• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
Szerkesztő Szerkesztő · 2022.10.30.
· Külföld

Remek eredményt ért el a magyar párt a szlovákiai választásokon

A szlovák megyei választásokon a Szövetség nevű felvidéki magyar párt mintegy negyedével több képviselői mandátumot szerzett, mint elődpártjai öt évvel korábban; az önkormányzati választásokon a legtöbb polgármesteri posztot, a mandátumok csaknem felét független jelöltek szerezték meg – derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által vasárnap délután közzétett hivatalos végeredményekből.

Bár a Szövetség által indított jelölteknek a megyeelnöki posztot sem a jelentős létszámú magyar lakossággal rendelkező nagyszombati, sem pedig a nyitrai megyében nem sikerült elnyerniük, jelöltjeik megszerezték az öt évvel ezelőtt elnyert voksok mintegy dupláját. A tavaly egységesült felvidéki magyar párt a megyei választásokon 54 megyei képviselői helyet szerzett, ami mintegy negyedével több a párt elődpártjai által öt évvel korábban szerzett 42 mandátumnál, és ennek eredményeként a nyitrai, illetve a nagyszombati megyékben a legnagyobb képviselői frakciót a magyar párt adja.

A szlovákiai pártok közül a magyar párt lett az, amely a legtöbb önállóan indított képviselőjelöltet juttatta be a megyei képviselőtestületekbe: a megyei választásokon a Szövetség jelöltjeire több mint félmillióan szavaztak, miközben az egy évvel ezelőtti népszámláláson 422 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek.

A Szövetség az önkormányzati választásokon is több polgármesteri posztot szerzett, mint elődpártjai négy évvel korábban. A Szövetség a mostani önkormányzati választásokon 330 településen indított polgármesterjelöltet, és 248 településen nyert, ami mintegy tíz százalékkal több mint az elődpártjai által 2018-ban megszerzett 220 polgármesteri hely.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a ma7.sk felvidéki magyar hírportálnak nyilatkozva sikernek és a vártnál is jobbnak minősítette az eredményt, és köszönetet mondott a választóknak, hogy segítettek megtartani és megerősíteni a felvidéki magyar közösség bástyáit.

A szlovákiai önkormányzati választásokon országosan a legtöbb polgármesteri posztot, a mandátumok 46 százalékát független jelöltek szerezték meg, a pártjelöltként indulók közül a legtöbb polgármesteri posztot – a tisztségek 9 százalékát – a Peter Pelegrini által vezetett Hang (Hlas) jelöltjei szerezték meg. Pelegrini a legnagyobb ellenzéki pártból, az Irányból (Smer-SD) lépett ki.

A nyolc szlovákiai megye székhelyeinek többségében a regnáló polgármesterek erősítették meg posztjaikat. Hasonlóképpen Pozsonyban, ahol a liberális hármas koalíció által indított Matús Vallo lett a régi-új polgármester.

A Szlovákia történetében első alkalommal azonos időpontban tartott önkormányzati és megyei választások választási részvétel tekintetében vegyes eredményt hoztak. A megyei választásokon a voksolásra jogosultak 43 százaléka vett részt, ami jelentősen több mint az öt évvel ezelőtti majdnem 30 százalékos részvételi arány. Ugyanakkor az önkormányzati választások részvételi aránya 46 százalékos lett, ami 2,5 százalékponttal kevesebb, mint négy évvel korábban. A választásokon leadott voksok összesítését az idén először végezte teljesen elektronikusan a szlovák statisztikai hivatal.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/10/24/kepek-hamarosan-atadjak-a-legujabb-magyar-szlovak-hatarhidat/” ][/hm_embed]

Source: MTI

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
Felvidék Szlovákia választás
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • Feltételezhetően orosz eredetű hekkercsapat csapott le egy magyar geotermikus termelőrendszerre

  • Hátborzongató: Megtalálták a 25 éve apja által megölt és feldarabolt K. Péter holttestét – KÉPEK

  • Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról

  • Ennyibe kerül egy nap a Balatonnál 2025-ben – már nem a retró nyaralásokról szól a magyar tenger

  • Miért nem érte el a VR a nagy áttörését?

  • Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért

Kapcsolódó cikkek

Malaysia Airlines Flight 17 MH17 Oroszország terrorizmus
2025.07.10.

Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért


Olvasson tovább
ukrajna háború sorozás magyar férfi
2025.07.10.

Meghalt egy kárpátaljai magyar férfi, akit állítólag ukrán sorozótisztek vertek meg: Orbán reagált, az ukrán nagykövetet bekérették


Olvasson tovább
Különleges leletre bukkantak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén Antalya. Forrás: TGA
2025.07.07.

Különleges leletre bukkantak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén


Olvasson tovább
Dalai láma találkozó Tibet buddhizmus
2025.07.07.

90 éves a dalai láma, a világ egyik legbölcsebb embere: ki lesz az utód?


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Feltételezhetően orosz eredetű hekkercsapat csapott le egy magyar geotermikus termelőrendszerre

Feltételezhetően orosz eredetű hekkercsapat csapott le egy magyar geotermikus termelőrendszerre

Tovább olvasok
Hátborzongató: Megtalálták a 25 éve apja által megölt és feldarabolt K. Péter holttestét – KÉPEK

Hátborzongató: Megtalálták a 25 éve apja által megölt és feldarabolt K. Péter holttestét – KÉPEK

Tovább olvasok
Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról

Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról

Tovább olvasok
Ennyibe kerül egy nap a Balatonnál 2025-ben – már nem a retró nyaralásokról szól a magyar tenger

Ennyibe kerül egy nap a Balatonnál 2025-ben – már nem a retró nyaralásokról szól a magyar tenger

Tovább olvasok
Miért nem érte el a VR a nagy áttörését?

Miért nem érte el a VR a nagy áttörését?

Tovább olvasok
Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért

Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért

Tovább olvasok
Meghalt egy kárpátaljai magyar férfi, akit állítólag ukrán sorozótisztek vertek meg: Orbán reagált, az ukrán nagykövetet bekérették

Meghalt egy kárpátaljai magyar férfi, akit állítólag ukrán sorozótisztek vertek meg: Orbán reagált, az ukrán nagykövetet bekérették

Tovább olvasok
A világ legöregebb szőlőtőkéje a határtól nem messze: így mutatkozott be Maribor és a megújult Hotel Habakuk

A világ legöregebb szőlőtőkéje a határtól nem messze: így mutatkozott be Maribor és a megújult Hotel Habakuk

Tovább olvasok
Fontos forgalmi változások a Nagykörúton: indul a felújítás második üteme – erre kell számítanunk

Fontos forgalmi változások a Nagykörúton: indul a felújítás második üteme – erre kell számítanunk

Tovább olvasok
Elfogyunk: döbbenetes, hányan hagyták el Magyarországot 10 év alatt

Elfogyunk: döbbenetes, hányan hagyták el Magyarországot 10 év alatt

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4