Adódhatnak gondok a földgázellátással Németországban, ha kemény lesz a tél – mondta a szövetségi közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője egy csütörtöki lapinterjúban.
Klaus Müller a Handelsblatt című üzleti lapban közölt interjúban kiemelte: továbbra sem lehet tudni, hogy sikerül-e átvészelni a fűtési szezont a földgázellátás korlátozása nélkül, mert legfeljebb másfél hétre lehet előrejelzést készíteni a fogyasztásról. Ez elsősorban az időjárási előrejelzések bizonytalanságából fakad. Ugyancsak fontos tényező az időjárással összefüggésben a háztartások fűtési fogyasztási magatartása és a szomszédos országok, főleg Franciaország és Lengyelország ellátási helyzete.
Mindhárom tényező igen bizonytalan, alakulása nehezen jelezhető előre, ezért a gázhiány fellépéséről csak akkor lehet tudomást szerezni, ha már “feltartóztathatatlan” – fejtette ki Klaus Müller.
Mint mondta, az ellátási helyzet hullámszerű alakulására lehet számítani, vagyis “gázhiány keletkezik hol itt, hol ott, esetleg egész Németországban, aztán elmúlik, majd visszatér”.
Hozzátette: nem lehet felmérni, hogy melyik térségben léphet fel először hiány, az viszont biztos, hogy “ha nagyon hideg lesz a tél, akkor bajban leszünk”. Ugyanakkor a gáztározók magas töltöttségi szintje révén lehet “időt nyerni”, felkészülni a nehézségekre.
- Ez is érdekelhet: A románok megoldották, a nagy energiaigényű cégek nem visznek el 200 ezer munkahelyet az országból
Elmondta, hogy az utóbbi hónapokban kifejlesztettek egy platformot, amellyel októbertől napi szinten követhető a 2500 legnagyobb ipari fogyasztó földgázfelhasználása. Ezekre a vállalatokra jut az ágazat fogyasztásának csaknem kétharmada, 64 százaléka. Kifejtette: az iparban a legutóbbi, augusztusi adatok szerint 22 százalékkal csökkent a felhasználás az egy évvel korábbihoz képest. Ez részben technikai újításoknak, részben a más energiahordozóra áttérésnek tulajdonítható, de a termelés leállításának is, ami “értékteremtési veszteség”.
A lakossági földgázfogyasztásról még kevés az adat, mert éppen csak kezdődik a fűtési szezon. Mindenesetre az utóbbi napokban “nagyobb volt a gázkiáramlás, mint reméltem”, és ez a meleg és a magas üzemanyagárak miatt “nagyon meglepett” – emelte ki a Bundesneztagentur vezetője, hozzátéve: a magyarázat az lehet, hogy a tulajdonosok, bérlők, ingatlankezelők még nem foglalkoztak a fűtési rendszer beállításával, vagyis még minden ugyanúgy működik, mint tavaly ősszel, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos hőmérsékletnél reggel automatikusan elindul a fűtés.
Ez “figyelmeztető jel, valaminek sürgősen történnie kell” – mondta a hatóság vezetője. Hangsúlyozta, hogy ugyan továbbra is a földgázhiány elkerülésére összpontosítják erőiket, felkészülnek “a lehető legrosszabb esetre”, a fogyasztás korlátozására is. Az úgynevezett védett fogyasztók, köztük a háztartások elsőbbséget élveznek az ellátásban, a vállalatok esetében pedig az az alapelv, hogy a korlátozás a lehető legnagyobb mértékben javítsa az ellátási helyzetet és a legkisebb kárt okozza.
[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/09/09/igy-fizeti-meg-europa-a-haboru-arat/” ][/hm_embed]
Mint mondta, “világos, hogy a piacgazdasági modellt nemigen tudjuk helyettesíteni”. Nehéz döntések mindig lesznek, mindenkinek kedvező döntést pedig nem lehet hozni hiány közepette – mondta Klaus Müller. Németországot azért fenyegeti földgázhiány, mert az eddigi legnagyobb szállító, Oroszország visszafogta exportját, annak ellenére, hogy a területet nem érintik az Ukrajna elleni háborúja miatt elrendelt európai uniós büntetőintézkedések.
A Bundesnetzagentur csütörtöki kimutatása szerint a Németországba irányuló orosz gázszállítás továbbra is igen jelentősen elmarad az utóbbi években megszokott szinttől. Így teljesen leállt a szállítás az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken, amelyen június elején még 1800 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezett napi szinten. Az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége nagyságrendekkel csökkent a június eleji 600 GWh-hoz képest, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint a 200 GWh-t sem éri el.
Ugyanakkor a felkészülés a fűtési szezonra így is halad, a tározók töltöttsége 88,49 százalékos a csütörtöki mérések szerint. Ez jóval nagyobb a tározók üzemeltetéséről szóló gazdasági miniszteri rendeletben rögzített mértéknél. A rendelet szerint október elejére 85 százalékra, november elejére 95 százalékra kell feltölteni a tározókat.
Source: MTI
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Az amerikai külügyminiszter szerint néhány nap alatt magára hagyják Ukrajnát, ha nem történik előrelépés a békéért
A világ legrégebbi piramisát lehet, hogy nem emberek építették
Egy új kutatás szerint elfelejthetjük a sötét anyagot, de még a sötét energiát is
Megerősíti kétoldali együttműködését Magyarország és Marokkó
Középkori zarándokok graffitiztek oda, ahol Jézus elfogyasztotta az utolsó vacsorát
Most már valóban megszülethet az USA és Ukrajna jözött az ásványkincsekről szóló megállapodás