diablo” kifejezések egész biztosan szerepeltek a mondataikban. Egy kedves ötvenes meg is kérdezte, nem veszem-e feleségül, régen látott ilyen stramm fehérembert.
A városokban egyébként gyakran találkozhatunk a “dzsá luki luki” (just look / csak nézzük meg) és a “csipi-csipi” (cheap / olcsó) megszólításokkal és természetesen mindenkinél “best price in town” (legjobb ár a városban).
Este az erkélyen kártyázás és helyi rum fogyasztása mellett, hazai dalokat hallgatva szívtuk magunkba a Karib életérzést. Vivian-tól, a lengyel leányzótól másnap reggeli után búcsút vettünk és újra Adam-mal kettesben kezdtünk stoppolni, tovább észak felé, ahol nem sejtett élmény várt ránk. Borotvát mióta eljöttem otthonról, nemigen használok, így a hetek múlásával kezd hippissé formálódni az arcom, ám természetesen a rendes tisztálkodási lehetőség azért minden szállásunkon adott.
A Dominikai Köztársaságban meglepően könnyű stoppolni, legalábbis nekünk jól ment, Constanza-ból Jarabacoa felé ismét. Először egy Darwin nevű kiköpött Will Smith hasonmás vett fel minket a családjával. Szemmel láthatóan jómódú, értelmiségi család, kifogástalanul beszélnek angolul.
Megvitattuk az ország Haiti-vel való viszonyát és a bevándorlási problémát, majd egy út menti árustól eperrel is megvendégeltek bennünket. Félút tájékán egy kereszteződésnél raktak ki, miután ők letértek az autópálya felé. Ismét stoppolás, ismét siker, megint platón, mennyi jó ember. Ennél szerencsésebben ki sem nagyon jöhetett volna, gyönyörű hegyvidéki tájakon kanyarogtunk, akárcsak egy panorámás buszban ülnénk a friss levegőn.
Jarabacoa-ban medencés hotel, ár lealkudva (valószínűleg ezekben nagy segítségünkre van, hogy covid világjárvány okán kevés a turista). A kinézett vízesés 4 km-re található, lesétáljuk. Útközben streetfood (mindkettőnk kedvence), ahogy közeledünk buja növényzet, ritkán látott gyümölcsök és a végén a csoda.
Ez a vízesés hihetetlen. Barátommal meg is állapítottuk, hogy mindegyikőnk életének egy meghatározó utazási élménye a mostani, valószínűleg annak elhelyezkedése és megközelíthetősége okán is. Késő délutánra csak ketten maradtunk, mi, meg a természet lenyűgöző ereje és szépsége. A víz elfogadható hőmérsékletű, bár a pár napja történt esőzések okán nem áttetsző. Emlékszem ott ültem alatta és elmormoltam egy imát, köszönetként, hogy itt lehetek, a családomért és épp március 15-e okán a magyarságért is.
Az ilyen helyeken midig vigyázni kell, megfelelő távolságra és sodorvonalban kell maradni a zuhatagtól. Alatta beránt a mélybe, oldalt visszafordul az örvény és laza a (futó)homok. Sokat időztünk itt, rengeteg kép készült, néhány poénos is.
Érdemes elolvasniHátizsákkal a Karibon – Dominikai Köztársaság keleti régió – képgaléria
Másnap reggel, a két egyébként magányos vándor, durván 10 napos ismeretség után búcsút intett egymásnak. Lengyel barátom tovább északnak, én pedig vissza délnek vettem az irányt, lassan hazafelé kell tendálni. Az ilyen jellegű utakra szokásom egyébként ruhák tekintetében 2/3-1/3 arányban pakolni. Vagyis a ruháim több mint felét nem hozom haza, hanem használat után ott hagyom (jellemzően a szálláson). Ezzel is cipelési súlyt csökkentek és helyet teremtek az esetleges új beszerzéseknek. Na meg a szegényebb vidékeken egyfajta jótékonykodás is, örülnek az európai holminak, hamar lecsapnak rá.
Közel 3 órás Express buszút következett Santo Domingo-ba, szállás ugyanott mint odafelé pár napja, a kiírthoz képest féláron. A lányok pedig ismét bizonyították, hogy a csípőtekerés királynői privát és a táncparketten is, az ország egyébként a dominikai bachata tánc otthona.
Még egy nap a fővárosban, majd visszatérés Punta Cana kiindulópontra. Pihentető strandolás a pálmafák alatt, vitamingyűjtés a napsugarakból és végül irány a reptér. Csoda egy ország ez, tervezem, hogy visszatérek még, szép emlék marad!
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Hubble és a JWST megerősítette: fogalmunk sincs, hogyan tágul a világegyetem
Ilyen fát még nem láttál – káposztadíszek a Vecsési fenyőn
Mi történne egy közeli csillagrobbanáskor a Földdel?
Meglepő modellváltás: gazdasági társasághoz kerül a BME
6 európai karácsonyi vásár, ahová néhány óra alatt eljuthatsz Budapestről
Moszkvában bújtatja bukott szövetségesét Putyin