A magyar király, aki túlélt egy középkori vadászbalesetet

A magyar történelem több olyan esetet ismer, amikor egy-egy fontos közszereplő egy vadászaton életét vesztette. Ilyen alkalomnak számított Imre herceg vagy éppen Zrínyi Miklós halála is. A vadászat a középkor óta a magyar elit kedvelt foglalkozásának számított. Nem csoda, hogy nemcsak arról tudunk, ha valaki egy vadászbalesetben hunyt el, hanem arról is, amikor csodás körülmények között túlélte azt. Most egy ilyen esetet mutatunk be.

Egy elfeledett magyar király

Imre király (1196-1204) nem tartozik a különösebben ismert magyar uralkodóink közé. Mind elődje, III. Béla, mind utóda, II. András olyan alakjai a középkori magyar történelemnek, akik uralkodásuk révén kiemelkedtek a királyaink hosszú sorából. Imre uralkodását átmeneti kornak tekinthetjük, ami hidat képez a III. Béla-féle korlátlan királyi hatalom és a II. András-féle eltérő kormányzási módszerek között. Pedig akad néhány momentum, amiről ismerhetnénk a nevét.

Imre magyar királyt megkoronázzák a Képes Krónika miniatúráján (Wikipédia)

Ő volt az első magyar király, aki használta az Árpádok sávos jelképét, amelyet ma olyan természetességgel kötünk az első magyar uralkodóházhoz. (A sávok Imre király egyik oklevelében maradtak fent, amelyet aranybullával erősített meg, ennek hátlapján láthatóak). Édesapja, III. Béla avattatta szentté I. László királyt, Imre pedig folytatta az atyai hagyományt. Adományokban részesítette a váradi egyházat, ahol Szent Lászlót temették el, és a trónörökös fiát is Lászlónak nevezte el.

Imre nem volt híján a bátorságnak. Nem egyszer vezetett hadat személyesen és lépett fel az érdekeiért erőteljesen. A legismertebb történetet Spalatói Tamás jegyezte fel róla, miszerint amikor az öccse, András herceg, háborút indított ellene a királyságért, sajátos fellépést választott: a Varasdnál gyülekező táborba egyedül, fegyvertelenül, csak egy királyi pálcával felszerelkezve ment át, és személyes jelenlétével lefegyverezte a lázadókat, Andrást elfogta. Máskor ez a fellépés túlkapásokhoz is vezetett: a váci püspök, Boleszló, a pápának felpanaszolta, hogy Imre betört a székesegyházba és lerángatta őt az oltár elől. A magyar király azzal védekezett, hogy a püspök felségsértést követett el.

Egy balul sikerült vadászat

A középkorban a bátorság bizonyításának, a személyes hadviselés mellett, az egyik módja a vadászat volt. Ezt nem úgy kell elképzelni, ahogy manapság, hogy az előkelőségek távolról lövöldözik le az eléjük hajtott vadat, hanem közelről vadászták le. A veszélyesebb állatok, mint például a vaddisznó, súlyos sérüléseket, vagy akár halált is okozattak az óvatlan vadásznak.  A magyar király alighanem valami hasonló mutatványra készült az akkor még kiterjedt erdőségekkel bíró Máramarosban, ám váratlan baleset történt:

“Midőn a vadászat időszakában Máramarosba mentünk vadászni, lovunk sebes vágtatás közben felbukott, s egyik lábunk véletlenül a kengyelbe fennakadt. Ez a Lőrinc ispán egyedül érkezett oda, s  a felettébb rút és visszataszító haláltól – Istentől kérvén segítséget – megmentett bennünket. Ugyanaz a ló oly hitvány módon megsebesítette őt, hogy végül el kellett szenvednie egyik kezének elvesztését.” (Makk Ferenc fordítása)

Lőrincet a király megjutalmazta a segítségéért. Hálából és fájdalomdíjért Fertő-tó körüli birtokokat kapott. Az 1199-ben keletkezett oklevél egyébként a Fertő-tó első említése is. Hogy Lőrinc ki volt és milyen ispáni tisztséget töltött be, azt egyéb források híján nem tudhatjuk biztosan.

Magyar király örökség nélkül

Bár Imre herceggel ellentétben túlélte a vadászatot, a királyság kormányzásában csak átmeneti sikereket tudott elérni. Imre magyar király ugyanis leginkább az öccsével való, váltakozó sikerű harcokkal kellett foglalkozzon. Mindent megtett azért, hogy fia, III. László kövesse a trónon, szemben a tetterős, ám hatalomvágyó öccsével, András herceggel. Egy ideig biztosnak is tűnt a királyi vérvonal továbbvitele, hiszen nemcsak Lászlóról tudunk, hanem egy további, ismeretlen nevű fiáról. (Ő vélhetően hamar meghalt).

III. László ábrázolása a Thuróczi-krónikában (Wikipédia)

1204 augusztusában, követve édesapja, III. Béla mintáját, aki még az életében megkoronáztatta őt, Imre is megkoronáztatta Lászlót. Ám nem sokkal később Imre gyógyíthatatlan betegségbe esett. Ekkor magához hívatta Andrást, a fia gyámjává tette és rábízta a királyságot, amíg László nagykorú nem lesz. Bár Andrást megesküdött minderre, Imre novemberben bekövetkezett halála után másképpen cselekedett. Rátette a kezét a pilisi apátságban letétbe helyezett vagyonra és nem törődött László érdekeivel. Imre özvegye az ingatag helyzetét látva Lászlóval együtt Bécsbe menekült. András követelte a gyermek király kiadatását, de a küszöbön álló háborút végül III. László 1205. május 7-én bekövetkezett halála akadályozta meg. Imrének így nem maradt férfiági leszármazottja, András pedig, amikor magyar király lett, gyökeresen szakított apja és bátyja politikájával, és alapjaiban alakította át az Árpádok Magyarországát.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/08/24/merenylet-szent-imre-herceg-ellen/” ][/hm_embed]