A világ első „vallásbékéje” Erdélyben

Négyszázötvenöt éve Erdélyben a János Zsigmond (1540-1571) fejedelem által 1568. január 6-13. között Tordára összehívott országgyűlés – Európában először – elhatározta, hogy senkit sem szabad hátrányosan megkülönböztetni és üldözni hitéért, meggyőződéséért. Ez a döntés egyértelműen Erdély hitbeli, politikai különlegességének pillanata, amelyet fémjelez az, hogy a katolikus, evangélikus és kálvini hitet valló református mellett a Dávid Ferenc püspök vezette unitárius felekezet elfogadása is megtörtént. Kiépült a négy törvényesen bevett erdélyi vallás egyházjogi, politikai és közjogi rendszere.

A minden felekezetet megjárt Kolozsvár, Fotó: MJ

A reformáció tanainak megjelenése egyidőben történt a mohácsi csatavesztéssel. A török hódítás következtében a középkori magyar állam összeomlott: középső részét elfoglalta a török, a nyugati országrész a Habsburg dinasztia kezére került, keleten pedig az önálló államiságú Erdélyi Fejedelemség fokozatosan, folyamatos harcok között alakult ki abból a felismerésből, hogy az országrész megmentése érdekében vállalni kell a török szövetséget és adófizetést. A reformáció terjedése tehát nem egy stabil államot talált Magyarország területén, hanem egy darabjaira szakadt országot, ahol a török pusztításai mellett folyamatos hatalmi háborúk dúltak a két új államalakulat területén.

Gyulafehérvár, a katolikus erdélyi püspökség központja, Fotó: MJ

Erdély területét egyházszervezetileg eredetileg egy katolikus püspökség, a gyulafehérvári fogta össze egy egyházmegyébe, mely az erdélyi vajdával egyenrangú politikai-hatalmi tényező volt.

A nagydisznódi lutheránus erődtemplom, Fotó: MJ

Luther tanai az 1530-as években jelentkeztek először az erdélyi szászoknál, akik állandó kapcsolatot tartottak fenn Németországgal. A kezdeti időkben a németajkú nagyvárosokban, Brassóban, Szebenben, Besztercén vált uralkodóvá, majd az új hit innen kisugározva magával ragadta a szász nemzet egészét. 1543-ban az Universitas Saxonum szebeni gyűlésén egységesen elfogadták a katolikus egyháztól való elszakadást, megalakítva az erdélyi lutheránus egyházat.

A református Marosvásárhely, Fotó: MJ

A lutheranizmus elterjedésével a reformáció folyamata nem állt meg, hamarosan követte a második hullám, a helvét irányzat hódítása. Előbb a városokban (Tordán, Désen, Enyeden), majd a falvakban is gyökeret vert ez a tanítás. 1564-ben, a nagyenyedi zsinaton a helvét, illetve lutheri irányú reformációk elváltak egymástól. A kálvini tanok megjelenésével az erdélyi magyarság szívesebben csatlakozott a protestantizmus ehhez az irányzatához, mert szemében a szászok által propagált lutheranizmus német vallásnak tűnt. Másrészt az erdélyi nemesek jelentős része nyilvánvalóan politikai okokból lett kálvinista, így fejezve ki a katolikus Habsburg-házzal való szembefordulását és az önálló, nemzeti király alatti erdélyi politizálás igényét – török szövetségben – ebben látva a garanciáját Erdély fennmaradásának és bizonyos fokú önállóságának.

Az unitárius Bölön, Fotó: MJ

Az unitárius egyházat az előtte összes felekezetet megjáró Dávid Ferenc alapította a reformáció folytatásaként. Az alapítás évének 1568-at tekintik, amikor a tordai országgyűlés kimondta a lelkiismeret és vallásgyakorlás szabadságát, az addigi három elismert felekezet mellé beemelve az unitárius vallást is.

Érdemes elolvasniA marosvásárhelyi várban jártunk

Ahhoz, hogy a protestantizmus gyors elterjedése mellett ilyen hamar megszerveződött intézményesen is, a katolikus egyházi szervezet összeomlása is hozzájárult. A mohácsi csatában hét főpap, köztük az esztergomi érsek is elesett. Az erdélyi püspökök helyzete nehézzé vált, működésük egyre inkább akadozott a két király torzsalkodásai közt és nem tudtak hatékonyan fellépni az új irányzattal szemben. A Habsburgok térségből való kiszorulását követően a katolikusok teljesen erőtlenné váltak, birtokaikat fokozatosan elbitorolták, a püspöküket kitiltották Erdélyből, a papjaikat, a szerzetesrendeket kiutasították. Őket tehát már lefejezett állapotban éri a tordai országgyűlés, mely helyzetet a protestánsok igyekeznek a későbbiekben is konzerválni többnyire sikerrel.

Az ellenreformációs központ: Kolozsmonostor, Fotó: MJ

Az 1560-as évek végére tehát Erdély vallási képe sajátos arculatot mutatott: Európában egyedülálló módon három protestáns felekezet is létezett benne egymás mellett, sőt a katolicizmus sem tűnt el teljesen, emellett továbbra is megvolt a görögkeleti vallás. A protestáns felekezetek egymás közötti vetélkedése és a megmaradásáért küzdő régi vallás, a katolicizmus élet-halál harca, amellyel szemben a protestáns felekezetek egységfrontot alkottak, kialakított egyfajta egyensúlyi helyzetet, amelyben a modern értelemben vett vallási türelem, tolerancia ugyan nem valósult meg, de mégis lehetővé tette a különböző elismert felekezetek, ha nem is egyenjogú, de egymás melletti létezését: a protestánsokét uralkodó helyzetben, a katolikust és a görögkeletit megtűrten.

Forrás: Varga Júlia – Katolikus közép – és felsőoktatás Erdélyben a 17. századtól a 19. század közepéig

Galéria