Késsel támadt osztálytársára egy középiskolás Budapesten, a sérültet kórházba vitték – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum – ahol a késelés történt – közleményben tudatta: a megszúrt fiú 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A rendőrség az intézményt nem nevezte meg, csak annyit közölt, hogy az I. kerület egyik középiskolájában történt a bűncselekmény hétfőn 9 óra 20 körül.
A sérültet a mentők kórházba vitték, a késelőt a helyszínen elfogták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt indított nyomozást, a feltételezett elkövető elszámoltatása folyamatban van – írták.
A BGSZC MTI-hez eljuttatott közleménye szerint „az esetnek semmilyen előzménye nem volt”.
A sértett tanuló 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrség vizsgálja az ügyet, az intézmény igazgatója a tantestületet és a diákokat is iskolagyűlésen tájékoztatta a történtekről. A tanulókkal szükség esetén iskolapszichológus foglalkozik – tudatta az iskola, ahol a késelés történt.
A Blikk értesülései szerint az egyik szünetben késelte meg diáktársát a tanuló, és az áldozat a nyakán sérült meg súlyosan.
Az iskola előtt jelenleg is rendőrautó áll a Ponty utcában, amint új információnk van az esetről, frissítjük a cikkünket.