Hihetetlen karácsonyi történet: azt hitték, rég elvitte a koronavírus, de most hirtelen kiderült, hogy él. Hogyan lehetséges ez?
Egy anya igazi karácsonyi csodát élt meg: kiderült, hogy több mint egy évtizede eltűnt fia, akit rég halottnak hitt, él és virul, számol be róla a Daily Mail.
Joyce Curtis meg volt róla győződve, hogy a fia, Nicholas meghalt. Az utolsó dolog, amit tudott róla az az volt, hogy Franciaországban és Spanyolországban stoppolt. De a koronavírus járvány idején úgy gondolta hogy, Nicholas elkapta a betegséget, és nem is épült fel belőle.
Aztán néhány napja az összetört szívű anya váratlan telefonhívást kapott: tudatták vele, hogy fia él, és egy kórházban van Dél-Franciaországban.
„Nem tudom elhinni. Azt gondoltam, hogy a koronavírus miatt, és minden miatt, ami akkoriban történt, meghalt. Meg is gyászoltam” – mondja az anya.
„Amikor felhívtak, hogy életben van, sokkot kaptam. Egész nap csak sírtam.
Ez elhozta az igazi karácsonyi ünnepet számomra, főleg mivel a férjem még júniusban meghalt”
– tette hozzá.
Az anya a vele történteket a legendás amerikai filmhez, a Csoda a 34. utcában című drámához hasonlítja. „Olyan, mint egy csoda” – mondja. „Belenyugodtam abba, hogy meghalt. Valóban ezt gondoltam, és azt hiszem, mindenki ugyanígy gondolta.”
A fantasztikus hírt később egy rövid Facebook-videóban is kommentálta. “Soha nem mondtam le a fiamról” – mondja ebben.
A párizsi utcákon élt
Nicholas a 2000-es évek közepén elhagyta szülővárosát, a skóciai Glasgow-t, hogy Európába utazzon, miután asztalosként elveszítette állását. Anyjának akkor arról számolt be, hogy stoppolt, és Joyce szerint egy ideig Párizs utcáin élt.
2009-ben aztán úgy döntött az anya, hogy bejelenti fia eltűnését, mivel akkor már hosszú ideje nem hallott róla. Egy évvel később viszont a párizsi brit konzulátus arról tájékoztatta, hogy Nicholast egy franciaországi kórházba szállították.
Akkor el is repült, hogy meglátogassa férjével, de ez volt az utolsó alkalom, hogy látta vagy hallott felőle. Pedig ekkor úgy volt, hogy a fiú haza fog menni, de ehelyett megint eltűnt.
Aztán jött az, amiben már senki sem reménykedett: Joyce azt a hírt kapta a konzulátustól, hogy Nicholas életben van, és másodszor is bekerült egy francia kórházba. „Beszéltem vele telefonon. Egészségesnek tűnik. Megkérdeztem tőle, hogy hazajön-e. És azt mondta, igen.”
Ilyen egy igazi karácsonyi happy end.
Címlapképünk illusztráció, forrás: PublicDomainPictures/K Whiteford (CC0 1.0)
Érdemes elolvasni Rettegnek az orvosok: a világ egyik legfertőzöbb halálos járványa térhet vissza
Source: Daily Mail
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Ezek a külföldiek kedvenc magyar városai
Az orosz állami tévében azt mondták, hogy Putyin után sem fog változni semmi Oroszországban
DNS-vizsgálatokkal deríthették ki Kolumbusz Kristóf valódi származását
A 19. századi “rabszolgabiblia”, amit a britek saját szájízük szerint szerkesztettek össze
A hangyák elképesztő módszert dolgoztak ki arra, hogy megakadályozzák a fertőzések terjedését
Rejtélyes, újkőkori körárokra bukkantak régészek Ligetfalván