Nem kétséges, a gyermekek az orosz-ukrán háború legfőbb áldozatai
Az orosz-ukrán háború kezdete óta egyértelmű, hogy az orosz erők szándékosan civileket is megcéloznak, iskolákat, kórházakat és lakóépületeket lőnek.
Az ENSZ Emberi Jogi Főbizottságának adatai Vlagyimir Putyin agressziós háborújának pusztító hatását mutatják. A háborúnak július közepéig 5.110 civil halálos áldozata és 6.752 sebesültje volt. A halálos áldozatok között legalább 305, a sebesültek között pedig legalább 357 gyerek van. Egy korábbi cikkünk ebben a témában: Az oroszok már 261 gyermeket öltek meg a háború kezdete óta
A valós számok szinte biztosan sokkal magasabbak, mivel csak azokat a haláleseteket veszik számításba, amelyeket megbízható bizonyítékok támasztanak alá. Azokon a területeken, ahol intenzív harcok folynak, az ilyen szigor gyakran lehetetlen.
Menekült gyerekek
A konfliktus kirobbanása óta a 7.5 millió ukrán gyerek több mint 25%-a hagyta el az országot. A jó hír, hogy az ukrajnai menekült gyerekek több segítséget kapnak, mint amennyit a világon egyéb válsághelyzetek során általában felajánlanak. Az ENSZ becslése szerint tavaly, a nemzetközi határokon átszökött gyerekeknek csak körülbelül a fele részesült bármilyen jellegű oktatásban. A legtöbb menekültet befogadó országok leggyakrabban szegények és még saját gyerekeiknek is alig tudnak megfelelő oktatást biztosítani.
Sokszor a menekültek maguk sem tekintik az iskolai oktatást prioritásnak. A válság első hónapjaiban sokan azt hiszik, hogy a visszaút egy saroknyira van. Ez ritkán igaz: a Világbank szerint a világ menekültjeinek fele öt éve, vagy még régebb óta van száműzetésben.
Az oktatási rendszerek felállítását legjobb a válság kezdetén megtenni, még mielőtt a globális figyelem és finanszírozás csökkenni kezd. Ezt mi sem mutatja jobban, mint ahogy az ukrán válságot kezelték a civil szervezetek. Remélhetőleg tanulnak ebből és a jövőben más válságokat is hasonló aktivitással kezelnek, mert az elmúlt években a humanitárius segélyek mindössze 3%-át fordították oktatásra.
Az iskolai évek elvesztése károsítja a fiatalok kilátásait jóval azután is, hogy véget ért a zűrzavar, amiből elmenekültek.
Ukrajnában maradt gyerekek
Az orosz-ukrán háború kb. 5.7 millió 3-17 év közötti korú gyermeket érintett. Az iskolabezárások mellett a tanulási képességet súlyosan befolyásolja az akut és folyamatos konfliktusokkal összefüggő traumának való kitettség. A gyerekek nemcsak az oktatáshoz való hozzáférésüket veszítették el, de ki vannak téve fizikai veszélynek, kitelepítésnek/menekülésnek és súlyos érzelmi megrázkódtatásnak. Ez az a stressz, ami az iskolai lemorzsolódás kockázatához, illetve negatív megküzdési mechanizmusokhoz vezet. Ezt a helyzetet tovább nehezítik az elmúlt 2 év COVID korlátozásai, melyek szintén negatívan befolyásolták a gyerekek és szüleik pszichológiai egészségét. További kockázatot jelent, hogy – mint azt egyéb konfliktusokban láthattuk – fegyveres csoportok is toborozhatják a serdülő korban lévőket.
Az ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium jelentése szerint több mint 2.100 oktatási intézmény rongálódott meg, 215 pedig teljesen megsemmisült. Majdnem 3.500 oktatási intézményt humanitárius célokra használnak (menedékhely, humanitárius segélygyűjtő központ stb.) és nem oktatásra.
A súlyos intézményhiány komoly hatással van az oktatási folyamatra. Hamarosan kezdőik az új iskolai év és az intézményhiány mellett a civil szervezetek is folyamatosan jelzik a megnövekedett igényt, a mentális egészséget támogató szolgáltatásokra mind a tanulók, mind pedig a tanárok esetében.
Pozitív változás, hogy a legújabb felmérés szerint az iskolás korú gyerekek kb. 75%-a online tanul és több mint 178 000 iskoláskorú gyermek pedig öntanulási segítséggel folytatja a tanulást.
Demográfiai hatás
A háború mindent felborít egy országban, beleértve a demográfiát is. Családok szétestek, a születések aránya zuhan stb.
Már 2021-ben – tehát a háborút megelőzően is – Ukrajnában volt a legalacsonyabb a termékenységi ráta Európában. Az ukrán nők átlagosan csak 1,2 gyermeket vállalnak életük során, miközben az EU átlaga 1,5. Az ország lakossága már az invázió előtt is csökkent és a fiatal munkavállalókra nehezedő teher tovább nőtt. A sok családot megosztó kivándorlás már csak “hab a tortán” az amúgy is megzavart termékenységben.
Ha a háború folytatódik, Ukrajna demográfiai hanyatlása rendkívüli mértékben felgyorsulhat. A jövőben az országnak túl kevés munkása lehet a gyárak, irodák és közszolgáltatások működtetéséhez, ami tartósan lenyomja a gazdaságot, és túl kevés fiatalnak kell majd egyre több nyugdíjasról gondoskodni. Ez nemcsak a mai ukránokat érinti, hanem gyermekeiket és unokáikat is.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Gibraltári repülőtér a világ egyik legveszélyesebbje, de nem a rajta húzódó útkereszteződés miatt
Egy orosz gép tévedésből egy gabonaszállító hajót bombázott le
Nigéria, ahol a keresztények halálos veszélyben vannak
I. Xerxész, aki kegyetlenül megbüntette a tengert, amiért lerombolta hídját
Ez a fekete homokos tengerpart az egyik legveszélyesebb úti cél
Megoldódott Ausztrália 100 ezer éves, ismeretlen eredetű oszlopainak rejtélye